A szingli élet újra hódít

Mit is írhatnék az elmúlt lassan egy hétről, lenne mit, de még is úgy érzem nem akarom direkt mód kiírni magamból, hiszen ezeknek a történeteknek a másik blogomban a helye, ahol vannak is.De lássuk az egyéb történéseket, és még mielőtt bárki azt hinné. egy összetört , depressziós Zaphy fog most itt siránkozni, el kell hogy szomorítsam. Se nem vagyok depis, se nem vagyok összetörve. Már megtanultam augusztusban, milyen egyedül maradni, edzett lettem, és most ez nagy segítségemre volt. Hát igen mindennek van haszna, csak van mikor előbb van mikor ez csak később derül ki. Jó persze nem mondom, hogy minden frenetikusan jó, de élem tovább a korábbi élet vitelem, kis különbség csak annyi, hogy a munkám remek, nagyon élvezem, és várhatóan az anyagi helyzetem végre nem csak stagnálni fog, hanem elkezdődik a visszakapaszkodás oda ahonnan leesett.Szóval megint a célkitűzések éltetnek, és abból megint akad egy pár.
Más, megint egy ruha méret mínusz, aminek örülni kéne, de lehet lassan ez tényleg drasztikusan sok lesz, és a baj az hogy tetszik, tetszik, de még mindig nem az igazi, kellene újra az edzés, mondjuk márciusra ez is a tervek között szerepel.
Megint más, természetesen nem adtam fel a reményt pár kapcsolati szinten, de úgy érzem, megint maradnak a sekélyes és érzelem mentes dolgok egyelőre.Aztán persze nem tudni mit hoz a jövő, már megtanultam soha ne mondd...
Megint más, a héten amellett hogy több este/éjszaka is kellemesen kimerültem végre magamra is jutott időm. Befejeztem a könyvet amit olvastam, és szörnyen megdöbbentő, hogy milyen sokban hasonlítunk a föhősnővel. Vagy már megint csak nagy hatással volt rám az olvasott könyv? Meglehet, amit én végigolvasok abból akarva-akaratlanul is adoptálok.
Nem is tudom mit írjak még, cikáznak bennem a gondolatok, mégsem tudom őket formába önteni.Talán ezek még nem kiforrott dolgok, talán idő kel még hozzájuk, képlékenyek, és folyamatosan változásban vannak. Ahogy a világ körülöttem, úgy változnak ezek is.Na nem is szaporítom tovább a szót mára ennyi, majd talán a jövőhéten újra jelzek :D

