Just friends

 I can never be 

Just friends 

With you

Maybe because your eyes

Remind me of the nights we spent together 

I can't look in eyes I once saw a future together in

And pretend to see nothing 

Földöntúli kapcsolat

 Drog vagy nekem. Még most is hatásod alatt vagyok. Deliriumos ködből dereng fel megnyerő mosolyod. Igen a szemed is huncut, és én megveszek érted. Függő lettem. Igyekszem elnyomni a vágyakozást, de nem mindig sikerül. Vannak jobb időszakok,  amikor például betemet a munka és nincs idő ábrándozni. De most bizony túl sok is van. És nem bírtam ki, először csak pár szó,  gondoltam ennyi is elég. De nem egyre több kell, mindig és folyton .Teljesen mindegy mi a téma csak beszélgessünk. Igen egyelőre csak ennyi jut , de ez így van már nagyon hosszú ideje. Eszemet nem tudom mikor találkoztunk utoljára itt a valóságban. Merthogy máshol, egy másik világ folyton együtt vagyunk. Először azt hittem , ez csak egyszeri véletlen. Aztán egyre sűrűbben találkoztunk álmomban. Egy darabig egyértelműnek tűnt, hogy ezek emlékek a múltból. Gyakran voltunk nálatok. Az idő megállt,  édesanyád mosolyogva fújta a cigaretta füstöt. Mindig kedves volt velem, mintegy pót anyuka. Aztán elmúltak ezek az álmok és új képek jelentek meg. Számomra idegen helyek váltották fel a jól ismert lakást. Mintha a múltból egy elképzelt jövőbe csöppentünk volna. De nem baj , mert te most is szorosan ölelsz, most is rám mosolyogsz. Soha nem hagysz magamra bármi is történjen. Mindig boldogan ébredek,  de kevés amire emlékszem. Folyton aludni szeretnék , hogy újra ott legyünk. Hogy újra érezzem azt a megfoghatatlan érzést , hogy ne kelljen itt lenni a valóságban ahol nem vagy mellettem. Kínos és valós a fájdalom. Próbáltam leszokni, többször is összeszedtem megmaradt önbecsülésem és elhatároztam , hogy tovább lépek. Hisz mind tudjuk, hogy a drog megöl. És képtelen vagyok. Valami ördögi hatalom folyton visszaránt. Vágy a neve....

Szabadság

 Napok óta esik. Ja épp szabadságon vagyok. 2 hét teljes elszakadás a munka világától. Itt ez törvényileg jár és élni kell vele. Évente egyszer, 2 egybefüggő hét. Nagyn nehéz. Nem csak a rossz idő miatt. Nekem a munka az öröm forrása. Nagyon szeretem a munkám a csapatom és a főnököm. Persze pihenni kell és esélyt adni a csapatomnak a bizonyításra és a fejlődésre. Pont ezért ha tehetném se lépnék be a gépbe vagy lépnék közbe egyetlen esetben se. Tudniuk kell, hogy hiszek és bízok a képességeikben. Szóval nyaralok és eltelt a fele. Azért sikerült lejutni párszor a partra, de ahogy említettem napok óta esik és az előrejelzés szerint ez így is marad a hónap végéig. Remek, üzenet magamnak ; tavaly ugyan ilyen volt a júliusi érdemes legközelebb augusztusban szabadságra menni. Szóval az öröm forrás hiánya,  a rossz idő és egyéb lelki dolgok szépen begyűrüztek a mindennapjaimba. Nem akarom azt mondani depressziós lettem, de igencsak negatívan álltam mindenhez. Az igazsághoz persze hozzátartozik,  hogy amikor több időm van gondolkodni akkor rendszerint magamnak ások vermet. Most is így lett. Mielőtt megkezdődött volna a szabadságom épp féléves értékelést kaptam. Nem csak szeretem a munkám, de jól is csinálom. Boldog vagyok. De most szünet van és az életem más területéről kellene ez a boldogság. De nincs. Brutálisan őszintének kell lennem magammal,  mert itt nem segít a mellébeszélés. Nyilván a gyerekem boldoggá tesz , de ez nem egy állandó öröm forrás. Az ember vágyik valami felnőttes boldogságra.  Nagy beszélgetésekre,  hogy megossza örömét-bánatát olyan személlyel vagy személyekkel akiket ez őszintén érdekel. Együtt örülni vagy épp szomorkodni. Valamit nagyon elrontottam ,mert nekem ilyen nincs. Nem mondom , hogy nem tudok ráírni egy - egy régi barátra/ barátnőre , de hogy valaki rólam érdeklődne az fehér holló . Ez azért rendesen kikezdi az ember mentális egészségét. Itt vagyok lassan 6 éve és akivel sikerült kicsit szorosabb baráti viszonyt kiépíteni, már mindenki lelépett. Persze örülök nekik , mert ilyen vagyok, örülök más örömének és csak halkan , titkon vágyom hogy egyszer végre nekem is örüljön valaki.

