Addiction

 The Pull

You seep into me like poison in the veins—slow, unstoppable, and devastatingly sweet. No matter how I resist, you flow deeper. My body trembles at the memory of your kiss, my mind burns with the thought of your hands. I crave you like a fever—unforgiving, consuming, inevitable.

The Absence

Without you, I wander hollow. Every breath tastes empty, every touch feels foreign. You left me starving, addicted, abandoned in withdrawal. My body aches for the cure, yet the cure is the very poison that unravels me—you.

The Confession

I would drink you again, even knowing the cost. Even knowing I would lose myself, forget reason, surrender my soul. Because in your arms, I am both destroyed and reborn. You are the poison I choose, the only one worth dying for.

Főnix

 Augusztus... mindjárt annak is a vége. Nagyon rövidnek tűnik ez a nyár ha a nyaralásra és a feltöltődésre gondolok. De munja szempontból hosszú volt. Még mindig alig hiszem el, hogy eljutottam a szabadságig. De nézzük sira mi minden történt július közepe óta. 

Sajnos egyre jobban megèreztem , hogy kimerültem. Testben, de leginkább lèlekben. Még július csak - csak , de augusztustól már csak a tùlèlèsre játszottam. Senki nem érezte, csak én, de ez pont elég is volt. Augusztus közepén jött a megváltó jó hír; elengednek a projektről. Kis pihenő a szabadság után aztán kezdhetek valami újba.  Hurrráá... őszintén örülök. Mellé megkaptam, hogy az egyik általam beajánlott embert felvettûk, a második utolsó körös. Csuriban az ujjam.

A fiam még pihenget, hallani se szeretné, hogy pár nap és iskola. Szerintem fel se fogta még igazán. De persze még előtte itt a nyaralásom. Egy nagyon jó gyerekfelvigyázót találtunk , szóval ő is nagyon várja. Ahogy mondha végre valaki aki nem a dinókkal nőtt fel... Nem is kommentálom...

Július végül egészség szempontból nem zárult túl nagy sikerrel, hellyel-közzel súlytartásban. Az Augusztus pedig rettentően csaoadèkosan indult, szóval nem volt egyszerű. De azért nem állok rosszul, pedig ebben a hónap volt bőven lángos és kürtőskalács is. Meg egy picit több stressz. 

Magánéleti dolgok is kicsit randommá váltak őskáosszal vegyítve. Samuele elolvasta az üzenet de választ nem kaptam. A múltból rengetegen vissza igyekeztek szivárogi, olyan volt mint egy keselyű invázió,  özönlöttek a dög szagra. Először mókás volt, aztán fárasztó,  végül bosszantó. Senki nem ért el sikert. Aztán átléptünk augusztusba. Le kellett ülni magammal és szembe nézni a lehetséges helyzetekkel a nyaralás kapcsán. Nem volt könnyű, mert szívem mélyén egyet akartam, pontosan azt aki miatt lefoglaltam az utat. De telefon csendes maradt. Így úgy döntöttem visszatérek a felületre ahol őt is megismertem , és igyekszem kapcsolódni emberekkel helyben, hogy esetleg új barátságok alakuljanak. Először árulónak éreztem magam, de lassan jöttek érdekes személyek. Mindenki nyitott volt, kedves és tiszteletteljes. Kicsit könnyebb lett tőle a lelkem és a szívem. Újra volt akivel megkérdezte , hogy vagyok vagy éppen megosztotta mi történt vele tegnap. Kezdtem élvezni. Ugyanakkor belül küszködtem. A terv az volt, hogy írok egy második,  egyben utolsó üzenetet Samnek augusztust 12-én, ha addig ő maga nem jelentkezik.

Hiába vártam,  és hiába gondoltam , hogy könnyebb lesz ha közben el kezdek kicsit elszakadni. Nem lett könnyebb,  de tartoztam magamnak ennyivel.

