Országváltás és ami mögötte van

Lássuk csak ki vagyok Én. Egy Nő, családanya , ember, munkaerő, bináris lény meg a többi szokásos. 40 éves múltam és jelenleg majdnem 6 éve külföldön élek. Az egész elhatározás, hogy szeretnék külföldön is élni egészen kiskorom óta bennem volt. Diákként is sokat utaztam, szerettem megismerni új tájakat,  embereket, kultúrákat.  Vonzott az ismeretlen. Volt nem egyszer olyan pillanat amikor azt mondtam én nem megyek vissza Magyarországra. De persze ez akkor nem volt alternatíva. Teltek múltak az évek, de a vágy nem múlt,  sőt nőttön nőtt. De az élet csak nem akarta ez a kártyáját túl könnyen kijátszani . Amikor 2013ban anya lettem, úgy éreztem ez a vonat elment. Ha eddig nem léptem,  gyerekkel ez már nem fog menni. De tévedtem,  pont ő miatta lettem bátor,  pont miatta kellett végül meglépni. Hogy miért, elmesélem. A fiam egészségesen látta meg a napvilágot azon az októberi napon. Leszámítva , hogy programozott császár volt , semmi egyéb komplikáció nem volt. Boldogan hagytuk el a kórházat 3 nap után. Az első jel,hogy valami nem igazán van rendben , aminek egy első gyerekes anyuka persze csak örül,  hisxi hogyvaz ő gyereke szimplán zseni, hogy mindent hamarabb csinált. A fogai sokkal hamarabb jöttek,  a mozgása iszonyatosan gyorsan fejlődött. De én ennek akkor csak örültem,  gondoltam kis ügyes. Később aztán egyre több lett az elmaradás és kimaradás,  nem mászott csak szaladt, nem tudta összehangolni a kéz és lábmozgást, nem tudott egy lábon ugrálni stb. Elmentünk, akkor még helyben különböző vizsgálatokra,  de  sokra nem jutottunk. Elmaradt a fejlődésében,  legalábbis a mozgásban. Igyekeztünk korrigálni,  de valljuk be hogy mi voltunk az egyetlenek. Ekkor bölcsődèbe járt,  ahol nam igazán vitték őket még az udvarra se. Ingerszegény környezetben nem lehet fejlődni. No sebaj, mindjárt óvoda. Gondoltam majd keresek egy jó magán intézményt. Hát ami a közelben volt , az havonta több lett volna mint a fizetésem 60% és nem kerestem rosszul. A magán óvoda álom maradt. De akkor nyáron éppen csak letettük a pelust és indult a bili korszak. Én ennek nagyon örültem. Azonban az állami intézményben közölték velem , hogy csak is wc van. A gyerek retteget tőle, így mind a 3 beszoktatós napon bepisilt. Már ekkor tudtam ez így nem fog menni, felmentést kértünk az évre.  Így a gyermekem kiesett a rendszerből ami szintén minden volt csak segítség nem. Közben a munkahelyem egy nagy project futott amiben én is részt vettem . Rengeteg túlóra és feltételes extra fizetés járt a project végén. Ekkor kezdtem el gondolkodni azon , hogy talán ez a megfelelő alkalom, most tudnánk menni. De hova ? Örök szerelem Új-Zeland, de annyira azért nem volt nagy a project. Hát felcsaptam a netet és próbáltam olyan pozíciót keresni külföldön ahol kell a magyar nyelvtudás. Megdöbbentően sok pozíciót találtam a cseheknél és a lengyeleknél. Akkoriban sok cég a kiköltözés költségét is állta. Így megkezdődött a munka keresés. 2017 március végén már 4 ajánlatom volt, és a legnagyobb gondom az volt, hogy melyiket fogadjam el. 2017 augusztus 28-án elhagytuk az országot. És milyen jól tettük. A fiam novemberben már egy magán óvodába járt amit röhögve ki tudtam fizetni a junior állásomból, márciusban már folyékonyan beszélt lengyelül és már kezdett beszélni angolul. Logopédus és pszichológus fejlesztette heti egyszer, felár nélkül,  plusz kiderült elég gyorsan hogy szenzomotoros fejlesztésre van szüksége. Mindent megkapott itt, és nem kellett hozzá eladnom egyik vesémet se. Ma egy átlagos,  majdnem 10 éves kamasz. Boldog, többet élt és látott már most mint én és ez így van jól. Lemaradását majdnem teljesen behozta kortársaival szemben , persze az egy másik történet, hogy közben kiderült ez az elmaradás egy nagyobb és sokkal komplexebb probléma tünete volt csak. De erről talán egyszer később mesélek,  hiszen az az út még messze nem kitaposott számunkra,  mindennap tanulunk valami újat.