Életem 4.rész - Változás

 Egyedül maradtam a fájdalommal. Üresen kongott a lelkem, de ugyanakkor tudtam innen minden más lesz. Kettősség kezdett burjánzani bennem, bármit meg adtam volna hogy tartozzak valahova, valakihez, de ugyanakkor tudtam soha többé nem leszek kiszolgáltatott. Soha többé nem engedek senkit ilyen közel.  Mind írtam sok időt töltöttem a Balatonon ezek után, mondjuk úgy barátok között,  bár ott se éreztem magam egynek közülük, de legalább messze voltam. Minden közösségben kívülálló lettem. Azonban egyre többször kaptam rajta a társaság férfi tagjait , hogy szeretnek a közelemben lenni. Gyorsan megtanultam , hogy valami bennem vonza őket,  meg akarnak kapni. Először szembesültem azzal mekkore úr a vágy. Tudatosam használtam innentől ezt a javamra. Őrjöngtek értem,  de nekem egy se kellett. Jó volt könnyeden játszani,  de egyik se ért 50 forintot se a szemembe. Teltek - múltak a hónapok,  közeledett a szallagavató és a fájdalom bennem már az elviselhetetlenségig nőtt. Egy évvel korábban még az övére készültünk együtt,  most meg egyedül kell mennem. Aztán egy átmulatott este valakinek sikerült a figyelmembe férkőzni. Nem volt nagy dolog, de mégis meglepő,  az első hím egy idő óta aki nem menekült el. Végül adtam egy esélyt. Nem volt szerelem, nem voltak nagy érzések,  lassan indult bármi is , de jó volt vele beszélgetni,  látni a szemében az érdeklődést. Gondoskodott rólam amennyire távolról lehetett. Hálás voltam, de továbbra se szerelmes. Még a szallagavatóra is eljött,  de táncolni nem kért fel. Nem tudom segített e volna, de így még jobban fájt ott lenni. Hónapok teltek el, készültem az érettségire és a felvételire. B terv is volt ha elsőre nem vesznek fel. Minden energiámmal azon voltam , hogy azt a maradék kis időt túléljem a szüleimmel. Az érettségi jól sikerült,  de egyből nem vettek fel, illetve állami finanszírozású képzésre nem, és akkor kezdődött a diákhitel korszak. Volt egy lehetőségem,  jelentkezni önköltséges képzésre,  de ahhoz kellett az első félév ára: 240k huf. A B terv az volt hogy elmegyek hajóra dolgozni, de persze szüleim nem engedtek és mivel nem voltam 18 így maradnom kellett. Barátnőmmel találtunk 1 hónapra munkát a balcsin , gyerek-animátorok lettünk,  a pénz nem volt sok, de kaptunk szállást mellé és szabadok voltunk. De közben gőzerővel ketestem a további lehetőségeket,  maradni szerettem volna egész nyárra és összegyűjteni a pénzt a főiskolára. Adri baratnőm pár települèssel arrébb egy étteremben dolgozott felszolgalóként és kerestek még embert. Szállást ott is adtak. Így én elvàllaltam. Nagyon sokat dolgoztam,heti hetből hét napot, a ruhám éjszaka mostam,  napi 16 órákat mentem. Az elején nagyon nehéz volt, de a végére belejöttem nagyon. A pénz nem teljesen jött össze,  és szüleim közölték,  hogy hát ők nem tudnak segíteni,  hisz más költségek is lettek volna, így el kellett engednem. Közben egyre közelebb kerültünk egymáshoz újra a tesómmal  / apai ágon a nővérem/. Mind a ketten szerettünk volna tanulni, így együtt jelentkeztünk egy levelező képzésre Székesfehérváron. Szálloda és Idegenforgalmi képzés. Havonta mentünk képzésre szombaton. Közben persze ezerrel készültem a következő felvételire. Nyilván balcsira is jártam le kb havonta, de néha csak ritkábban a sok tanulás miatt, amikor is valaki felhívott a balatoni baráti körből és elmondta , hogy megcsalnak. Megint hátba szúrtak, elárultak de mivel nem volt szerelem, az legalább nem fájt. Gyorsan elengedtem a dolgot. Közeledett a születésnapom. De azon a hétvégén pont iskolába mentünk. Tesóm mondta,hogy lesz egy kisebb ünneplés aznap mert a párja születésnapja is akkortájt van, szálljak le hazafelé és lazítsunk. Nem akartam először,  de aztán láttam,  hogy kint áll valaki az állomáson és integet, szóval leszálltam. És ezzel egy új fejezetet nyitottam az életemben.