Szóval reggel 7:27kor, mert a számoknak ereje van, elküldtem végül azt a legalább százszor átírt üzenetet. 

Szia Mr,

Csak azért írok mert tudatni szerettem volna hogy Xban leszek ettől- eddig. A szàllàsom az x metro közelében lesz, és gondoltam milyen jó lenne összefutni arra az italra amiről áprilisban beszéltünk. 

Tulajdonképpen mivel a születésnapod is közeleg,  vettem neked egy ilyen kis hülyeséget és jó lenne látni az arcod amikor kibontod.

De persze megértem,  ha nincs időd vagy kapacitásod, akkor csak szimplán beteszem egy csomagautomatába és elképzelem az örömödet.

Így vagy úgy,  kívánok neked minden jót. 

És igyekeztem elengedni. Kedd reggel volt, munka és miegymás. De valahol a remény ismét az egekben. Egészen nap végéig. És aztán minden nappal csak fogyott...Hétvégére pedig teljesen kimerült... Most először fájt,  most először sírtam...De olyan jó sírás volt, egyelőre csak egy kicsi, de éreztem végre a lelkem elkezdte letenni a terhet amit túl sokáig cipelt... Elkezdtem elsiratni. 

Aztán jött a következő hét,  illetve nekem már csak 2 munkanap szabadság előtt. Valami hihetetlen erő szállt meg, jó kedv, energia...szuper jó volt...

Majd kedden a valaha volt legmèlyebb pont...nem is értettem mitől.. nagyon nehezen ment el a nap, és nagyon nehéznek éreztem újra a lelkem nap végén úgyhogy este ki kellett mozdulni.. szuper séta volt ami egy kis kalandba végződött; korom sötétben az erdőben bandukoltam 2 telefonnal világítva... na nem banditáktól kell itt rettegni, csak a vadvilágtól...De most megúsztam minden atrocitás nélkül. 

Szerdára kialudtam magam. Eszembe is jutott reggel, hogy Gosia- val beszéltük, hogy csütörtökön vagy pénteken találkozunk, mert utoljára májusban láttuk egymást. Írtam is neki, hogy akkor mi legyen.

Csütörtökön 4kor , Gdynia, olasz étterem. Még kuncogtam is. No de ha szabadság legyünk hasznosak; gyorsan elment másfél nap a kötelező dolgokkal meg a ruhák válogatásával.

Azon kaptam magam, hogy fél 3 lassan készülődni kéne. 3 óra előtt 5 perccel ültem be a kocsiba, pont időben,  hogy ne ragadjak be a délutáni forgalomba. Akkurátusan tettem fel a telefont a töltőre,mivel a délelőtt S barátnőmmel váltottunk meg a világot,  koradélután meg Matyival nosztalgiáztunk; így esélye se volt ,hogy 100%on legyen. És akkor majdnem elejtettem a telefont. 

De a szívem garantáltan kihagyott. Egy ismerős név jelent meg a kijelzőn meg a zöld kis ikon...Egy percig csak ültem , a fèlelem megbènított... 

Nem így képzeltem. Mindig délelőtt vártam, hogy megtörtènik , egy ideje pedig már egyáltalán nem mertem rá gondolni... egyetlen mondatot láttam:

Zaphy ❤️

Így kezdődött, mégis fájdalom hasított belém. 

Induljak, olvassam.. De ha elolvasom, nem tudok nem válaszolni. De elkèsek . De nem bírom. De újabb csippanás, és még egy... De mi van ha meggondolja magát,  nem... el kell olvasnom, most... a szívem a torkomban... és csak jönnek az üzenetek együtt a könnyekkel... megkönnyebbülés... igen ezt érzem...rögtön az első üzenet egy hatalmas zöld zászló. Bocsáss meg azért amit veled tettem... tudom, hogy egy bocsánat kérés kevés...megbántam , rosszul döntöttem, megèrtettem, fájt a hiányod, borzasztó volt nélküled főleg, hogy tudtam megbántottalak.... és csak jött és jött... és végre átszakadt a gát.. és az üzenetek azóta se fogytak el...

