Hiszed is amit prédikálsz?

 Had legyek elcsépelt; az élet a fentek és a lentek örökös kergetőzése. Az egyetlen állandóság a változás. Szóval miután elèrtük azt az eufórikus pillanatot a vörös rózsával, nagyjából el is indult a lejtmenet. Az univerzum tett még egy kicsit arra a tábortűzre. Az elmúlt nagyjából 6 hétben kétszer is hangot adtam annak az érzésnek,  hogy én úgy érzem most nem férek bele az életébe. Mindkétszer finoman fogalmazva felajánlottam , hogy háttérbe lépek,  szívesen,  önszántamból. Na jó meg azért mert éreztem ez így nem lesz jó hosszú távon.  Nem, egyáltalán nem akartál kilépni,  de biztonságos teret szerettem volna adni , hogy a nehézségeket kezelni tudja. Mindkétszer azvolt a válasz,  hogy én vagyok aki tartja benne a lelket, az egyetlen jó dolog, szüksége van rám. És ez teljesen igaz is volt, csak közben én meg nem éreztem,  hogy ugyanannyi kapok , mint adok. Persze tudtam mennyi minden történik épp vele, szóval el is szégyelltem magam ezen a gondolaton. Aztán kitaláltam, hogy jó de legyen valami időkorlát , amíg elfogadom a kevesebbet. A születésnapom hete volt amikor először úgy éreztem,  nem akarom ezt így tovább. Tele vagyok kérdésekkel, nem haladunk semerre, nincs idő 5 normális mondatra. És akkor előállít a tervvel júniusra. Ez mellé jött a szülinapi ajándék. Akkor eldöntöttem , hogy várok a személyes találkozóig,  és akkor végre csak mi leszünk. A hét újabb kihîvásokkal indult neki,  helyettesítés,  túlóra stb. Én megértően viszonyultam hozzá ismét,  biztosítottam róla,  hogy itt vagyok, semmi gond. Majd péntek reggel , viszonylag korán hosszú üzenetet kaptam. Nagyjából az állt benne, hogy mennyire nehéz volt ezt a döntést meghoznia, mert nagyon sokat jelentek neki, de a rengeteg munka, család és egyéb felelősségek teljesen felőrlik mentálisan és fizikálisan,  nem tud jelen lenni a velem való kapcsolatban ami egyáltalán nem fair. Szeretne megadni mindent nekem, de jelenleg erre képtelen,  így fájó szívvel de most fel kell adnia és az élete azon területeire kell összpontosítania ahol a legnagyobb szükség van rá. Majd hozzátette , hogy nagyon sajnálja, de jelenleg ez a legjobb megoldás. Huhhhh... köpni-nyelni nem tudtam mikor elolvastam. Egyszerre szorult el a szívem és dobogott a halántékomban. Csak meredtem az üzenetre üveges szemekkel. Nem tudom hányszor olvastam el... Közben meg cenzúrázatlan gondolatok repkedtek a fejembe : - Hogy a faxba képzeli??? Üzenetben??? Nem volt vèr a pucájában felhívni ??? Mi a fax történt megint , hogy ide jutott ??? Tényleg utál minket az univerzum??? 

Egy óra is eltelt mire az első választ elküldtem, amit kb azonnal töröltem is. Erre nem voltam felkészülve. Amíg én ajánlottam, addig az én szabályaim voltak érvényesek, de most.... agyam megáll... De tulajdonképpen mi a bajom most , kezdtem magamba nézni...

Először is kajak büszke vagyok, hogy magát választotta. Másodszor háromszor is írja,  hogy most / jelen pillanatban... De akkor most tényleg mi a baj....

Az hogy arra hivatkozik , hogy jobbat érdemlek... had tudjam már én... De hát tudom, hisz pár napja én is ide jutottam,  hogy többet érdemlek ... Ő csak kimondta... Szar amikor tükröt tart az élet... De akkor most én mit írjak....

Másodikra is sikerül egy sutát, így az is ment a kukába... Több óra volt mire valahogy összeszedtem mit is akarok mondani. Azt biztos , hogy megértem a döntést,  ahogy azt is , hogy ez nem teszi kevésbé fájóvá. Megerősíteni, hogy kölcsönös és erős ez a kapcsolat csak az időzítés borzasztó. Valamint jelezni, hogy ugyan az élet nem áll meg, de a türelmem és a remény itt marad egy darabig biztosan. Még ezt leírtam az összes érzés kiszaladt belőlem, és csak egy nagy fájó üresség maradt. Üvöltött a csend belül. De el kellett engednem, büszkén, még ha bele is haltam. Az első pár nap maga volt az inkvizíció, óránként haltam bele újra és újra. Aztán elkezdtem üzeneteket kapni az univerzumtól... Dalok, számok, videók... Egyre csomó az időzítésről szólt; és akkor beugrott pár régi bölcsesség amiben én is hiszek. Semmi nem történik ok nélkül és a Mindennek meg van a maga ideje. Hányszor mondtam , hogy a kormánynál az univerzum van, segíts neki navigálni,  de ne zavard a vezetèsben. És akkor itt vagyok én aki tudja, hogy nem volt jó az időzítés... De az nem jelenti,  hogy sose lesz jó... És elkezdtek jönni a gondolatok. Ez is egy lecke, méghozzá elég nagy ismét. A címe : Hit és türelem.. Mindig odajutunk ahol lennünk kell éppen akkor... Minden sejtem érzi,  hogy ez itt nem ért véget,  csak egy kis fennakadás. Ezzel a következő pár napban egészen jól el is navigáltam. Aztán jött a következő fázis,  ha valakivel szoros a kapocs,  sokszor érzitek egymást. Na amikor a másik ember az érzéseivel küszködik,  az összeomlás szélén áll és te ezt átveszed...Azt hittem belehalok... Aztán ez is eltelt, csak a mindennapos gondolat-spirál maradt, ha gondol rám,  gondolok rá... ez így megy kb. 10-től 15ig... Néha korábban és később is, de akkor csak röviden... Mindenestre fókuszálni a munkára igazi kihívás. Hogy vissza jön e? Egy hajszálnyi kételyem sincs. Hogy mikor, ez tőle függ, mert egy biztos,  és ezt most már ő is tudja , ide terv kell,szolid és stabil, mert különben én ennek mégegyszer nem teszem ki magam önként és dalolva...Szóval dolgozz magadon meg a helyzeten, nem rohanunk, nekem is van még mindig aztán lássuk mit sikerült összerakni.

