Csalódás....

Csalódás, kiábrándulás, és az a bizonyos keserű száj íz....Igen csalódni, nem egy kellemes dolog, de az élet velejárója. Csak az nem mindegy kiben is csalódik az emeber, az oka szerintem mindegy az eredmény a fontos. Amikor hazaérek fáradtan a melóból-ha nem is fizikai fáradságról van szó- semmi más igény nincs (szerintem ez nem nagy kérés), mint egy ölelés, vagy egy kérdés, jól vagy, vagy mi volt ma? Tényleg ennyire megerőltető....
Minap láttam egy szerelmes párt a buszon, a fiú rádőlt a lány vállára , miközben megölelte...Őszinte leszek irigy voltam rájuk, illetve arra a képességre hogy ki tudták mutatni mennyire szeretik egymást, hogy mennyire boldogok egymás jelenlététől..Szemetgyönyörködtető volt, és számomra egyben szomorú...
Elöntöttek az emléklek, valahol a homályos régmúltban , láttam magam hasonló helyzetben...
Sírás folytogatta a torkom, ott a buszon, ahogy még mindig a párt néztem...
Nem vagyok az a tipus aki szeret ömlengeni a nagy romantikus filmeken, de igen én is nő vagyok, és elismerem érzékeny a lelkem...De kérdezem én kedves férfitársadalom, miért kell a szerett nővel szembe is a megrendíthetetlen kősziklát mutatni?
Ezért veszítitek el a szeretett nőt oly gyakran. Nem azt mondom, hogy mindig és mindenhol csak a kívánságom kell lesni, nem , sőt nekem is kell a szabad tér. De nem lehet néha spontán csak egy lehetnyi puszit nyomni a kedves arcára, vagy -lehet szerintetek elcsépelt- csak annyit mondani szeretlek. Őszinte leszek , nagyon szeretetéhes vagyok, és kiábrándult a férfivilágból.
Hova lett a romantika, a gyengédség, a szeretet?????