Lelki folyamatok

Nem is tudom , hol és hogy kezdjem...Talán ott hogy a mai napomat egy horoszkóp szerű üzenet alapján az állhatatosság hatja át, és fő szimbóluma a lépcső...Elgondolkodtató, hiszen vagy fel mész vagy le, más alternatíva nincs..És mi van ha felérsz a tetejére, messze kerülsz a földtől, a realitásoktól..Na és ha a mélybe mész, elveszik a fény...De akkor mi legyen üljek le közép tájon?Vagy várjam meg még valaki a mélybe taszít, vagy a magasba ránt...Nem az utat én választom...Pörög az agyam és mérlegel, de félek most még nem tudok tisztán dönteni, még a helyzet hatása alatt vagyok...Tegnap egész este a városba barangoltam céltalanul, majd úgy döntöttem beülök egy netkávézóba és kiírom magam, hátha valamit segít. Igazából az nem segített, de msnen bejelentkezett valaki, aki ebből az élettel hangulatból egy kicsit visszarántott, és még egykét mosolyt is csalt az arcomra..Végre megint úgy éreztem nem vagyok egyedül, még ha Ő több ezer kilométerre is van most tőlem; lénye olyan hatással van rá, hogy néha megijedek :)
Aztán hirtelen Életem is bejelentkezett, és folytatódott a pokol járás...Úgy éreztem, hogy most egy kis hülyeséggel is tönkretehetjük mindazt amit boldogan éltünk meg az elmúlt alig 6 hétben..Aztán éjfélkor elértük a fordulópontot, azt kérte inkább menjek át hozzá, megvár...Nem akartam, valahogy belül kétkedés volt bennem, menjek, nem menjek, jó lesz e.....Sose mérlegeltem vele kapcsolatban, most igen...Ebből is látszik, bennem is változni kezdtek a dolgok...Több alternatíva is felmerült bennem, de tudom ez nem csak rajtam áll, és igen alapvető hogy erről beszélni kell, és nem félni többet, hiszen ennél többet már nem veszíthetek...A teljes elszakadásnál nincs rosszabb, és ha jól gondolkodom, neki se könnyebb, sőt nem csak gondolom érzem...De mintha menekülne, lehet korábban én is egy jó szexxel próbáltam volna feledtetni magamba ezeket a dolgokat, de ez nem megoldás, már tudom, akkor csak elhatalmasodnak a gomolyfellegek, nem ezt másképp kell rendezni...Igen én megint próbálom előbb fejben, majd lélekben, majd lekötöm magam, most ép a munkámmal igyekszem...de a hétvégékre megint nem fogok várni egy darabig, hacsak...És igen itt jön az elborult ötletem...Nem is tudom, hogy le merjem e írni, kövezzetek meg...Szeretném ha lazábbra vennénk, de együtt maradnánk még, amíg jól érezzük magunk...de félek, ilyen már volt, de erre vajon Ő is képes???Megint ez a hülye esély latolgatás, kiüldöz a világból...De a manó vigye el nem a szex miatt szerettem bele, sőt...Nem mondom, hogy nem jó vele, de nem ez fogott meg, és nem is ez tartott mellette...De inkább most erről nem akarok beszélni, mert akkor kezdődik elölről az elmebaj... Azt hiszem sűrűsödni fognak megint írásaim, mert végre sikerül szavakba öntenem lelki folyamataim, még ha nem is tudom teljesen érezhetővé tenni a ti számotokra, kedves olvasóim..Viszont egyet megint megtanultam, szívtipró bikát ne szeress első látásra, ha még is , akármilyen nehéz tartsd magadba....

Aki szerelmes mind csalódik végül

De miért? Jön a költői kérdés....Közel engedtelek, és soha életemben ilyen boldog nem voltam, de éreztem, hiszen az elmúlt napokat mindig beárnyékolta, hogy szinte egyformák vagyunk, ha nincs első látásra a teljes odaadás nem is lesz idővel sem, mégis hittem, bíztam naivan a lehetetlenben..Hogy most végre nekem is megadatik, mert megadatott a méltó partner, igen észben, érettségben, testben lélekben, még megannyi hibáddal együtt is nekem te vagy a tökéj...De nem tehetlek boldogtalanná, pont ezért, mert szeretlek, mindennél jobban, és ha mellettem nem vagy az el kell engedjenek bármennyire is fáj, de bevallom, akkora részt még soha senki nem szakított ki belőlem....Fáj, üresség van ott belül, és az a tompa fájdalom, az életem értelmetlenné lett hirtelen...Nem ez nem olyan mint korábban, nem ez egyedi...Ez a fájdalom, nemtörődömséget váltott ki, élettelenül jártam az utcákat egész este, gondolkodtam, de nem ezen változtatni én nem tudok..Akarom, hogy egy rossz álom legyen és reggel melletted ébredjek, a mosolyoddal, a gyönyörű kék szemeddel nézz rám, és ölelj, kelljek neked, ahogy akkor az első közös éjszakán, ahogy az a csoda megtörtént, ahogy egymásra találtunk....Ahogy azt mondtad Életkém, Babym, és ahogy büszkén mondtad ...Ő Zaphy a barátnőm....Gusztustalan módon talán az se bántam volna, ha hazudsz tovább, mert szükségem van rád, a jelenlétedre, a lényedre, jobban mint egy falat kenyérre... Rád szoktam, igen ahogy mondtad, a jót könnyű megszokni, téged egy pillanat volt... A sírás fojtogat, és tudom ez csak a kezdet...Ne hagyj,kérlek ne így... De közben tudom, hogy te jobbat érdemelsz...Meghasadok, ahogy a szívem, a tudatom...
Most igazán boszorkány akarok lenni... Lassan telihold, de hiába hiszek a természet felettiben, imádkozok akár Istenhez, nem segít...Nagyon fáj, mit tettél velem??? Ne hagyd hogy így legyen..A szívnek nem lehet parancsolni, ezt jól tudom..Tehetetlenség,megőrjít... Fel akarok ébredni vagy kiszállni nincs más alternatíva, szíven döftél, és tudom így kellett lennie...Temess el, hagyj békében nyugodni....Ámen.

