Hétvége

Pénteken állásinterjún voltam, és valljuk be jól éreztem, hogy ez sikerült;délután csörgött a telefon :) Na jó még nincs minden rendben, hiszen a héten még részt kell vennem egy oktatáson és ha sikeresen levizsgázok, indulhat a munka. Igazi kihívásokkal teli munkának látom, és ami fontos tényleg jó fizetést lehet elérni vele,viszont ehhez újra formába kell hozni magam, nem csak fizikailag... Ez persze nemkönnyű, sőt igazán ez az első nagy kihívás számomra...
Nem nyugodtam meg, de talán hosszú távon majd ez lesz ami sikerre viszi az életem, hiszek, bízok benne.
Szombaton muszáj volt kimozdulnom, így remek programnak ígérkezett egy kis közös marketing tanulás a vizsgára.Rettentően jól éreztem magam, kezdett kihúzni a mély "depresszióból". Megalakítottuk a IKO Zokni Zrt-t és nagyszerű termékünket is piacra dobtuk: a fekete HelloKitty-s zokninkat :D És őszinte leszek, több maradt meg a fejemben, mintha egész héten napi 8 órában ezt iskolába tanultam volna!Elfáradtam, de úgy éreztem, nem voltam vele egyedül, és bevallom még éjszaka is a marketinggel álmodtam.
Reggel aztán üzenethangra ébredtem, és útjára indult az őrület.Az üzenet írója arra kért írjam meg neki mikor jön délelőtt Pestre vonat,ekkor még nem hittem.Aztán csörgött a telefon 10 körül, miszerint úton van, még ekkor sem.Talán ösztönösen tiltakozott már testem/lelkem.Kimentem az állomásra elé, de még akkor is éreztem, hogy valami nincs rendjén....szinte üres volt az utazótáskája,persze megmagyarázta...Elmentünk vásárolni néhány dolgot,de nem hagyott nyugodni az a rossz sejtelem.Hazajöttünk, és próbáltam kulturáltan beszélgetést kezdeményezni, de ebben sem változott...Aztán csak odabökte, hogy ő csak a cuccaiért jött...Nem kommentálom, a beetetést...Majd megpróbálta a maradását feltételekhez kötni,már vártam...Aztán úgy tűnt, meggondolni látszik magát,ebédeltünk egyet... De tovább játszott, majd benyögte, hogy neki haza kell mennie..Magyarázott, próbált érvelni, majd rájött hogy egyik se érv csak egy-egy semmitmondó szó/mondat..Majd sietősen vonatindulás előtt 15perccel távozott...Most itt ülök,és dühöngök, megint elérte a célját, megint felzaklatta az életem, és csak magamat okolhatom, miért engedtem be? Miért hagyom, ha tudom mindig a végét?Mindegy, egyenlőre próbálok lelkileg lenyugodni,holnap is kemény nap vár rám, és egy csomó dolgot nem tudtam ez miatt a színház miatt elvégezni :S