2009. augusztus 10., hétfő

Halotti beszéd

Bizarr cím ennyi idő után, ezt jól tudom, de egyszerűen nem találtam jobbat... Sajnos a negatív gazdasági események begyűrűztek az én életembe is;elvesztettem a munkámat, és sajnos ne is sikerült találni. Úgy tűnik sajnos már csak vergődünk, mint partra vetett hal... Az albit se tudjuk tovább húzni, remélem még ebben a hónapban maradhatunk, a pénzügyi helyzetünkre pedig egyetlen szó is elég:CSŐD!
Nem még nem adtam fel, egyszerűen kimerültem, sodródom az árral, és reggelente igyekszem kevés majd lesz valahogy tablettát bevenni.. Próbálok hinni a természetfelettiben, és remélni , nem így ér véget... Ha a gyerekekre nézek (-aki nem tudná a macsekok-) gyomorszorító érzésem van, és ott a gombóc is a torkomban, igen értük és miattuk van még mindig bennem a tenni akarás, miattuk nem adhatom fel... már egyszer megmentettem őket, nem kerülhetnek utcára, vagy bele se merek gondolni, talán még rosszabb helyre... Próbálok kiáltani, segítő kezeket keresek, de tudom, senkinek nem könnyű manapság...
Lélegzem, és utolsó lehelletemmel is értük állok ki, hiszen csak egy csillogó szempár elég ha rám néz, ott van benne önzetlenül a szó: Köszönöm! Igen ez mindent megér, a hónapok óta tartó lemondást, a nélkülözést... De hát ezt oly kevesen értik, pedig kívánom mindenkinek ezt a leírhatatlan boldogságot, ezt a szavakkal még meg sem közelíthető eufóriát...
Költözni biztos kell, de nekik is ott kell lenni, hiszen nélkülük az egész mit sem ér, érzem nélkülük nem is élném túl, hisz el veszne a cél... Céltalanul élni pedig minek?!
Hova sodor az élet és még milyen nehézsséget görget, ki tudja... Mondják sok rossz után jön a jó is, nem akarom siettetni, de úgy érzem már tegnapra is késő... Próbálom kiűzni a megannyi negatív gondolatot mely szétfeszít belülről, és keresem a reménysugár szinte észrevehetetlen apró csillogását... Nem adom fel, de most olyat kérek amit még soha, és nem szégyellem:SEGÍTSÉG!

Nincsenek megjegyzések: