Lebegés

Annyi érzés van ami szavakkal oly nehezen visszaadható, ilyen az a boldogságérzet , amit oly ritkán érzünk, de mindig csak vágyjuk, hajszoljuk.Amikor ott fekszel mellette, keze a kezedben , feje a válladon,szinte egyszerre ver a szívetek, egyszerre veszitek a levegőz;valójában egyek vagytok.Lehet sokszor nem ismerjük be, de valahol mind erre az idilli helyzetre vágyunk.Irigylésre méltónak érzem amikor állíthatom, hogy van ez az érzés, én éreztem.És igen függője lettem, mint szerintem bárki.Akarom, hajszolom az érzést.Újra és újra megélni minden mézédes pillanatát, remélni hogy sokáig tart, vagy ha nem is sokszor ismétlődik.Egyre jár a gondolkodásunk, mindig van miről beszélgetnünk;feltétel nélkül elfogadjuk egymást. Hatalmas szavak, és hatalmas kincsek.Mindig bújik, mindent kérés nélkül ad, és nem csak a szemével lát.Olyan mintha egy álomképet festenék mos le, és tudom most felmerül mindenkibe, hogy minden csoda három napig tart, de ez nem most kezdődött...És tart, és álmodom....Álmodom az életem, és élem az álmaim...Egyszerre.Érdekes, próbálom magamat, magunkat kívülről látni, és hiába látom azokat a rossz dolgokat mely sok ember számára egyértelműen nem az álom szót juttatná eszükbe; de még is olyan hibák melyek teljesen megférnek velem, velünk.De valójában nincs is velünk...Mert Ő és Én vagyunk...Ez is érdekes, de nem baj, hisz aki ismer tudja nem szeretem a társadalmilag elfogadott nézeteket.Hát éljen a lázadás, és éljen mámor!