Amikor nem csak a szándék van

 Mindnyájan, kivétel nélkül hozunk magunkkal traumákat a multunkból. Van aki bezárja, van aki elnyomja, és van aki dolgozik rajtuk. Az én egyik nagy traumám a bizalom témakörébe tartozik. Igazán sose tudtam másra támaszkodni , így megszoktam hogy egyszemèlyes hadsereg vagyok. Mert van itt erő,  kitartás,  elhivatottság és van itt bőven makacsság is. Ehhez pluszban az is hozzá tartozik,  hogy ha szeretek valakit akkor azt kényeztetem, minden földi jóval elhalmozom. Így könnyen vissza lehet élni az érzéseimmel,  ahogy ez az elmúlt sok évben történt. Nyilván tudom, hogy ezt többé soha nem szeretném. De a szerelem vak, az intenzív érzések elnyomják a vészcsengő hangját. Így különösen tudatosnak kell maradni. És akkor itt van Ő. Közel 1600km, 3 országgal arrébb. Péntek van, eléggé kaotikus volt a hét mindkettőnknek. Fáradtak vagyunk, egymásra is alig jutott idő. A hétvégén a szülinapom ami szintén nem a felhőtlen öröm forrása. Rögtön bevillan az a beszélgetés pár nappal korábbról ahol úgy tűnt, hogy akár együtt is ünnepelhetjük. Most ez nagyon távolinak tűnik, sőt a sok változás miatt a találkozó le is került a terítékről. Bevallom elbizonytalanodtam. Nagyon rosszul viselem ha valaki felelőtlenül ígér. És most így éreztem. Igyekeztem elengedni, mantráztam magamnak, hogy go with the flow, meg élvezd a pillanatot. De ugye jött a kérdés,  honnan tudjam , hogy tényleg megéri e az energiát és időt? Azt éreztem sehova nem megyünk. Előjött belőlem a türelmetlen kisgyerek aki most akarja az egész tükrös kalácsot. Nem csak az ígéretét. Próbáltam az érzéseimet irányítani, de annál roszabb lett. De magamra erőltettem, próbáltam a te oldaladról nézni a dolgokat, plusz hagyni , hogy csináld. Nem lett volna fair közbelépni csak mert én türelmetlen vagyok. Hinni akartam, hogy akarod majd ezt is megoldod. Péntek reggel őszintén mondtam, hogy nem vagyok jól,  te pedig motivációs beszédet tartottál, ahelyett , hogy virtuálisan csak megsimogattál volna. Elveszve éreztem magam.Próbáltam kicsit visszavonulni, nem igazán akartam beszélgetni veled és akkor jött a váratlan. Délután csak úgy elkezdtèl beszélni arról, hogy 2-3 napot szeretnél szabadságkènt kivenni , és ha még mindig szeretném akkor jönnél. Majd 10 perc múlva már a járatokat néztük. Kezdett a lelkem csendesedni, de persze ez még mindig csak tervezés. De valami, gondoltam, ok ez elég lesz, hogy adjak még egy kis időt ennek az egésznek. Szombaton mindenki tette a dolgát; Gosiaval reggeliztünk majd sétáltunk egy nagyot. Jó volt kicsit visszavonulni. Aztán jött a vasárnap,  vártam izgatottam,  hogy felköszönts , mert igazán erre vágytam a legjobban. De nem jöttél,  szomorú voltam , nem volt más választásom ; az egót a kukába dobtam és rád írtam. Beszélgettünk,  elfelejtetted, kiment a fejedből . De aztán kapcsoltál. És rettentő aranyosan elkèrted a címem. Virágot küldtél. És akkor most itt virtuálisan elsírom magam. Vörös rózsa. Nem a kifogást kerested , hanem a megoldást. Megoldottad. Apró figyelmesség ami boldoggá tett. Köszönöm,  hogy megmutattad , hogy hogy is kell ezt, ha valaki fontos. 

Az élet folyton tanít ha figyelsz

Folyton ugyanabba a hibába esem amikor az írásról van szó.. mindig várom a tökéletes pillanatot.. pedig tudom, hogy olyan nincs.. A fene vigye el , hogy sosem tanulom meg ezt a leckét.

De ismét itt vagyok, rengeteg történéssel. Március közepe óta sokminden történt az életem több területén is, de egy biztos , mind hozzámtett.

Kezdjük a munkával, május közepe van , kb. 6 hét és letelik a próbaidő. Hivatalosan projekten vagyok május 1 óta és biztosan kitart június végéig. Nem álmaim projektje , de van az a pénz. És itt bizony megfizetik. Közben végre megvolt az első hivatalos megbeszélésem a manageremmel, és mit ad isten kiderült , hogy van egy hatalmas kaliberű projekt ahol egyelőre még nincs úgynevezett practice leadje a területnek. És tadaddammmmm persze , hogy ServiceNow. Lecsaptam rögtön a dologra, ma volt is egy ígéretes megbeszélésünk a PM-mel, és most csuribam az ujjam ,mert ennek össze kell jönnie. Hallod univerzum, szülinapra nagyon szeretném <3 A project különlegessége , hogy Olaszország érintett benne, késöbb rájössz majd , ha tovább olvasol , hogy ez miért is annyira szívemnek kedves.

A csapat továbbra is támogató, az irodába nem kell bejárni. Továbbra is csukódik a laptop 5 körül.

Összességében nagyon hálás és elégedett vagyok a helyzettel.

