Egy hét távlatában

Azt hiszem ez most tényleg csak egy kis szösszenet lesz, csak hogy lássátok élek, mit élek?Igazán érzek :) Elég ha rám néz, és minden már is más, boldogság önti egész testem, és amikor azt mondja életem, a testem ösztönösen összerezzen az örömtől.Remélem nem kell részleteznem, hogy mi van ha átölel :D És ezt meg annyiszor teszi. Néha azt hiszem valaki belelátott a gondolataimba, és azt emberi formába, férfi formába öntötte, ha így lenne, örök hálám üldözni fogja. :)
Annyira más, igazi érző, szerető és odaadó. Nagyon jó vele bármit csinálni, kommunikatív, még is ha úgy adódik fél szavakból is megértjük egymást, egy mozdulat, és kérnem se kell, de neki se. Mintha csak egymás hullámhosszain élnénk.Együtt éljük meg a minden napokat, ahol mindkettőnk számára a másik a nyugalom szigete, ami csak a mienk, én az övé, Ő az enyém. És nem kell szabadkozni a szavakért;Enyém,Akarom,Most....
A mosoly végre őszinte, nem emésztenek a kétkedés mérges cseppjei, hogy állandó készenlétben , lelkem testem megfeszítve gyanakodva lessem mi van mögötte. Nem csak a szeme beszél, de a teste minden rezdülésben él tovább a lelke, a gondolatai, az érzései...Ő maga az érzés, amit beletesz mindenbe, az ölélesbe, a csókba, a simogatásba...
Hiányzik, minden nélküle eltöltött perc őrjítően magányosnak tűnik, és a perc amikor újra megpillanthatom, oly messziek mint a letűnt korok ie. előtt
De tudom, hogy jön, kitárul az ajtó és ismét ott fog állni, és megint megölel, megcsókol és azt mondja szia ÉLETEM :)