Ez a poszt nem a tortàról fog szólni. Hanem valami egészen másról. Október óta semmit sem hallottam felőled és az igazat megmondva, de idétlen szó ez, már az az utolsó beszélgetés sem volt kellemes. Folyton az a mondat járt a fejemben, hogy ha nem látsz szívesen, akkor én ugyan nem fogok kilincselni. És ez így is lett. Közben visszaolvastam pár írásodat és egyre jobban éreztem egy amolyan ambivalens érzést. Végre érzek valami negatívat veled kapcsolatban. Mert , hogy ez sose ment. Még akkor se mikor kiléptél az életünkből vagy épp boldogan mesélted Apa leszel vagy csak láttam mással vagy boldog. Soha , egyetlen pillanatra se keserített el, sőt örültem neked legtöbbször. De most döbbentem tapasztaltam ,hogy igen keserű érzések kerítenek hatalmukba. Már azt is kezdtem elhinni, hogy ennyi maradt nekem, ez volt veled az elintèzetlen ügyem, és most végre megélhetem a sok elnyomott bánatot, fájdalmat és csalódottságot. Már azt is egyre sikeresebben magyaráztam magamnak, hogy eddig is csak a szép emlékek hianyoztak nem te. Hogy valójában én a múltban ragadtam és vágyom vissza az akkort. Egyre határozottabban kerdőjeleztem meg az érzéseimet és a józan eszemet. Majd az összes ebből származó érzést energiává alakítottam és beletettem a munkàba. Kezdtem elhinni, ennyi, 24 év után végre lezártam.
Tegnap reggel üzenet várt tőled, 7 hónap kemény munka 10 másodperc alatt omlott össze. Félelem, rettegés, kíváncsiság, vágyakozás keveredett össze egy pillanat alatt. És a kérdés: Mit akar???
Egy pillanatra se hittem, hogy születésnapi köszöntő lesz, de akkor mi. Erőt vettem magamon és megnéztem. Egy kép volt, rajta egy ogre lány izléstelenül felöltözve és felette az ègbekiàltó felirat :Zaphy. Percekig pislogtam. Sok minden megfordult a fejembe, az is hogy nem írok vissza,de végül egy végtelen egyszerű reakció született, ocsmány.
A reakció reakciót szült döbbenetes gyorsasággal. És már az első válaszodtól buktam az előző 7 hónapot. Azt írtad hogy vagyok a gondolataidban.
Mérges voltam magamra. Úgy viselkedem ha rólad van szó mint egy totál idióta. Egyszerűen megszűnik a világ, a szívem felgyorsul , a légzésem egyenetlen, az étvágyam megszűnt. Függő vagyok.
Próbáltam az egész beszélgetést úgy felfogni, hogy ez úgyis csak egyszeri, biztos csak szórakozol ismét. Távolságtartás, ezaz, gondoltam. Holnapra volt-nincs.
És nem így történt. Szóval itt vagy, 2 napja minden más, csodás de mégse. Itt vagy, de meddig ? És miért? És most tényleg? Mi a garancia? Már sokszor bántottál, nem tudok elviselni többet. A szerelemnek nem szabad fájni. Vajon te is tudod amit én már 28 éve?
Haladjunk lassan, én már annyit vártam, hogy ez már semmi. Megígérted hogy maradsz. Számolom a napokat.
Bejegyzések