Barátok: Áprilisban volt szerencsém egy maratoni beszélgetésre a gyerekkorom egyik meghatározó barátjával. Gyerekek, ezek a 80as években születettek, semmit sem öregszenek.. Pont úgy néz ki mint 2001ben mikor ballangtunk. Hosszú órákat beszéltünk családról, karrierről, múltról - jelenről -jövőről. Nagyon jó érzés volt kapcsolódni, kicsit újra élni ennyi év távlatából milyenek voltunk és mennyit jelentett néha csak az , hogy valaki meghallgatott. 

Domival még mindig gyakran beszélgatünk ahogy Bécivel is, CsT is gyakran bejelentkezik. Sty pedig természetes része a hetemnek :) Mayával és Béével is gyakran diskurálok, és persze a reggeli üzenetváltások Judittal se maradhatnak el. Azt hiszem nagyon szerencsés vagyok , hogy ennyi barátom van és , hogy végre megint csak jó energiák vesznek körbe.

Ez ugyanis elnegedhetetlen része annak a gyógyulási folyamatnak amin keresztülmegyünk most a gyerekkel. Azt érzem egyre jobban vaguok, nem egyáltalán nem gondolok már rá,teljesen elvágtam energetikailag magam, nem beszélek róla, ha muszáj , már teljesen érzelemmentes. Már nem haragszom rá, és nem haragszom magamra. Nem , megbocsájtani talán sose fogok, de már nincs bennem az a tehetetlen düh amit eddig éreztem. Folyton az járt a feleymebe , mennyi évvel lopott meg, mennyi évet pocsékoltam rá. De ezen túlvagyok, az idő nem jön vissza , ha elfogadom, ha nem. Úgy döntöttem az energiáimat a gyógyulásba fektetem kizárólag.

Elkezdtem ismét rendszeresen edzeni (naponta) és kitűztem magamnak célokat. Újra elkezdtem olvasni és élvezni a könyvek nyújtotta eufóriát. Az elmúlt 4 hétben 4 könyvet olvastam el, közel 2000 oldal és minden percét élvezeztem. Ezeket még februárban vettem Magyarországon és már készül a lista a következő vásárláshoz.

Aztán itt van ez a párkeresősdi, mit is mondjak , le kellett ülnöm önmagammal egy kicsit és kiértékelni az elmúlt hónapok kapcsolódásait. És szépen lassan felfigyeltem a leckékre.

Chris : Ő volt maga a tökély kívülről, de zéró érzelem - elköteleződés

Chéf : Ő volt akinek az értékrendje, világképe , a lelke érintett meg. Na meg a humora :)

Albert : Ő a gentleman - a tettei szólítottak meg

Mindhárman egy húrt pengettek meg bennem , de igazán mind csak egyet.

Szóval szépen lassan rájöttem , hogy rajtuk keresztül tudom végre definiálni mi is fontos nekem egy társban, egy kapcsolatban.

És akkor , valljuk be , egy kicsit elszomorodtam, megijedtem, mert hát hol találok én majd egy ilyen szuper kombót. És akkor csak annyit éreztem, hogy nem akarok több Tindert és társait. És csak úgy bekattant egy szó és egy kép... kicsi szellem.. Boo...

Már egyszer régebben kipróbáltam, mert ez nem társkereső, inkább kapcsolatkereső.

Ösztönösen léptem be és töltöttem ki a profilomat, Április 14-e volt. Hárman jelöltek be, egy helyi, egy átutazó, és egy csodálatos olasz mosoly....

Már elsőre felüdülés volt vele beszélgetni, semmi feszengés, csak természetes kommunikáció, és még csak nem is felszínes. Valami örületesen jó volt. Már meg is beszéltük , hogy akkor kávézzunk eggyütt hamarosan Olaszországban , amikor is azt montdta , hogy jó, itt a számom...

És folytattuk az appon kívül...minden nap..egyre jobban ..egyre többet..egyre mélyebben...

Üzenetek, fotók, hangüzenetek.. múlt héten videóhívások, a hétvégen az első nézeteltérés , amit igazán felnőtten kezeltünk...