Életem 3.rész - A nagy Ő , utolsó felvonás

 Szóval ott tartottunk , hogy az utolsó középiskolai évemnek singliként vágtam bele.  Szülők persze örültek,  gondolták így minden szabad percemben majd tanulni fogok. Mint mondtam dose érdekelte őket holmi lélek meg érzések. Szart se tudtak arról min megyek keresztül. Ahogy mondtam lett pár új Balatoni barátom és miután a nagy részét a nyáron megketesett pénzemnek lenyulták így bejelentettem , hogy gyaran nem töltöm otthon a hétvégét mert Adrinál leszek Fonyódon. Adrit akkor nyáron ismertem meg, kiderült 4 nappal idősebb nálam és nagyon egy rugóra jár az agyunk. Az egyetlen óriási különbség az anyagi helyzetünkben volt, ami eleinte nem volt szembetűnő. Ő már akkor külön élt a szüleitől és dolgozott a családi vállalkozásban ami egy bár volt : Checkpoint. Úgy képzeljétek el, hogy ez egy 2 szintes családiház volt alul az üzlet, felül a lakrész. Adri meghívott többször,  de a szálláson kívül nekem kellett gondoskodni minden másról. Így is megérte mert nem kellett otthon lenni. Szüleim meg nem kötözködtek mert egy lánnyal voltam. Persze esténként a bárban sokan összejöttünk , neha 30+ fő helybéli barátok. Fonyódon is mindenki ismert mindenkit. Plusz én még az összes rendőrt is. Nyilván ezek összejövetelek nem szenvedtek hiányt alkoholban, és kezdtem rendesen lecsúszni. Az alkohol segített enyhíteni azt a nagy szívfájdalmat amit cipeltem. Kezdtem azt érezni enélkül nem megy. Ehhez társult a dohányzás is. Aztán az egyik ilyen alkalommal azt éreztem nem bírom tovább,  már az alkohol se segített hogy jobban legyek, ezért többet és többet ittam amíg valami ismeretlen és félelmetes érzés lett úrrá rajtam. Meghalok. Ez volt az első és utolsó alkalom , hogy kapcsolatba léptem a nagy Ő-vel. Kuldtem nrki az éjszaka közepén egy SMS-T,  Ő pedig azonnal felhívott. Megígértette velem , hogy azonnal befejezem és hazamegyek hozzá,  mai napig úgy emlékszem azt mondta , hogy nagyon szeret és ne tegyem ezt, de ittas voltam , szóval nem biztos , hogy ez elhangzott. Megnyugtató volt a hangja, tele melegséggel és aggodalommal. Teljesen megdöbbentem. De ugyanakkor valamiféle győzelmi mámor lett úrrá rajtam, valami olyasmi, hogy ugye tudtam , hogy nem igaz , hogy nem szeret. Tudtam hogy lehetetlen , hogy elmúlt. A másnap kegyetlenül megbosszúlta a töménytelen alkohol fogyasztást. Életemben nem voltam olyan rosszul. De ott volt az sms és a hívás bizonyítandó nem hallucináltam. És akkor ha jól emlékszem újabb üzenet érkezett tőle; érdeklődött mikor ér be a vonatom. Várt az állomáson,  ott állt teljes valóságában,  hónapok óta nem láttam. A szívem majd kiugrott a helyéről,  az agyam őrülten gyártotta a gondolatokat árról hogy hogyan fogunk pillanatokon belül egymás ajkán csüngeni, hogy fogjuk egymást olyan erősen ölelni,  hogy bele roppanunk... És akkor odaértem, és megcsapott a fagyos aurája szele és újra végig kellett élnem a csalódást azt hogy elárult, hogy átvert. És azt a tehetetlen érzést,  hogy még mindig nem tudom gyűlölni,  haragudni rá, mert egyszerűen szeretem és ez nem múlik el. Hazakisért, ragaszkodott hozzá. Csendesen haladtunk egymás mellett, nehéz volt a levegő és az út ami kb 30 perc modt vagy 2 órának tűnt. Végre hazaértem,  sose örültem enbek kivéve most. Megkérdezte ha jól emlékszem mit akarok , mikor nem indultam a kapu felé. Könnyes volt a szemem. Zavarodott voltam és egyszerűen válaszokat akartam.  Tudtam a nyelv könnyen hazudik, így annyit sikerült kinyögnöm, hogy csókolj meg utoljára. Megtette és akkir ott utoljára hatalmas fájdalmat éreztem,  neki is fájt,  de nem tudtam tenni semmit, innentől teljesen kizárt az életéből. 

Életem 2.rész - A nagy Ő

 Az elmúlt időszakban volt mit feldolgozni. No nem azért mintha az érzéseimmel ne lettem volna tisztában, hanem mert a tulélés érdekében sokmindent bezártam jó mélyre. De ahogy ígértem ma lépjünk tovább az időben,  illetve vegyük sorra mire emlékszem abból,  a ma napig számomra csodálatos négy évből. Az biztos , hogy ha az életkoromat nézzük nagyon fiatal voltam amikor találkoztunk / 14 alatt/ . Nyilván elsődlegesen így a kapcsolat nem a testiségre épült, bár ettől függetlenül később ő lett nekem az első. Valahol nekem ő minden volt egy személyben,  barát,  család,  példakép. Nyilván a kapcsolatunkat minfenki támadta,  4 év korkülönbség miatt , ő volt a veszélyes felnőtt,  aki megront. Az első két év úgy szállt, hogy észre se vettük. Rengeteg időt töltöttünk együtt. Ahányszor megölelt elöntött a "hazaértem" érzés. Elhalmozott szeretettel aminek én igen híján voltam. Ő volt a tùlélésem kulcsa. Aztán történt egy valami, még mindig 18 év alatti voltam, teherbe estem. Mai napig nem dolgoztam fel ami abban a kb. 2 honapban történt velünk. Velünk,  igen mert végig mellettem volt mindenben. És utána is kitartott mikor a szüleim mindent megtettek hogy eltíltsanak minket egymástól. A kapcsolatunk csak erősödött a szüleim meg kezdtek beletörődni, gondoltam én. De aztán jött a ballagás,  érettségi , felvételi, és azt éreztem,  hogy a lista végére kerültem. Így is volt, de akkor ezt nem értettem,  hogy ennek így is kellett lennie. Az egyre kevesebb idő egyre messzebb sodort, próbáltam a felesleges időmet más barátokkal és azok barátaival tölteni,  mert ugye az "otthon" nem volt opció. Közben gőzerővel közeledett a nyár, és valljuk be pokol lett volna otthon ülni egész nyáron,  szóval diákmunkát kerestem. Ezt persze szüleim is szorgalmazták, hiszen a plusz pénz mindig jól jött. Persze szerették volna ha olyan helyen dolgozom , ami messze van tőle és ahol valaki figyel rám. Így kötöttem ki azon a nyáron Fonyódon a rendőrségen mint tolmács. Azon a nyáron rengeteg élettapasztalatot gyűjtöttem, sok új barátom lett, de elvesztettem őt. De hogyan? Area emlékszem, hogy pár napja lehettem ott, épp munkaidőben voltam amikor felhívott. Nyilván szó szerint nem emlékszem mit mondtam, de valami olyat hogy elfoglalt vagyok, dolgozom, nem tudok beszélni. Letette és többé nem állt velem szóba. Kerestem rendületlenül,  volt hogy hallottam a háttérben,  hogy ott van de letagadtadta magát. Próbáltam tartani magam a munkahelyen és hinni abban , hogy majd ha hazamegyek személyesen rendezzük. Így telt el az idő augusztus 20ig amíg a szerződésem szólt. Keserű-édes volt a hazatérés, de tudtam ez a nyár nem fog nyomtalanul elmúlni. Már egy ideje otthon voltam , de ugye én nem tudtam elérni őt, így vártam. És akkor a varosban összefutott édesanyámmal, és elküldte vele az elérhetőségét és kérte hívjam fel. Lepkék voltak a gyomromban, a sok álmatlan éjszaka,  a sok negatív gondolat mintha sose lett volna. Leírhatatlan volt az örömöm, 5 percig. A telefonbeszélgetésünk hideg volt, erőltett, rövid és tényeken alapuló. Neki csak az általa számomra kölcsönzött konyvek kellenek. Azt hittem ez valami vicc, de vártam a találkozót. Eljött hozzám, hideg volt, kimért és látszott mennyi energiája van benne hogy ebből a szerepből ne essen ki. Tényként közölte,  hogy részéről ennek vége, és mintha soha nem is lett volna. Könyörögtem hogy ne tegye , a szerelem nem múlik egy félre értés miatt, beszéljük meg, de hajthatatlan volt. Összetörtem, egyedül maradtam, elárult, hazudott és ehhez hasonlók kavarogtak bennem. De a legrosszabb , hogy nem tudtam rá haragudni. A szívem és az univerzum összes szerelmével szerettem. 23 éve történt a mai napig nem tudtam lezárni, a mai napig nincs válaszom,  hogy mi is történt. Soha senkit nem tudtam többé ilyen szinten beengedni, soha senkit nem tudtam közel ennyire szeretni és soha többé nem tudtam bízni senkiben. Kértem tőle,  hogy mesélje el ő mire emlékszik,  de egyelőre nem tette. Ja igen tartunk valamiféle baráti kapcsolatot a mai napig, ami részben segített bizonyos dolgokat feldolgozni de a fontos kérdések megválaszolatlanul sorakoznak.

