Ócska érzés

 "Vágytam utánad, akartalak mindennél jobban. Azt hittem az irántad tápált érzelmeim kettőnknek is elegendők lesznek. Nem akartam elhinni, hogy nem jelentek neked semmit, hogy csak egy vagyok a sok közül." Pedig pontosan ez van. Megint felültem arra a bizonyos hintára. De ez volt az utolsó,  hogy hagytam , hogy bánts. Vége,  többé nem harcolok helyetted, te beletörödtél már abba ami van, nincsenek álmok, vágyak amik továbbvinnének. Azt mondtad , ha holnap nem kelnél fel ,akkor is minen rendben lenne. Szörnyű volt hallgatni. Te megalkudtál. Éled a szürke, monoton mindennapokat. Kopott vagy és szemedből eltűnt a csillogás. És ami megrosszabb nyoma nincs a változásnak. Fellángolás voltam megint. Kabát ami ott lógott a fogason, amit bármikor le lehet akasztani. De ezt nem teheted,  nem èlhetsz vissza a ténnyel,  hogy fontos vagy nekem. Igen most is, örökké az leszel. De ezt a köteléket el kell vágnom. Semmi nem változik,  talán csak a fájdalom mértéke,  az bizony nőttön nő. Pont te forgatod szívemben a kést azokkal az üres ígéretekkel aztán pedig könnyedén eltűnsz. Tulajdonképpen még képmutató is vagy, te jössz nekem azzal hogy beszéljünk,  hogy fontos a kommunikáció és akkor zeró kontakt...Hja igaz ez is kommunikáció. Szépen elmeséli a történet. Annyira már nem vagyok fontos hogy válaszokra méltass. Annyira már nem kellek hogy időt és energiát tegyél bele. Akkor elmondom világosan,hogy te is jól halld,  akinek nem kellek az nekem se kell! Sőt soha nem kellettél, mindenre tökéletesen képes vagyok egyedül is, szerettem volna ha vagyunk egymásnak. Ha egy percig komolyan vennél,  ha nem félnél, ha egyszer valamiért felelősséget vállalnál. Ha végre úgy èlnél, vagy csak élnél.... Talán egy következő életben másképp alakul. A fájdalom lassan elmúlik,  emléked elhalványul. A csalódottság erejét pedig ismét a vitorlámba irányítom és így legalább egy darabig jól halad majd a hajó az élet fontosabb tengerein.