Tegnap de ez másként

Nehéz összefoglalni a bennem lejátszódó folyamatokat, és mint tudjuk ha mi magunk se értjük, akkor hogy várhatnánk el, hogy mások értsenek minket? Nem is várom.... Rájöttem a megoldásra, igen egyedül töltöttem a estémet, bár valljuk be nem így terveztem, de isteni jót tett vele..
Jól esett a kis szőrpamacsaim közelsége, az önzetlen szeretetük, és igen rádöbbentem, hogy már rég meg kellett volna ezt tennem, hibát követtem el , hiszen elfelejtettem a múltam, azt hogy honnan jöttem, hogy milyen volt az idáig vezető út..Pedig nem csak az eredményt kell látni..Nem néha meg kell fordulnunk és visszatekinteni, hogy erőt merítsünk utunk folytatásához... Ezt én tegnap megtettem, és igazi lendületet adott ismét, és bevallom büszke vagyok magamra, a kitartásomra, és hálás mind ama segítségért ami mindig erőt adott a tovább éléshez, lépéshez...
Hosszú ideje nem aludtam ekkorát, és ilyen békéset :D De ma újabb napra virradtunk, a munka nem áll meg, és az élet is halad tovább..Apropó már február van, ki hitte volna hogy ilyen gyorsan repülnek a napok, hetek, és mondhatni a hónapok..Pedig most se állítom , hogy könnyű...
De újra tudom értékelni azt ami van, és nem csak hogy szimplán jutott, hanem adatott :D Na jó ömlengés vége, munkám van, életem van, életemnek van egy Értelme, van egy isteni jó BARÁTOM, aki a védő angyalom, a családom részéről pedig egy szerető és mindig segítő nagymamám akik nem hagynak elveszni. Köszönöm nektek, hogy vagytok :)