Életem 1.resz - Gyerekkor

 Hallottam sokszor az elmúlt időben,  hogy az írásnak gyógyító ereje van. Gondoltam magamba, hát kérem mit veszíthetek ha teszek egy próbát és kiírom magamból azt a sok érzést és gondolatot ami egy ideje kavarog bennem. Max ezek súlyát,  mert valljuk be lassan agyonnyom ez a teher. Persze a munka nem könnyű,  és nem nem azért mert rengeteg órát kell beletennem , és nem azért mert 40 évet kell felidézni,  hanem talán azért mert a tulélés érdekében rengeteg dolgot átírtam magamban. Igen van az az élethelyzet amikor magunknak is hazudunk. Hogy közelebb kerüljek az igazsághoz,  az adott eseményekhez társított érzéseimmel fogok mindig kezdeni,  aztán jönnek majd emlék-foszlányok és a többi szorosan odakötödő gondolat.

A legnehezebb rész a gyerekkorom felidézése , hisz ekkor éltem a legnagyobb tagadásban. 

Kezdjük az érzésekkel amik a szüleimmel kapcsolatosak : szorongás,  folyamatos félelem/rettegés, menekülés, sírás,  fájdalom, kiabálás és csend váltakozása, szigor, fenyítés , nem vagyok jó,  nem vagyok elég,  már  megint ...., megfélemlítés, bántalmazás és érzelmi elhanyagolás

Nagyszülők felé az érzések: feltétel nélküli szeretet, törődés, biztonság, oktatás, figyelem, boldogság,  harmónia, szabályok, móka,  szabadság,  könnyű vagyok, öröm, mese-világ

Hát ilyen volt a gyerekkor, felhőtlen és vidám a nagyiéknál, aznap mikor menni kellet haza , sírás, könyörgés,  hogy ne hagyja hogy elvigyenek, fájdalom és félelem. Volt hogy már másnap jöttek értem az oviba,  de az az egy éjszaka is pokol volt nekem. 