Országváltás és ami mögötte van

Lássuk csak ki vagyok Én. Egy Nő, családanya , ember, munkaerő, bináris lény meg a többi szokásos. 40 éves múltam és jelenleg majdnem 6 éve külföldön élek. Az egész elhatározás, hogy szeretnék külföldön is élni egészen kiskorom óta bennem volt. Diákként is sokat utaztam, szerettem megismerni új tájakat,  embereket, kultúrákat.  Vonzott az ismeretlen. Volt nem egyszer olyan pillanat amikor azt mondtam én nem megyek vissza Magyarországra. De persze ez akkor nem volt alternatíva. Teltek múltak az évek, de a vágy nem múlt,  sőt nőttön nőtt. De az élet csak nem akarta ez a kártyáját túl könnyen kijátszani . Amikor 2013ban anya lettem, úgy éreztem ez a vonat elment. Ha eddig nem léptem,  gyerekkel ez már nem fog menni. De tévedtem,  pont ő miatta lettem bátor,  pont miatta kellett végül meglépni. Hogy miért, elmesélem. A fiam egészségesen látta meg a napvilágot azon az októberi napon. Leszámítva , hogy programozott császár volt , semmi egyéb komplikáció nem volt. Boldogan hagytuk el a kórházat 3 nap után. Az első jel,hogy valami nem igazán van rendben , aminek egy első gyerekes anyuka persze csak örül,  hisxi hogyvaz ő gyereke szimplán zseni, hogy mindent hamarabb csinált. A fogai sokkal hamarabb jöttek,  a mozgása iszonyatosan gyorsan fejlődött. De én ennek akkor csak örültem,  gondoltam kis ügyes. Később aztán egyre több lett az elmaradás és kimaradás,  nem mászott csak szaladt, nem tudta összehangolni a kéz és lábmozgást, nem tudott egy lábon ugrálni stb. Elmentünk, akkor még helyben különböző vizsgálatokra,  de  sokra nem jutottunk. Elmaradt a fejlődésében,  legalábbis a mozgásban. Igyekeztünk korrigálni,  de valljuk be hogy mi voltunk az egyetlenek. Ekkor bölcsődèbe járt,  ahol nam igazán vitték őket még az udvarra se. Ingerszegény környezetben nem lehet fejlődni. No sebaj, mindjárt óvoda. Gondoltam majd keresek egy jó magán intézményt. Hát ami a közelben volt , az havonta több lett volna mint a fizetésem 60% és nem kerestem rosszul. A magán óvoda álom maradt. De akkor nyáron éppen csak letettük a pelust és indult a bili korszak. Én ennek nagyon örültem. Azonban az állami intézményben közölték velem , hogy csak is wc van. A gyerek retteget tőle, így mind a 3 beszoktatós napon bepisilt. Már ekkor tudtam ez így nem fog menni, felmentést kértünk az évre.  Így a gyermekem kiesett a rendszerből ami szintén minden volt csak segítség nem. Közben a munkahelyem egy nagy project futott amiben én is részt vettem . Rengeteg túlóra és feltételes extra fizetés járt a project végén. Ekkor kezdtem el gondolkodni azon , hogy talán ez a megfelelő alkalom, most tudnánk menni. De hova ? Örök szerelem Új-Zeland, de annyira azért nem volt nagy a project. Hát felcsaptam a netet és próbáltam olyan pozíciót keresni külföldön ahol kell a magyar nyelvtudás. Megdöbbentően sok pozíciót találtam a cseheknél és a lengyeleknél. Akkoriban sok cég a kiköltözés költségét is állta. Így megkezdődött a munka keresés. 2017 március végén már 4 ajánlatom volt, és a legnagyobb gondom az volt, hogy melyiket fogadjam el. 2017 augusztus 28-án elhagytuk az országot. És milyen jól tettük. A fiam novemberben már egy magán óvodába járt amit röhögve ki tudtam fizetni a junior állásomból, márciusban már folyékonyan beszélt lengyelül és már kezdett beszélni angolul. Logopédus és pszichológus fejlesztette heti egyszer, felár nélkül,  plusz kiderült elég gyorsan hogy szenzomotoros fejlesztésre van szüksége. Mindent megkapott itt, és nem kellett hozzá eladnom egyik vesémet se. Ma egy átlagos,  majdnem 10 éves kamasz. Boldog, többet élt és látott már most mint én és ez így van jól. Lemaradását majdnem teljesen behozta kortársaival szemben , persze az egy másik történet, hogy közben kiderült ez az elmaradás egy nagyobb és sokkal komplexebb probléma tünete volt csak. De erről talán egyszer később mesélek,  hiszen az az út még messze nem kitaposott számunkra,  mindennap tanulunk valami újat. 