És jövő héten a szemembe néz és én az övébe és valami örökre megváltozik....

Nyaralunk

 Július közepe van, a naptár szerint nyár,  az időjárás szerint inkább Április 1je. Hol döglesztő meleg, hol hűvös és esős. A tenger 19fok körüli, szóval fürödni már többször sikerült. Sokat járok túrázni, még mindig igyekszem aktív lenni, de már nem gyaloglok napi szinten. Többször megyek viszont a tengerpartra és hosszabb túrákra. Sokszor egyedül,  ez az én idő. Persze a gondolatoktól itt sem szabadulhatok meg. Folyton itt vagy bennük. Egyre több a hatalmas lent is a rövid fent. Közel állok hozzá, hogy feladjam, de itt az Augusztusi út ami nem enged. Mindig is gyűlöltem a bizonytalanságot , így ez egy tortúra nekem. Július elején nem bírtam tovább,  és amúgy se vagyok egy játékos típus az életben,  így küldtem neked üzenetet. Nem vártam választ,  de titkon reméltem. Napokig el se olvastad, ami valahol érthető volt, sőt már el is engedtem a dolgot, elfogadtam ,hogy szándékosan nem olvasod el, amikor mégis. És akkor kezdődött a következő bizonytalanság,  jól tettem - nem tettem jól. Lesz válasz,  valami, bármi vagy ismét az üresség. Vajon letiltasz? Ennek lassan 1 hete de semmi nem történt. Pedig annyira vágyom rá.... lehet pont ezért....

Közben letelt a 4 hónap próbaidő az új helyen, természetesen megkaptam a végleges szerződést. A múlt héten kitüntetést is kaptam a munkáért, plusz úgy néz ki mégis én leszek a platform lead egy furcsa véletlen következtében- köszönöm univerzum. Ezen kívül nyílt pár új pozíció ahova tudtam egészen masszív jó jelentkezőt ajánlani,  szóval itt is sikerek vannak kilátásban,  meg persze egy kis plusz pénz. 

Az iskola is véget ért,  teljesen jó lett a bizonyítvány,  most sokat pihen, ami rá is fér. Azt hiszem mindketten nagyon elfáradtunk. Ha nem megyünk sehova, sok időt töltök a balkonon, nagyon jó ötlet volt a bútor. Gondolkodom, hogy következő tavasszal csinálok egy nagyobb balkon projektet mert van egy csomó ötletem. Napközben kb délig idesüt a nap, ideális napozni meg D vitamint tölteni,  este pedig gyertyát gyújtva lehet romantikusan enni/inni...

Anyagiak terén nagyon közel állunk a stabilitáshoz; a legnagyobb kötelezettséget letudtam, a másik mindjárt kifut.

A nyaralás is a küszöbön, bár van még pár dolog amit intézni kell, de nagyon várom azt a pár napot Augusztusban. 

Az egészségem szépen fejlődik,  elértem a -40kg ami hatalmas siker, és most pihenés kicsit. Augusztustól újra szigorúbban tolom.

A kapcsolataim is ingadoznak. Béci règ nem jelentkezett,  Domi se sűrűn,  bár ott még aktív a kapcsolat. S , legjobb barátnőm akivel még mindig sűrűn kapcsolódunk, és a világ legrendesebb csajszija, dob-pergés , nem csak hogy megtalálta nekem A fülbevalót aminek sikerült a felét elveszteni tavasszal, meg is vette és el is küldte. Imádat van, innen is még egyszer köszönöm!!!!

És akkor a pasik, na ez a része döbbenet. Ugye április 14 óta csak Sam volt akivel kapcsolódtam, de senkitől nem kellett búcsúzni, mert kb ekkora ki is koptak maguktól. Ez volt az a nap amúgy mikor töröltem az összes randi applikaciot.