A következő korszak amire emlékszem az mikor megszületett a kis tesóm,  6 év különbség van közöttünk. Fiú,  így a fogadtatás is más volt.Az én életem ettől persze jobb nem lett. Sokszor kellet rá vigyázni és persze ha valami történt a verés garantált volt. 

Túlélésre játszottam. Minél nagyobb lettem annál többet igyekeztem nem otthon lenni. Persze ebből is volt vita bőven. 

A következő amire tisztán emlékszem a disco korszak, amikor hetekkel előre lesni kellett mikor van apának jó kedve , hogy egyáltalán lehessen tőle kérdezni. Néha elengedett, sokszor nem. Ha el is mehettem csak pár órára. 

És akkor valami váratlan történt. Az iskolai buliban megismerkedtem egy fiúval. Első szerelem. Olyan volt nekem mint a levegő,  mint egy páncél,  egy meleg burok. 

Ez idő tájt édesanyám rossz viszonyban volt a nagyszüleimmel így még lett tíltva , hogy menjek.

Ez a fiú volt a megváltás nekem, újra volt miért élni. Rajongásig szerettem. És ő is engem. Egymásnak voltunk kitalálva. Mai napig ezek az érzések vannak bennem vele kapcsolatban: biztonság, szeretet, önzetlenség,  lojalitás, ámulat, rajongás, öreg-lélek, tanító, őrszem, küzdő, bátor, őszinte,  megbízható 

A középiskola évei gyorsan elszálltak és közben a mi kapcsolatunk....igen szóval, mi is történt velünk. Rengeteg próbát kiállt a kapcsolatunk, volt sok fenn és lenn, szülői tiltás,  tányér törés,  de mindketten keményen dolgoztunk ezért a csodáért.

Aztán jött 2000 nyara és minden megváltozott egy életre...folyt.köv

Hála

 Ejtőztem ma a balti tenger kristálytiszta vizében,  néztem az eget és az jutott eszembe mi mindenen mentem keresztül, hogy most ezt a pillanatot pont így megélhetem. Rengeteg minden volt az út során,  és őszintén pontosan soha nem tudtam hová tartok. Előre,  lépés lépés után,  mindig a mában próbáltam élni és csak a következő napban gondolkodni.  Sokszor voltam közel a feladáshoz, és sokszor buktam el. Mindig felálltam, volt hogy több idő kellett,  de mindig sikerült újabb célt találni ami tovább hajtott. Volt hogy napokig nem volt mit ennem, hogy hiába volt munkám a hónap utolsó hetében csak úgy tudtam bemenni az irodába, hogy blicceltem, hogy hiába voltam beteg a gyógyszert nem tudtam kiváltani..Elvállaltam minden túlóra lehetőséget,  csak hogy előrébb jussak. Mindent megbecsültem, minden kicsinek örültem. És persze álmodtam. Álmodtam, hogy egyszer valaki meglátja majd a sok szorgalom mögött a tudást/ tehetséget, és akkor majd kapok egy esélyt. Szolgalelkűen tanultam és dolgoztam, de csak a földbe tiportak vagy épp a hátamon másztak ranglètrát. Kinevettek, mert én nem tanultam híres nevű egyetemen,  mert az én angolom igen gyenge, és még csak nem is tartozom egyik híres vállalkozó családjába sem. Magam miatt ezt is lenyeltem volna, de már nem csak én számítottam. És akkor bátor lettem, ha hazámnak nem kellek, hát keresek új HAZÁT. És így lett. És most megint itt ringatózom a tengerben, felettem sirályok siklanak a égszínkék égbolton, és én hálás vagyok a sorsnak. Nehéz út volt, de minden perce megérte.