Elképzelt történet

Olyan hosszúnak tűnt ez a pár órás repülőút, de biztos azért mert oly régóta vártam ezt a pillanatot. A viszontlátás , még most se merem elhinni. Annyiszor halasztottuk, mondtuk le , mindig amikor már hittem, hogy most, valami közbejött. Alapvetően hiszek a karmában, de valljuk be voltak erőt próbáló helyzetek, volt hogy elvesztettem a hitemet. De aztán valami ismét visszabillentett. És most itt vagyok. A gép landolt a gyomrommal együtt. Az érzelmek kavarognak, izgatottság , félelem az ismeretlentől ,  hitetlenség és a sírás is folytogat . Öröm és félelem könnyek egyszerre,  már ha ilyen létezik. De semmi nincs veszve, hisz a reptérről még egy kisebb taxi út hozzád. Mindenesetre esetlennek érzem magam. Ez egy másik ország,  beszélem a nyelvet , de mégis minden idegenül hangzik. Gondolataim száguldoznak,nem tudok koncentrálni. Össze kell magam szedni. Hirtelen egy dalszöveg sejlik fel a gondolataim között. Nem tudom kapcsolni semmihez. A légiutaskísérő sokadszorra jelzi,  hogy le kell szállnom . Értem, csak a testem nem reagál. Bepánikoltam . Tipikusan az utolsó pillanatban. Félszegen visszamosolygok. Lejátszom a fejemben  a szokásos lemezt. Persze a rövidített verziót. Menned kell, hisz nincs újabb huszon sok éved a boldogtalanságra. Melegség tölt el, és meg nem mondom honnan jött bátorság. Felállok és lassú léptekkel elindulok. Nem is volt olyan nehéz. Megyek megkeresem a bőröndöt. Figyelni kell, mert úgy látszik sokan szeretik pogyásszban a fehéret. Millió bőrönd megy körbe-körbe,  mint a dallam megint a fejemben. De mit akar épp most üzenni az univerzum... Ott a bőrönd,  még épp elcsípem . Szuper, akkor most keressünk egy taxit , ja meg kotorjuk elő a címet. Persze közben haladjunk. Egyik kezemmel húzom a bőröndöt,  másik kezemben a telefon, mert itt kell lennie, hát elmentettem, hogy kéznél legyen... Oh, megvan. Diadalittasan felnézek a telefonból , hogy felkutassam menetközben merre is van a kijárat.  De ekkor fagyos borzongás fut végig a gerincemen. Ott áll, mosolyog és ha ez nem lenne elég egy szál vörös rózsa van a kezében.  Mit keres itt, döbbenek meg, és ez valószínű az arcomon is kirajzolódik azonnal. Nem így beszéltük meg. Bátortalanul indulok felé,  próbálok mosolyt erőltetni az arcomra. Ő töretlenül mosolyog. Elfogy az út kettőnk között,  elengedem a bőrönd húzóját,és kissé felemelem a fejem hogy a szemébe nézzek. Benne az egész világ,  pont úgy ahogy emlékeztem. Ő is viszonozza a nézést. Szavak nélkül mesélünk. Meg áll az idő. Beleragadtunk a pillanatban. Egyikünk se tudja *akarja ?* megtörni. Hosszú órának tűnik a szótlanság , és akkor zavartan felemelte a rózsát. Köszönöm , csodaszép - nyögtem ki félig motyogva. Nem mertem semmi mást mondani, féltem, hogy csak elszundítottam a repülőn és mindjárt felèbredek. Jól vagy ? - kérdezte azon simogatóan gyengéd , de határozott hangján. Persze, csak olyan hűvös van itt. Ja igen , ez itt már csak ilyen - mondta még nagyobb mosollyal.  Kellene valami meleg felsőt előásni a bőröndből futott át az agyamon, de valljuk be ez a mission impossible kategória szóval azzal a gyorsasággal is vettetem el az ötletet. Nem hoztál magaddal meleg holmit ? - kérdezte őszinte meglepettséggel. De csak biztos , hogy a legalján van. Annyira nem fázom,  hogy a reptér népe előtt nyissam ki az egész magánéletemet. Most már nevet is. Gyönyörű a mosolya, arról nem is beszélve hogy ilyenkor sokkal határozottabbak a szeme sarkában lévő ráncok. Megint elöntenek az érzelmek,  annyira hiányzott az életemből mint a levegő...

