Pillanatképek

...Fogjuk rá, hogy a mai nap már egy kicsit jobban indult, legalábbis hagulatomat tekintve. Munka ma sincs igazán, de igyekszem magam egy remek könyvel lekötni szabad óráimban. Kicsit társaság hiányom van, de majd a hétvégén pótolom, hiszen ismét baráti házibulira van kilátás. Ivászatot nem tervezek, a múlkori buli ez irányú negatív kimenetele alapján, de hiszen nem is ezért megyek, hanem a társaságért.Ma volt jelentkező cica ügyben is, tehát itt is pozitív eredményre van kilátás.
Az időjárás rettentő mogorva, de igyekszem rajta felülkerekedni, mintha érezhetően szikrára lobbant volna bennem némi energia. Hogy honnan azt sajna nem is sejtem, pedig nem ártana még belőle. Próbálok mindenben pozitivizmust fellelni, bár ez most is igazi erőfeszítés. És még azon emberekkel való kommunikáció se igazán segít, akikkel ha beszéleg , már az is nagyot dob a hangulatomon. Sajnos nagy részük, ugyanolyan unott, és depis , mint az átlag ember ebben az időben.
...Álmodtam ismét az éjszaka, érdekes álom volt megpróbálom felidézni:
...Fekszem az ágyon és bámulom a plafont, nem érzékelem a külvilágot, csak meredten bámulok. Telefon csörren ez zökkent ki igazán, ismerős a dallam... Idő még rájövök; ez az énn mobilom..Unottan nyúlok a hang irányába, majd magamelé emelem a készüléket. Ismerős név mosolyog rám a kijelzőről, döbbenet ül rám. Soha nem hívott még fel telefonon, értetelenül bámulom a nevet, félve mintha csak a képzeletem játszana velem, és félve bármelyik percben eltűnik.. Zavarodottan veszem, és beleszólni is elfelejtek.. Búgó hang köszönt a másik oldalon, lassan, és meglehetősen halkan beszél, majd félbehagyja és azután érdeklődik ott vagyok e még a vonalban...Zavaromat levetkőzni igyekvén, beleszólok... Majd folytatja, bár mintha Ő is zavarban lenne egy kicsit... Még mindig nem tudni miért hív, de élvezem.. Jó hallgatni a hangját, közbe lecsukom a szemem, és alakot ölt a képzeletemben a beszélő..Kérdez valamit... Elgondolkodom, majd ismét megdöbbenve a szituáción; Igent mondok. Kedvesen búcsuzik, majd leteszi. Én még mindig a telefont szorongatom,majd lassan eljutnak az agyamig , az elmúlt alig 2perc eseményei.- Kezdett leesni, elhívott egy kávézásra.. Készülödni kezdtem, valljuk be elég izgatottan. Nem akartam nagyestélyibe tetszelegni, hisz az nem is én lettem volna, de sportosba se éreztem volna igazán jól maga vele. Maradt a szövetnadrág, egy enyhén kivágott felső, kis kabátka és cipő. Nagyon enyhe smink. Életembe először nem voltam késésbe, de még is folyamataosan indulhatnékom volt, nem tudtam ellenállni, elviharoztam... Át a városon, szinte suhantam, eredmény, túl korán értem oda.. Nem akartam, hogy tudja így a környéken sétáltam, de nehezen ment az idő. 10percel az idő előtt odasétáltam a találkozóként megbeszélt helyre. Már ott állt, és láttam örül , hogy nem késtem. Üdvözlés, pusziváltás. Majd benyitott a kávézóba. Hagyta hogy én válasszam az asztalt, ez fura volt, és jóleső. Leültünk, a kabátok a fogasra kerültek (segített levenni; igazi lovag ) ... Rendeltünk, persze nem csak kávét.. Előkerült a cigaretta is , tüzet nyújtott. Feszült voltam, még mindig álomnak tűnt az egész, nem igazán tudtam önmagam lenni... Mosolygott, mosolyogtam. Imádom a mosolyát -futott át bennem. Megérkeztem a kávéköltemények, üditők, és a nasi. A beszélgetés is megindult, bár elég felületesen... Tetszett a zavar amit az arcán láttam, ez oldótt fel igazán.. Belemelegedtünk, és néha félhangos nevetések is szűrödtek már ki asztalunktól...Nagyon jól éreztem magam, csak az a mélyről jövő gondolat nem hagyott igazán , hogy mitől e változás.. Úgy éreztem akar valamit, és vártam mikor rukkol elő vele.. De ez még váratott magára. Sétálni invitált.. Kicsit fura volt, hiszen én voltam otthon..Fel is tettem a kérdést mi szél hozta vidékre? A válasz már megszokottab volt:-Nem tudom;éreztem hogy jönnöm kell.. Csendesen sétáltunk, majd eszembe jutott egy általan nagyon szeretett hely, amiről úgy gondoltam neki is gtetszeni fog: a papkert,. Arra felé vettük az irányt, még mindig minimális volt a kommunikáció, de ez most nem volt zavaró. Odaértünk és láttam a kíváncsiságot a szemében. Az ódon udvar falait borostyán borította, és az udvar tele öreg fákkal.. A csoda hogy nem járt arra egy teremtett lélek sem.Élveztük a hely szellemét. Talátunk egy szép faragott padot leültünk egymással szembe, lovaglóülésbe mint a gyerekek.Beszélgettünk, és valljuk be izott a levegő. De a "kisülés" még váratott magára.Csípősre fordult közbe az idő, észrese vettük, és ránk esteledett.Felállt, és mögémült, és hátulról átölelt, és figyelte mind az én, mind saját magában fellépő visszajelzéseket. Nem szavakat, inkább apró biológiai jeleket... Csak pozitívat kapott, legalábbis abból ítélve, hogy ölelése erősödött.Mellkasára tettem a fejem, és hallgattam boldogan kalapáló végtelen nagy szívét." Felébredtem, és soha ne óhajtottanm ennyire még visszaaludni... Boldog voltam, így is hogy nem tudtam, csak sejteni mertem mi jött volna ezek után...