Gondolatfolyam

Nem mondhatom el senkinek, el mondom, hát mindenkinek....Kezdhetném, hogy idézzek néha klasszikust is. Elmondom...Hát ez most iszonyat nehéz...Becsukom a szemem,és a gondolatok sztrádáján megannyi gondolat száguld végig...Van olyan amiből csak egy pillanat képet sikerül elkapnom, van amelyik mélyebb betekintést enged, de magával vonzza a következő gondolat folyamot..Csak pörög az agyam, mint egy túlterhelt generátor, szűnni nem akaró kattogással van tele a fejem, és nem találom a fő lekapcsolót... Áramszünet kéne, mert félő hogy lassan kigyullad a vész jelző, és rajta villog a felirat:Túlterhelt!!! Megint nem vagyok ura önmagamnak, sikerült rövid idő alatt megint kontrollt vesztenem... Nem értem, nem ezt kértem..mondja helyesen a dalszöveg...És most már monoton módon ez is unottan ismétlődik agyam egy kisebbik zugában, ahogy az a Dub fx nóta is (Love someone)... Képek, hangulatok, mint szakadt, poros mozi film pörögnek le előttem. Némelyik értelmetlen, némelyik éppen most nyer értelmet, de nincs időm realizálni, hiszen máris felbukkan a következő helyszín, mozdulat, arc....
Nem tudom megfogalmazni, ezt látni kéne..és megint egy újabb régi vágyam, bárcsak, akár egy rövid időre valaki belelátna a fejembe...Nem nem a lustaság miatt, nem azért, hogy ne kelljen róla beszélnem, mert szívesen tenném, de nem megy...Próbálom kifejezni magam, de a számon összefüggéstelen mondatok, szó töredékek jönnek csak ki...Mi van velem? Bárcsak érteném...De ha én nem , akkor ki is? Vakarom a fejem..A hétvége lassan eltelik, és nem lettem okosabb, sőt már azt is tudom, hogy átmeneti "magányom" nem olyan rövid ideig tart, ahogy azt először terveztem..Biztos ennek is meg van a maga oka, tudom, csak még nem látom, és megint a türelmetlenség....Talán megint kártyát kéne vetnem, mint az ősi cigány asszonyok...Tényleg nem látom mi lenne a jó, kéne nekem egy pontos belső iránytű, ha valaki tud ilyet vagy olyan javítást tud felkínálni, amire legalább 5 év a garancia, szóljon feltétlenül :D Tényleg nem vagyok ma magamnál, és már kínomban nevetek, még akkor is ha rövid életem tapasztalatai alapján, lassan minden értelmet fog nyerni, csak szívem mélyén érzem, talán erre még nem vagyok kész...Mondja meg valaki miért félek ennyire az igazságtól, ha egyszer semmi előjele nincs annak hogy ez nem tökéletes kicsengésű lesz?? Rossz beidegződés, tanult magammal hozott viselkedés modell? A legnagyobb hülyeség rettegve élni az életünket, és ezt én is tudom, mégis napról napra előtör belőlem valami félelem, azért mondom hogy valami, mert a félelem tényén kívül, mindig más és más alakot ölt, és így kínoz..De nem adom magam, nem..Most végképp nem tehetem...Újra erőt merítek, és a cél egyenes előtti utolsó egyenes szakaszba ember feletti erőimet is bevetve fogok célt aratni, mert így kell lennie!!!