Holnap lesz egy egész hónapja. Sose címkéztük be a dolgot,de biztosan tudom, hogy neki én, nekem ő van csak. Őszinte, közvetlen, rendben van magával. Tart valahova és van terve. Dolgozik, él, törődik, néha megtörik. Ember. Fiú. Férfi. Érett, visszaránt néha a valóságba. Nem ígérget, nem szédít . Lassan építkezünk. Hálás vagyok jelenleg a távolságnak, hagyja , hogy valóban a belsőt láthassuk a másikban. És beenged, mesél, keres, tervez. Számítok. Nincs dráma, a ma van , a most van. 

Good morning my love van.. ahogy olvasom reggel hallom ahogy mosolyogva mondja...

Hallom az életvidámságot a hangjában, látom a szemét ahogy megtelik boldogsággal amikor rám néz...

Nagyon vártalak már, jó hogy megérkeztél. Remélem sokáig maradsz, mert én akarom, hogy maradj..

De tudod, hiszen mondtam. Kérdeztem; ha azt akarom hogy maradj, elmenekülsz...

És te még ezen is nevettél...Kinyitottad a szíved, mert tudtad , hogy valami különleges vár rád, és megérkeztünk egymás életébe.

Ez most nem lecke, illetve de, amikor látom ahogy rámnézel, megértem és elhiszem , hogy ELÉG VAGYOK. A szem sose hazudik, ahogy a testbeszéd se. Látom, a vágyakozást, hallom a halk sóhajokat. Kis türelem még és ígérem hogy a köztünk lévő távolság megszűnik. Tudom, látom valami olyanon keresztül ami láthatatlan. Az egész történetet mi kreáltuk , a folytatás is csak rajtunk áll..... Teremtsük meg a magunk regényét.. 

Zárjuk le ezt a negyedévet, avagy köszi karma a sok leckét

 Egy ideje halogatom ezt az összegzést mert minding úgy éreztem, hogy valami még folyamatban van. Aztán rájöttem, hogy ez az élet. Mindig lesz valami ami még nem forrta ki magát, valami ami éppen csak most kezdődött , vagy valami amit épp a végéhez közeledik. Ezek megérzések , és olyan sose lesz , hogy minden információ rendelkezésre állna. Szóval nincs tovább halogatás.

Utoljára a Valentin-napnál jártunk a Chéffel, amiből természetesen ghostolás lett. Te kis naiv , azt hitted , hogy miután ő maga mennyire elítélte ezt a dolgot, majd akkor szavahihető lesz...Örök naiv maradsz. szarul esett , igen, sőt ez fájt. Egyre mélyebbre lökődtem az emberekben csalódottságomban. De nem engedtem , hogy végképp elvegye a kedvem. De most ideje volt másra fókuszálni.

Feb 17én indultunk Bpüre, hogy végre lezárjunk a régóta halott kapcsolatunkat. Nehezen viseltem lelkileg az utat, pont olyan volt mint az elmúlt kb. 10év - döglött. Ezt valószínüleg a kocsi is megérezte , így alig jutottunk el vele Krakkóba. Motorhiba, mondta ki a végső ítéletet a szaki. De ekkor már akkora volt bennem az akarás, hogy semmi nem állíthatott meg; elküszködtem a kocsival BPig. Még jó , hogy mindenre is van biztosításom, így másnap már meg is érkezett a csereautó Lengyelországból.Sikerült meglátogatni Majcit, ,Bé és Ropszot, anyuékat meg a nagyanyót és  hazafelé még Annamari is beleféért egy sütizésbe. Sajnos volt aki kimaradt, de tudom legközelebb hosszabbra tervezek. Aladárt visszahozték Gdanskba traileren egy kisebb vagyonért, azóta is itt áll szegény a parkolóban. A javitattás nem sürgegős és bizony van most fontosabb is anayagi téren , de mindenképp meg szeretném csináltatni.