----------------------------------------------

Kileptünk a főbejáraton ahol természetesen sorakoznak a taxik. Odamegyünk egyhez, ő kedélyesen intézkedik. Micsoda élmény,  valódi boldogság, hogy valaki gondoskodik rólam,  tudom a lehető legjobb kezekben vagyok. És ekkor ér a hirtelen felismerés , itt bizony mindketten hátul fogunk utazni, egymás mellett. Az ajtó nyitás zökkent ki, igen kinyitotta nekem a taxi ajtót. Aki született gentleman az az is marad. Beülök , majd ő is beszáll. Átkarol és a vállára húzza a fejem finoman. Bódult vagyok, most már biztos hogy elaludtam a repülőn. Nem merek moccani , levegőt is fele annyiszor veszek. Persze a gondolatok ismét száguldozni kezdenek. Annyira féltem,  hogy a találkozás egy újabb trauma lesz, hogy nem leszek elég , hogy nem állunk készen,  hogy kizár majd az életéből. Hogy az együtt töltött idő csak még több fájdalmat okoz , hogy.... Jól vagy ? - akasztotta meg a gondolataim túlcsordulását. Csupa verejték a kezed - suttogta felettébb rémülten.  Kicsit megviselt az út, semmi gond. Jó lenne otthon lenni. Elkerekedtek a szemei , de nem szólt semmit. Aztán mégis,  már csak kb 10 perc. Így is lett.

------‐-----------------------------------------

A bőrönd dög nehéz,  hisz egy hétre jöttem. De simán felvitte az emeletre. Jó volt végre a csend, az ajtó becsukódott és a világ kint rekedt. Végre megeredt a nyelvem. Ihatnánk egy kávét együtt,  végre személyesen. Ha elárulod , hogy szereted - kérdezte kedvesen. Kis kávé, sok hideg tejjel. Cukor nélkül. De hozom a bögrém.

Csendesen kortyoltuk el a barna italt. A jóleső csönd kínos szótlanságba csapott át. Kényelmetlenül kezdtem érezni magam. De persze semmi okos nem jutott eszembe, amikor a szemem megakadt a rózsán. A nagy hazaérkezésben elfelejtkeztem róla. 

Adnál kérlek egy vázát vagy egyéb edényt amibe a rózsát tehetem? 

Ó, persze.Hozom. És elviharzott.

Próbáltam kést vagy ollót találni, hogy levàgjam a szárát,  azt tanultam így tovább kitart. Gondoltam legalább erre a hétre jó lenne életben tartani. Pont úgy ahogy én a reményt hosszú-hosszú éveken át. Hittem , hogy nekünk dolgunk van. Hogy az akkori vég egy elkerülhetetlen pont volt, de nem jelenti azt hogy már soha többé nincs esélyünk . Mennünk kellett tovább a saját utunkon az megtapasztalni az életet,  tanulni és tanítani,  fejlődni. Most itt vagyunk ennyi év után,  hogy egy kis időt eltöltsünk együtt.  Úgy jöttem ide hogy nincsenek nagy elvárásaim, lesz ami lesz, az életben egyszer nem terveztem. Jöttem,  hogy itt legyek. Hogy lezárjam a múltat. Hogy végre továbbléphessek.

Csak a forró lehelletet éreztem a nyakamon, és az ölelését a derekamon. Beleremegtem. Olyan régóta vágytam rá,  próbáltam emlékét minden nap feleleveníteni, hogy nehogy elfelejtsem, de más az emlék és más a valóság. Ösztönösen becsuktam a szemem és belső szememmel akartam látni magunkat. Óvatosan odafordultam , szembe vele. Kinyitottam a szemembe és bátran belenéztem sóvàrgó tekintetébe. Gyengéden suttogtam :

Mire vársz még?

--‐---------------‐---------------------------------

Mire legközelebb felocsúdtam sötét volt. Ott feküdt mellettem Ádám kosztümben, és nézte az arcom. Nem, nem kicsit voltam zavarban. Gyengéden megcsókolta az arcom és mosolygott. Melegség áradt belőle és végtelen szeretet. Bátortalanul visszacsókoltam. Mintha a fellegekben jártam volna. Nehéz volt megszólalni . És csak ennyi csúszott ki a számon  : Köszönöm. És minden elsötétült .

‐--------------------------------------------------------------------