„A tárgyak mindig pótolhatóak ,az emberek kevésbé.”

Itt az ősz, lassan a tél, könyörtelenül, és hirtelen hült le az idő. A levelek is azonnyomban elságurltak,ahogy a naptárban megjelent a szeptember szó. Sűrűn esik most már nap közben is, ritka a napsütés, de ezeken a napokon mindig eszembe idéződik az az agusztusi hétvége.
Már hetekkel korábban beindult a szerveződés, egy amolyan kiscsapatos-nagybaráti vizparti főzögetős hétvégi összeruccanásra. Hadd ne mondjam az alap volt , hogy aki tavaly eljött most se akarta kihagyni, de hát nem könnyű ennyi ember igényeinek megfelelni. Azért huszonnégyőnknek sikerült. Igaz volt aki csak egy napot tudott lenni, de akkor is ott voltunk, együtt , és én akkor úgy éreztem, nekem ez nagyon sokat jelent, nem tévedtem, hiszen mint diavetitőben a szines képek, jelennek meg előttem most is azok az emberek, az arcok, illatok, ízek, szinek...
Igazi beszélgetős-mulatós társaság vagyunk, akik mindenképpen számítanak egymásnak Lehet szentimentális vagyok, de ez manapság, nem mindennapos dolog, sajnos. Azt viszont tudom,hogy szeretném, ha ezek az emberek boldogok lennének mindig :)
Persze a csodálatos hétvége után várt a munka, mely egyre kevésbé nyújtja azt számomra, mait szívesen, örömmel csinálnék. De az az igazság, hogy még mindig keresem a helyem, és amíg nincs meg, addig elvagyok.
Közben idén is születtek kiscicáim, akik már egészen nagyok is lettek közben, bár sajnos még most is vannak olyanok , akiknek nem sikerült szerető gazdit találni, illetve van két kisifjonc, akiknek ugyan szerető gazdit sikerült találni, csak éppen felelőset nem , így haza kellett menekíteni őket, sajnos ezt se én se ők, nem igazán jól viselték, úgyhogy cicapszichológusnak álltam :)
A nosztalgiázás, és a cicuspátyolgatás, gazdileresés közepette, vendégem is akadt, ráadásul egy régen látott szívemnek kedves időszakhoz köthető férfi látogatott meg. Illletve útja keresztezte lakhelyem :)
Nem tagadom, nagyon örültem neki, hisz a mai napig kedves nekem.De azt hiszem ez viszont is így van, hiszen visszautazása előtt is eljött hozzám.
Bulizásra, vagy más jellegű kimozdulásra sajna , most nem nagyon jutott időm, de egy másik nagyon kedves barátom, -bár számomra olyan , mintha a fiam lenne- nem sokára születésnapját ünnepli, azt hiszem arra tartogatom, a teljes kikapcsolódást. Tavaly is nagyon jól éreztem vele/velük(baráti társaság) magam, és biztos vagyok benne idén se lesz kevesebb a dolog :)
És hát a végére maradt a közelmúltban váratlanul bekövetkezett tragédia: Isten nyugosztalja csoportvezetőmet, aki 39. évesen szivrohamban elhalálozott..
A tiszteletére álljon itt e néhány sor:
"A semmi az ember mértékegysége, mert az ember csak a pillanatban él, mely nyomtalanul elmúlik, elmúlik, mint a test, elmúlik, mintha sose lett volna." Bagi Iván