Miközben magyarországon voltam, tudomásomra jutott , hogy valaki feljelentett mert szerinte balesetet okoztam Hel szigeten. Az ügyet a biztosító vizsgálta csak egyelőre, úgyhogy messze még a vége. Legyen tiszta , nem okoztam semmilyen balesetet , főleg nem cserbenhagyásos frontálisat , ahogy állítják.

De, hogy ez se legyen elég , az előző munkáltató, elbakta az adómat , így életemben először biza be kell fizetnem, ráadásul nem kis összeget. Alapvetően itt nincs részletfizetés, de azért én megpróbáltam és láss csodát úgy tűnik meglapom 6 hónapra.

Közben március 3án megkezdődött a munka az új helyen; nagyon furcsa hogy 5kor lecsukjuk a laptopot, hogy mindenki kedves, energikus, hogy az emberk nagy része 10+ éve van a cégnél és nem akar váltani.

Végül az első pár nap sem kellett bemenni az irodában , ahol egyébként 2 kolléga van összesen a mi csapatunkból. De azért múlt héten voltam bent velük találkozni, nem volt rossz de valóban sok értelme nincs bejárni. Nem is fogok én se igazán.

És a legnagyobb öröm, hogy amíg az általam kiválasztott kocsit legyártja a BMW , kaptam egy másikat csak le kellett menni érte Varsóba. A neve Shady lett és nem tudom elmondani milyen érzés. Egyszerűen felfoghatatlan az utóbbi 8 év kemény hajtása után egy olyan heleyen lenni , ahol megbecsülnek és minden értem van. HÁLÁS VAGYOK!  Nem kicsit. Az jutott eszembe , hogy szeretnék visszamenni oda 2014be amikor a fiammal anyuéknál húztuk meg magunk, oda ahol megtudtam , hogy a fiam apja megcsalt. Átölelni magam és azt mondani figyelj , most nagyon nehéz és nagyon fáj, de te keményebb vagy mindenkinél és mindennél, megállíthatatlan vagy. És ha most nem is ott vagy ahol szerinted lenned kéne, ez a tapasztalás pontosan oda fog jutattni ahova kell a következő 10 évben. Légy türelmes és minden a helyére kerül. Mondjuk azt is szívesen megmondanám, hogy minél előbb lépsz ki a gyerek apjával való kappcsolatból annál hamarabb leszel jól. Nem a gyereknek nem apa kell , hanem biztonságos, szerető környezet. És ez nélküle fog csak működni.

Szóval itt vagyok, manager , jó fizetéssel, jó kocsival, egzisztenciálisan rendben, lassan elkezdett megtakarításom is lenni. Az életem 90% rendben van. Amióta ketten vagyunk , rendszeresen takarítók, főzök és megoldom amit eddig is. A nappali már majdnem élhető, minden hétvégén csinálok a lakáson valami extrát. Sokkal több az energiám és boldogabb is vagyok. 

Még mielőtt az új helyen kezdtem, megismerkedtem valakivel. Először ellenkezett a lelkem, mert éppen 20 éves, de aztén csak elmentünk inni egy kávét. Hatalmas lecke lett belőle. Én őszintén soha z életben nem talélkoztan enyire tisztelettudó, már már ízig-vérig gentlmannel.Ajtót nyitotta, gálánsan viselkedett, folyamatosan nyíltan kommunikált. Hosszú ideje először éreztem magam királylánynak . 3 hétig tartott, sajnos emelett semmiben nem passzoltunk, nem igazán tudtunk mirőél beszélgetni és eléggé nem is tudott akorommal és a stétuszommal mit kezdeni. DE! ezt is kultúráltan kommunikálta. Ez volt az első , hogy egyáltalán nem sérültem. Nagyon jó érzés volt, de nem a fiú volt a megfelelő.

Azóta nem igazán volt potenciálisan erős jelölt, van egy - két ember akivel beszélgetek, de ennyi.