Tegnap

Borongós nap volt a tegnapi, és most nem az időjárásról beszélek...Kedvetlenség lett rajtam úrrá, és az a baljós érzés kerített hatalmába amitől annyira rettegek: van valakim, és még sincs. Boldog pár kapcsolatban élek magányosan? És van ennek a gondolatnak valamilyen lét jogosultsága, nem tudom, de mart belülről és végül is csak célt ért hiszen a kedvem felért egy mániás depresszióséval... Kitérőket kerestem, hiszem magamnak se kellettem, és leginkább kedvesemre nem akartam ezt a hangulatot ráakasztani, holott a kialakult helyzethez neki is van egy csipetnyi köze, még ha nem is szándékosan...Védő angyalom se könnyítette meg a helyzetem, valahogy se találtam a hangot..Kezdtem magam keseríteni, éreztem, amit oly rég sírás kíván felszakadni zaklatott lelkemből, és igen vártam a megkönnyebbülés eme fajtáját, minden idevégződéssel vágytam rá, de nem nem adatott meg, csak tovább feszített...Próbálom a tegnap képeit felidézni, de bárhol is jártam testileg, a lelkem, a szellemem, valahol, egy leírhatatlan helyen lézengett..Elvesztem önmagamban...Üresen száguldottak el mellettem Budapest gyönyörű esti fényei, a Duna part látványa még tovább sodort gondolataim parttalan tengerén... Nem akartam, hogy a közelembe legyen, előszőr a lassan 6 hét alatt, tisztába akartam kerülni önmagammal, és engedni azoknak a sós apró cseppeknek, de nem adták magukat..Már tompán fájt... Aztán meggondoltam hirtelen magam, rájöttem a dolgok csak akkor nyernek végre értelmet ha ott van mellettem, akkor kell magamra figyelni, a lelkembe látnom...Irányt váltottam...Közeledtem a lakáshoz, de nem öntött el a szokásos izgalom, a forróság, a bizsergés..Valahol tudtam lelkem mélyén valahogy ez nem az én napom, és nem valószínű, hogy ez most fog megfordulni, nem tévedtem...Ajtót nyitott, megcsókolt, de nem volt benne semmi különös, valahogy nem nyugtatott meg, sőt úgy éreztem neki érezni, tudni kéne mire van most szükségem, ha meg nem akkor nem fogom mondani, mert akkor itt a kiborulás, amit most már nem vágytam...Látszólag nem törődött különösebb képpen velem,még a csendességem se tűnt fel neki,gondolta elmondom ha el akarom...Nem nem akartam elmondani, egyszerűen arra vágytam, hogy átöleljen, nem kell semmit mondani, kérdezni, ez egy gesztus, és tudom mindennél többet ér...És akkor észrevette, bár nem vallotta be, átölelt, megsimogatott..Igen végre a bizsergés..De nem pocsékolta, csak egy csipetet kaptam, mint az óvatosan adagolt méreg...Csinált nekem szendvicset, aminek nagyon örültem, és beszélgetett velem , terelődtek a gondolatok, ez jól jött....Aztán alvás, és még ekkor se tört elő, pedig már fogadást is mertem volna rá kötni...Várat magára, és megint kíméletlenül fog lecsapni, nem nem akarom hagyni...
És hogy ma mi is lesz nem tudom, a hangulatom változatlan, és lassan már én se tudom mi segíthetne....

Szerelem a javából

Kicsit több, mint 5 hét telt el, még mindig megvannak a rózsaszín felhők, de már látom közöttük a napfényt, és valljuk be a tavasz hűvös szele is meg-meg érint már.Furcsa , de tegnap óta egy dallam , akarva-akaratlanul, bolondulásig zümmög a fejembe;egy régi, elcsépelt sláger, melynek semmi lét jogosultsága sincsen az életemben pillanatnyilag..."A szerelemnek múlnia kell, és ha múlik akkor fájnia kell"
Bevallom tegnap nem úgy sikerült minden ahogy én akartam, de ezért nem lehettem semmire és senkire haragos; én még is valahogy kudarcként éltem meg..Igen mondják a jót megszokni egy pillanat is elég, aztán nem hogy hideg zuhanyként, de a gleccserek hűvösségével hat ránk a mindennapok egyszerűsége.. De nem kell azonnal pánikba esni...Igen ezt én is tudom, de van egy nagy baj, ami igazán megrémít, és nem tudok nem törődni vele, na ez aggaszt a legjobban... A szerelem, leírhatatlan édes ízét, csak nem hagyja tökéletesen kiélvezni a féltékenység zöld szörnye, illetve nem is teljesen az , inkább a félelem a magánytól, attól hogy elvesztem őt... És a félelem ténye , nem hagy nyugodni...de miért, miért lettél nekem ennyire fontos, ennyire kicsiny idő alatt?
Mi van benned mely jobban vonz mint lámpafény a bogarakat? Igen ennek megfejtéséhez remélem egy élet is kevés, és még sokszor írhatom le hogy eltelt ennyi, meg ennyi idő..kezdetben hetek, aztán hónapok, és évek...Boldogságban,szerelemben, és még csak a jövő tudja miben...És igen ma egy nagyon jó idézetet olvastam ezzel zárom soraimat:
"Tévedhetetlenül tudta, mi történik vele. Szálldosóan szerelmes. Amennyiben ez a gyűjtőneve az érzékeit tűzbe borító, testét-lelkét borzongató, képzeletét dúló-kápráztató, istenektől eredő, mesejó elvarázsoltságnak."