Főnix

 Augusztus... mindjárt annak is a vége. Nagyon rövidnek tűnik ez a nyár ha a nyaralásra és a feltöltődésre gondolok. De munja szempontból hosszú volt. Még mindig alig hiszem el, hogy eljutottam a szabadságig. De nézzük sira mi minden történt július közepe óta. 

Sajnos egyre jobban megèreztem , hogy kimerültem. Testben, de leginkább lèlekben. Még július csak - csak , de augusztustól már csak a tùlèlèsre játszottam. Senki nem érezte, csak én, de ez pont elég is volt. Augusztus közepén jött a megváltó jó hír; elengednek a projektről. Kis pihenő a szabadság után aztán kezdhetek valami újba.  Hurrráá... őszintén örülök. Mellé megkaptam, hogy az egyik általam beajánlott embert felvettûk, a második utolsó körös. Csuriban az ujjam.

A fiam még pihenget, hallani se szeretné, hogy pár nap és iskola. Szerintem fel se fogta még igazán. De persze még előtte itt a nyaralásom. Egy nagyon jó gyerekfelvigyázót találtunk , szóval ő is nagyon várja. Ahogy mondha végre valaki aki nem a dinókkal nőtt fel... Nem is kommentálom...

Július végül egészség szempontból nem zárult túl nagy sikerrel, hellyel-közzel súlytartásban. Az Augusztus pedig rettentően csaoadèkosan indult, szóval nem volt egyszerű. De azért nem állok rosszul, pedig ebben a hónap volt bőven lángos és kürtőskalács is. Meg egy picit több stressz. 

Magánéleti dolgok is kicsit randommá váltak őskáosszal vegyítve. Samuele elolvasta az üzenet de választ nem kaptam. A múltból rengetegen vissza igyekeztek szivárogi, olyan volt mint egy keselyű invázió,  özönlöttek a dög szagra. Először mókás volt, aztán fárasztó,  végül bosszantó. Senki nem ért el sikert. Aztán átléptünk augusztusba. Le kellett ülni magammal és szembe nézni a lehetséges helyzetekkel a nyaralás kapcsán. Nem volt könnyű, mert szívem mélyén egyet akartam, pontosan azt aki miatt lefoglaltam az utat. De telefon csendes maradt. Így úgy döntöttem visszatérek a felületre ahol őt is megismertem , és igyekszem kapcsolódni emberekkel helyben, hogy esetleg új barátságok alakuljanak. Először árulónak éreztem magam, de lassan jöttek érdekes személyek. Mindenki nyitott volt, kedves és tiszteletteljes. Kicsit könnyebb lett tőle a lelkem és a szívem. Újra volt akivel megkérdezte , hogy vagyok vagy éppen megosztotta mi történt vele tegnap. Kezdtem élvezni. Ugyanakkor belül küszködtem. A terv az volt, hogy írok egy második,  egyben utolsó üzenetet Samnek augusztust 12-én, ha addig ő maga nem jelentkezik.

Hiába vártam,  és hiába gondoltam , hogy könnyebb lesz ha közben el kezdek kicsit elszakadni. Nem lett könnyebb,  de tartoztam magamnak ennyivel.

Szóval reggel 7:27kor, mert a számoknak ereje van, elküldtem végül azt a legalább százszor átírt üzenetet. 

Szia Mr,

Csak azért írok mert tudatni szerettem volna hogy Xban leszek ettől- eddig. A szàllàsom az x metro közelében lesz, és gondoltam milyen jó lenne összefutni arra az italra amiről áprilisban beszéltünk. 

Tulajdonképpen mivel a születésnapod is közeleg,  vettem neked egy ilyen kis hülyeséget és jó lenne látni az arcod amikor kibontod.

De persze megértem,  ha nincs időd vagy kapacitásod, akkor csak szimplán beteszem egy csomagautomatába és elképzelem az örömödet.

Így vagy úgy,  kívánok neked minden jót. 

És igyekeztem elengedni. Kedd reggel volt, munka és miegymás. De valahol a remény ismét az egekben. Egészen nap végéig. És aztán minden nappal csak fogyott...Hétvégére pedig teljesen kimerült... Most először fájt,  most először sírtam...De olyan jó sírás volt, egyelőre csak egy kicsi, de éreztem végre a lelkem elkezdte letenni a terhet amit túl sokáig cipelt... Elkezdtem elsiratni. 

Aztán jött a következő hét,  illetve nekem már csak 2 munkanap szabadság előtt. Valami hihetetlen erő szállt meg, jó kedv, energia...szuper jó volt...

Majd kedden a valaha volt legmèlyebb pont...nem is értettem mitől.. nagyon nehezen ment el a nap, és nagyon nehéznek éreztem újra a lelkem nap végén úgyhogy este ki kellett mozdulni.. szuper séta volt ami egy kis kalandba végződött; korom sötétben az erdőben bandukoltam 2 telefonnal világítva... na nem banditáktól kell itt rettegni, csak a vadvilágtól...De most megúsztam minden atrocitás nélkül. 

Szerdára kialudtam magam. Eszembe is jutott reggel, hogy Gosia- val beszéltük, hogy csütörtökön vagy pénteken találkozunk, mert utoljára májusban láttuk egymást. Írtam is neki, hogy akkor mi legyen.

Csütörtökön 4kor , Gdynia, olasz étterem. Még kuncogtam is. No de ha szabadság legyünk hasznosak; gyorsan elment másfél nap a kötelező dolgokkal meg a ruhák válogatásával.

Azon kaptam magam, hogy fél 3 lassan készülődni kéne. 3 óra előtt 5 perccel ültem be a kocsiba, pont időben,  hogy ne ragadjak be a délutáni forgalomba. Akkurátusan tettem fel a telefont a töltőre,mivel a délelőtt S barátnőmmel váltottunk meg a világot,  koradélután meg Matyival nosztalgiáztunk; így esélye se volt ,hogy 100%on legyen. És akkor majdnem elejtettem a telefont. 

De a szívem garantáltan kihagyott. Egy ismerős név jelent meg a kijelzőn meg a zöld kis ikon...Egy percig csak ültem , a fèlelem megbènított... 

Nem így képzeltem. Mindig délelőtt vártam, hogy megtörtènik , egy ideje pedig már egyáltalán nem mertem rá gondolni... egyetlen mondatot láttam:

Zaphy ❤️

Így kezdődött, mégis fájdalom hasított belém. 

Induljak, olvassam.. De ha elolvasom, nem tudok nem válaszolni. De elkèsek . De nem bírom. De újabb csippanás, és még egy... De mi van ha meggondolja magát,  nem... el kell olvasnom, most... a szívem a torkomban... és csak jönnek az üzenetek együtt a könnyekkel... megkönnyebbülés... igen ezt érzem...rögtön az első üzenet egy hatalmas zöld zászló. Bocsáss meg azért amit veled tettem... tudom, hogy egy bocsánat kérés kevés...megbántam , rosszul döntöttem, megèrtettem, fájt a hiányod, borzasztó volt nélküled főleg, hogy tudtam megbántottalak.... és csak jött és jött... és végre átszakadt a gát.. és az üzenetek azóta se fogytak el...

És jövő héten a szemembe néz és én az övébe és valami örökre megváltozik....