Ugye május 23 óta nem beszélünk Sammel. És nem hiszitek el ,de elkezdtek bejelentkezni az eltűnt kapcsolódások. Eszem megáll. Először az jutott eszembe, hogy mi a fax...univerzum unatkozol ? Nem volt elég,  most ezzel szórakoztatsz?

De úgy voltam, ok, akkor most gyakoroljuk a lezárást. És akkor elszabadult a pokol. Tisztán és érthetően,  tiszteletteljes leírtam,  hogy hát így közel 1,5 hónap után felbukkanni , mintha semmi nem is történt volna, és megpróbálni onnan folytatni, hogyismondjam...parasztság... hát de nem ???!!! Nem jött össze mással,  vagy éppen unatkozol azt bejelentkezel... hát nem... meg random felhívsz az appon 1,5 hónap után este fél 10kor....és mivel nem veszem fel másnap ugyanez.... hát de komolyan mit képzeltek ??? Én komolyan nem értem,  amikor nyitott voltam, érdeklődő,  lelèptetek... most jól vagyok és nem nyitott senki másra...most kellek sőt üldöztök ... Hát én komolyan heliktornek érzem magam.... De ettől függetlenül,  csak hogy tisztàn értse mindenki, leírtam, hogy NEM, a következő erőszakos lépésnél nem remegett meg a kezem a tiltás gombon....

Hiszed is amit prédikálsz?

 Had legyek elcsépelt; az élet a fentek és a lentek örökös kergetőzése. Az egyetlen állandóság a változás. Szóval miután elèrtük azt az eufórikus pillanatot a vörös rózsával, nagyjából el is indult a lejtmenet. Az univerzum tett még egy kicsit arra a tábortűzre. Az elmúlt nagyjából 6 hétben kétszer is hangot adtam annak az érzésnek,  hogy én úgy érzem most nem férek bele az életébe. Mindkétszer finoman fogalmazva felajánlottam , hogy háttérbe lépek,  szívesen,  önszántamból. Na jó meg azért mert éreztem ez így nem lesz jó hosszú távon.  Nem, egyáltalán nem akartál kilépni,  de biztonságos teret szerettem volna adni , hogy a nehézségeket kezelni tudjad. Mindkétszer az volt a válasz,  hogy én vagyok aki tartja benned a lelket, az egyetlen jó dolog, szükséged van rám. És ez teljesen igaz is volt, csak közben én meg nem éreztem,  hogy ugyanannyi kapok , mint adok. Persze, tudtam mennyi minden történik épp veled, szóval el is szégyelltem magam ezen a gondolaton. Aztán kitaláltam, hogy jó, de legyen valami időkorlát , amíg elfogadom a kevesebbet. A születésnapom hete volt amikor először úgy éreztem,  nem akarom ezt így tovább. Tele vagyok kérdésekkel, nem haladunk semerre, nincs idő 5 normális mondatra. És akkor előálltál a tervvel júniusra. Ez mellé jött a szülinapi ajándék. Akkor eldöntöttem , hogy várok a személyes találkozóig,  és akkor végre csak mi leszünk. A hét újabb kihîvásokkal indult neki,  helyettesítés,  túlóra stb. Én megértően viszonyultam hozzá ismét,  biztosítottalak róla,  hogy itt vagyok, semmi gond. Majd péntek reggel , viszonylag korán hosszú üzenetet kaptam. Nagyjából az állt benne, hogy mennyire nehéz volt ezt a döntést meghoznod, mert nagyon sokat jelentek neked, de a rengeteg munka, család és egyéb felelősségek teljesen felőrőlnek mentálisan és fizikálisan,  nem tudsz jelen lenni a velem való kapcsolatban ami egyáltalán nem fair. Szeretnèl megadni mindent nekem, de jelenleg erre képtelen vagy,  így fájó szívvel de most fel kell adnod és az élete azon területeire kell összpontosítanod ahol a legnagyobb szükség van rád. Majd hozzátetted , hogy nagyon sajnálod, de jelenleg ez a legjobb megoldás. Huhhhh... köpni-nyelni nem tudtam mikor elolvastam. Egyszerre szorult el a szívem és dobogott a halántékomban. Csak meredtem az üzenetre üveges szemekkel. Nem tudom hányszor olvastam el... Közben meg cenzúrázatlan gondolatok repkedtek a fejembe : - Hogy a faxba képzeli??? Üzenetben??? Nem volt vèr a pucájában felhívni ??? Mi a fax történt megint , hogy ide jutott ??? Tényleg utál minket az univerzum??? 

