Amikor nem csak a szándék van

 Mindnyájan, kivétel nélkül hozunk magunkkal traumákat a multunkból. Van aki bezárja, van aki elnyomja, és van aki dolgozik rajtuk. Az én egyik nagy traumám a bizalom témakörébe tartozik. Igazán sose tudtam másra támaszkodni , így megszoktam hogy egyszemèlyes hadsereg vagyok. Mert van itt erő,  kitartás,  elhivatottság és van itt bőven makacsság is. Ehhez pluszban az is hozzá tartozik,  hogy ha szeretek valakit akkor azt kényeztetem, minden földi jóval elhalmozom. Így könnyen vissza lehet élni az érzéseimmel,  ahogy ez az elmúlt sok évben történt. Nyilván tudom, hogy ezt többé soha nem szeretném. De a szerelem vak, az intenzív érzések elnyomják a vészcsengő hangját. Így különösen tudatosnak kell maradni. És akkor itt van Ő. Közel 1600km, 3 országgal arrébb. Péntek van, eléggé kaotikus volt a hét mindkettőnknek. Fáradtak vagyunk, egymásra is alig jutott idő. A hétvégén a szülinapom ami szintén nem a felhőtlen öröm forrása. Rögtön bevillan az a beszélgetés pár nappal korábbról ahol úgy tűnt, hogy akár együtt is ünnepelhetjük. Most ez nagyon távolinak tűnik, sőt a sok változás miatt a találkozó le is került a terítékről. Bevallom elbizonytalanodtam. Nagyon rosszul viselem ha valaki felelőtlenül ígér. És most így éreztem. Igyekeztem elengedni, mantráztam magamnak, hogy go with the flow, meg élvezd a pillanatot. De ugye jött a kérdés,  honnan tudjam , hogy tényleg megéri e az energiát és időt? Azt éreztem sehova nem megyünk. Előjött belőlem a türelmetlen kisgyerek aki most akarja az egész tükrös kalácsot. Nem csak az ígéretét. Próbáltam az érzéseimet irányítani, de annál roszabb lett. De magamra erőltettem, próbáltam a te oldaladról nézni a dolgokat, plusz hagyni , hogy csináld. Nem lett volna fair közbelépni csak mert én türelmetlen vagyok. Hinni akartam, hogy akarod majd ezt is megoldod. Péntek reggel őszintén mondtam, hogy nem vagyok jól,  te pedig motivációs beszédet tartottál, ahelyett , hogy virtuálisan csak megsimogattál volna. Elveszve éreztem magam.Próbáltam kicsit visszavonulni, nem igazán akartam beszélgetni veled és akkor jött a váratlan. Délután csak úgy elkezdtèl beszélni arról, hogy 2-3 napot szeretnél szabadságkènt kivenni , és ha még mindig szeretném akkor jönnél. Majd 10 perc múlva már a járatokat néztük. Kezdett a lelkem csendesedni, de persze ez még mindig csak tervezés. De valami, gondoltam, ok ez elég lesz, hogy adjak még egy kis időt ennek az egésznek. Szombaton mindenki tette a dolgát; Gosiaval reggeliztünk majd sétáltunk egy nagyot. Jó volt kicsit visszavonulni. Aztán jött a vasárnap,  vártam izgatottam,  hogy felköszönts , mert igazán erre vágytam a legjobban. De nem jöttél,  szomorú voltam , nem volt más választásom ; az egót a kukába dobtam és rád írtam. Beszélgettünk,  elfelejtetted, kiment a fejedből . De aztán kapcsoltál. És rettentő aranyosan elkèrted a címem. Virágot küldtél. És akkor most itt virtuálisan elsírom magam. Vörös rózsa. Nem a kifogást kerested , hanem a megoldást. Megoldottad. Apró figyelmesség ami boldoggá tett. Köszönöm,  hogy megmutattad , hogy hogy is kell ezt, ha valaki fontos.