Azt viszont el kell mondjam, hogy lett egy magyar barátom: Domi. Hatalmas csodálattal vagyok felé. Igaz ő is fiatal, de már most hatalmas győztes a szemeben. Örülök, hogy részese lehetek az életének, és hogy ő is része az enyémnek. Szinte mindennap beszélünk kicsit, pedig ő is dolgozik, ráadásul most még 2 műszakban. De ez nem tartka visssza , hogy rámírjon. Már most sokat tanultam tőle, köszönöm a sorsnak , hogy behozta őt az életembe.

Összsségében a sok anyagi megpróbáltástatás ellenére úgy érzem lassan a mérleg két oldala egyensúlyba kerül. Az élet lelassul és nyugalom vesz kerül.Végre a környezet ideális a gyógyuláshoz.

Bizakodó vagyok a következő hónapokat illetően.Folytatom az utam és bízom benne , hogy a karma támogat az utamom és ha eljön az idő mellém sodorja azt aki végre hozzámtesz és nem csak elvenni akar.

Valentin nap

Hétfő este egymásba botlottunk az éterben. Véletlenek azonban nincsenek. Még jó , hogy mindketten így gondoltuk. Csak átutazóban vagy itt; most is csak a lányodat látogattad meg a síszünetben. 1 hétre jöttél,  Szczecin- Iława meg ami közte van. Angliában élsz lengyel gyökerekkel hatalmas szívvel. Apa, szakács,exkatona, mérleg, FÉRFI, EMBER. Október 13, 1987. Hatalmas zöld zászló vagy.A kislányod rajzát magdra tetováltattad. Minden kérdésemre őszintén válaszoltál,  kezdve azzal, hogy te milyen szerepet játszottál az adott helyzetben. Nem volt játék,  brutálisan őszintén,  felvállalva azt is hogy seggfej voltál. Első perctől csodáltalak.  Csupa jó energia,  igen rögtön kapcsolódtunk. "Tényleg rám akarod vesztegetni az időd ? ". Ostoba mondat, hisz annyira arcon ütött a sugárzásod,  hogy el nem tudtam volna képzelni, hogy nem kerülünk közel egymáshoz. Azt mondtad 2-3szor jössz évente,  és még akkor is csak azt éreztem, nekem ez is pont elég. A beszélgetésünk pillanatok alatt jutott el oda, hogy akkor csütörtökön találkozzunk. Aztán jött a hol és mit csináljunk és vele egy óriási meglepetés: mit szólnál ha főznék neked ? Most mit mondjak, két "idegen" két nap alatt oda jutott, hogy kibéreltek egy apartmant , hogy jól érezzék magukat. Te főztél rákos finomságot , friss alapanyagokból tiszta szívvel,  én vittem a bacardit , spriteot ahogy kérted meg magam. Az az 5 és fél óra egy pillanat volt. Nevetés és suttogtás váltotta egymást. Ott voltunk mindketten a pillanatban. Csupaszon és sebezhetően. Hagytuk,  hogy szabadon áramoljon az energia. Akkor,  ott , mindent odaadtál és mindent odaadtam. Búcsuzásnál szenvedélyesen csókoltál, elvittél belőlem egy hatalmas darabot magaddal. Hogy lesz e folytatás;  nem akartál ígérni semmit amit nem tudsz betartani . Próbálom felidézni az utolsó mondatokat. Azt válaszoltam ez csak tőled függ,  de nem tudom a kérdést visszaidézni. Te elmosolyodtál és azt mondtad inkább a csillagoktól.

Már péntek volt mikor elváltunk , ahogy előre megbeszeltük. Így lettünk egymás Valentin napi ajándéka. 

Pár órát aludtam csak, mégis kipihenten ébredtem. 

Pedig a bacardiból is jó pár lecsúszott. 

Még mindig érzem az ilattod, a bőröd puhaságát és melegét.Ha becsukom a szemem látom ahogy râm néztél. Az érzés amit kaptam egy darabig biztos elkísér. 

Hogy mi lesz...életemben talán először a sorsra bízom. Mellesleg , szerintem te is pont így vagy ezzel. Találkoznunk kellett, hogy miért majd az idő eldönti .

Addig is hálás vagyok ezért a lehetőségért.