Egy óra is eltelt mire az első választ elküldtem, amit kb azonnal töröltem is. Erre nem voltam felkészülve. Amíg én ajánlottam, addig az én szabályaim voltak érvényesek, de most.... agyam megáll... De tulajdonképpen mi a bajom most , kezdtem magamba nézni...

Először is kajak büszke vagyok, hogy magadat választottad. Másodszor háromszor is írtad,  hogy most / jelen pillanatban... De akkor most tényleg mi a baj....

Az hogy arra hivatkozol , hogy jobbat érdemlek... had tudjam már én... De hát tudom, hisz pár napja én is ide jutottam,  hogy többet érdemlek ... Ő csak kimondta... Szar amikor tükröt tart az élet... De akkor most én mit írjak....

Másodikra is sikerül egy sutát, így az is ment a kukába... Több óra volt mire valahogy összeszedtem mit is akarok mondani. Azt biztos , hogy megértem a döntést,  ahogy azt is , hogy ez nem teszi kevésbé fájóvá. Megerősíteni, hogy kölcsönös és erős ez a kapcsolat csak az időzítés borzasztó. Valamint jelezni, hogy ugyan az élet nem áll meg, de a türelmem és a remény itt marad egy darabig biztosan. Még ezt leírtam az összes érzés kiszaladt belőlem, és csak egy nagy fájó üresség maradt. Üvöltött a csend belül. De el kellett engednem, büszkén, még ha bele is haltam. Az első pár nap maga volt az inkvizíció, óránként haltam bele újra és újra. Aztán elkezdtem üzeneteket kapni az univerzumtól... Dalok, számok, videók... Rengeteg az időzítésről szólt; és akkor beugrott pár régi bölcsesség amiben én is hiszek. Semmi nem történik ok nélkül és a Mindennek meg van a maga ideje. Hányszor mondtam , hogy a kormánynál az univerzum van, segíts neki navigálni,  de ne zavard a vezetèsben. És akkor itt vagyok én aki tudja, hogy nem volt jó az időzítés... De az nem jelenti,  hogy sose lesz jó... És elkezdtek jönni a gondolatok. Ez is egy lecke, méghozzá elég nagy ismét. A címe : Hit és türelem.. Mindig odajutunk ahol lennünk kell éppen akkor... Minden sejtem érzi,  hogy ez itt nem ért véget,  csak egy kis fennakadás. Ezzel a következő pár napban egészen jól el is navigáltam. Aztán jött a következő fázis,  ha valakivel szoros a kapocs,  sokszor érzitek egymást. Na amikor a másik ember az érzéseivel küszködik,  az összeomlás szélén áll és te ezt átveszed...Azt hittem belehalok... Aztán ez is eltelt, csak a mindennapos gondolat-spirál maradt, ha gondol rám,  gondolok rá... ez így megy kb. 10-től 15ig... Néha korábban és később is, de akkor csak röviden... Mindenestre fókuszálni a munkára igazi kihívás. Hogy vissza jön e? Egy hajszálnyi kételyem sincs. Hogy mikor, ez tőle függ, mert egy biztos,  és ezt most már ő is tudja , ide terv kell,szolid és stabil, mert különben én ennek mégegyszer nem teszem ki magam önként és dalolva...Szóval dolgozz magadon meg a helyzeten, nem rohanunk, nekem is van még min aztán lássuk mit sikerült összerakni.

Amikor nem csak a szándék van

 Mindnyájan, kivétel nélkül hozunk magunkkal traumákat a multunkból. Van aki bezárja, van aki elnyomja, és van aki dolgozik rajtuk. Az én egyik nagy traumám a bizalom témakörébe tartozik. Igazán sose tudtam másra támaszkodni , így megszoktam hogy egyszemèlyes hadsereg vagyok. Mert van itt erő,  kitartás,  elhivatottság és van itt bőven makacsság is. Ehhez pluszban az is hozzá tartozik,  hogy ha szeretek valakit akkor azt kényeztetem, minden földi jóval elhalmozom. Így könnyen vissza lehet élni az érzéseimmel,  ahogy ez az elmúlt sok évben történt. Nyilván tudom, hogy ezt többé soha nem szeretném. De a szerelem vak, az intenzív érzések elnyomják a vészcsengő hangját. Így különösen tudatosnak kell maradni. És akkor itt van Ő. Közel 1600km, 3 országgal arrébb. Péntek van, eléggé kaotikus volt a hét mindkettőnknek. Fáradtak vagyunk, egymásra is alig jutott idő. A hétvégén a szülinapom ami szintén nem a felhőtlen öröm forrása. Rögtön bevillan az a beszélgetés pár nappal korábbról ahol úgy tűnt, hogy akár együtt is ünnepelhetjük. Most ez nagyon távolinak tűnik, sőt a sok változás miatt a találkozó le is került a terítékről. Bevallom elbizonytalanodtam. Nagyon rosszul viselem ha valaki felelőtlenül ígér. És most így éreztem. Igyekeztem elengedni, mantráztam magamnak, hogy go with the flow, meg élvezd a pillanatot. De ugye jött a kérdés,  honnan tudjam , hogy tényleg megéri e az energiát és időt? Azt éreztem sehova nem megyünk. Előjött belőlem a türelmetlen kisgyerek aki most akarja az egész tükrös kalácsot. Nem csak az ígéretét. Próbáltam az érzéseimet irányítani, de annál roszabb lett. De magamra erőltettem, próbáltam a te oldaladról nézni a dolgokat, plusz hagyni , hogy csináld. Nem lett volna fair közbelépni csak mert én türelmetlen vagyok. Hinni akartam, hogy akarod majd ezt is megoldod. Péntek reggel őszintén mondtam, hogy nem vagyok jól,  te pedig motivációs beszédet tartottál, ahelyett , hogy virtuálisan csak megsimogattál volna. Elveszve éreztem magam.Próbáltam kicsit visszavonulni, nem igazán akartam beszélgetni veled és akkor jött a váratlan. Délután csak úgy elkezdtèl beszélni arról, hogy 2-3 napot szeretnél szabadságkènt kivenni , és ha még mindig szeretném akkor jönnél. Majd 10 perc múlva már a járatokat néztük. Kezdett a lelkem csendesedni, de persze ez még mindig csak tervezés. De valami, gondoltam, ok ez elég lesz, hogy adjak még egy kis időt ennek az egésznek. Szombaton mindenki tette a dolgát; Gosiaval reggeliztünk majd sétáltunk egy nagyot. Jó volt kicsit visszavonulni. Aztán jött a vasárnap,  vártam izgatottam,  hogy felköszönts , mert igazán erre vágytam a legjobban. De nem jöttél,  szomorú voltam , nem volt más választásom ; az egót a kukába dobtam és rád írtam. Beszélgettünk,  elfelejtetted, kiment a fejedből . De aztán kapcsoltál. És rettentő aranyosan elkèrted a címem. Virágot küldtél. És akkor most itt virtuálisan elsírom magam. Vörös rózsa. Nem a kifogást kerested , hanem a megoldást. Megoldottad. Apró figyelmesség ami boldoggá tett. Köszönöm,  hogy megmutattad , hogy hogy is kell ezt, ha valaki fontos.