Kitekintés

 November eleje van , a nappalok egyre rövidebbek,  korán sötétedik és hideg is van már nekem. Ez a bekuckózás időszaka és leginkább a belső munkáé. Iszonyat nehéz év volt ez munka szempontjából, idén fél év alatt dolgiztunk annyit a csapatommal mint más egy év alatt se. Rengeteg pozitív visszajelzést és dicséretet kaptunk, melegség járta át a szívem-lelkem. Mégis az egész keserédes, továbbra is hatalmas nyomás alatt vagyok tartva amiatt hogy virtuálisan vezetem a csapatom. Nem elég a sok siker , nem elég a makulálatlanság, a sok elismerés,  a fene vigye el , hogy nem vagyok ott az irodában személyesen. Dühít nagyon a helyzet, hisz mikor felvettek is itt laktam közel 450kmre az irodától,persze COVID volt, sokkal szabaddabb volt a felvétel. Akkor is teljesítettem és azóta is, a csapatom nemzetközi,  szóval semmi de semmi nem indokolja a személyes jelenléte csak a nagyfőni hóbortja. Amcsi, természetesen,  és most nagyon erőltetik vissza az embereket. Nem költözök,  ezt eldöntöttem elég korán,  itt az életünk a gyerekkel, itt vagyunk jól. Na meg az anyagiak; az ország másik végébe költöztetni egy egész háztartást nem kicsi összeg. Egyszerűen egy minkahely miatt ezt nem vállalom. Nehéz,  hisz előléptetés előtt állok,  Senior Vice President,  milyen jól hangzik. Egészen súlya van,fontos ember címe. De elengedtem. A gyerek és az életünk az első. Mindig van más út. És ahogy elengedtem, jött is a lehetőség. Már végigmentem a nyáron egy kiválasztási folyamaton sikeresen, de mivel jelenleg nincs csak német nyelvű projekt ajánlat nem lett belőle. De itt angol nyelvel kerestek ugyanarra a platformra kollégát. Már épp elengedtem azt is hogy csapatot vezessek, mikor kiderült ők managert keresnek. Annyira hihetetlen volt az egész,  2.5 hét volt ajánlatig. Nagyon izgultam ,mert hosszabb folyamatra számítottam. De mindenben profik voltak , semmi nem hibádzott. Elsőre mindent felajánlottak amit kértem,  és a kezdés január közepe lett volna. Nagyon kényelmetlenül éreztem magam, mert sajnos itt időt kelkett még kérjek. Hogy miért annak egyszerű oka van, az éves bónusz. Január végén még a jelenlegi cégemnél kell lenbem , ha nem akarom kiszorni ezt a pénzt az ablakon. Belementek, hogy márciusban kezdjek. Nem viccelek , sírtam. Annyira kimerülten a sok jatszmázásban amit idén átéltem , hogy boldogság tört ki belőlem,  hogy ennyire empatikus és emberi módon kezeltek. Hatalmas köszönet mindenkinek. Szóval aláírtam és elkezdtem komolyan gyászolni a mostani helyem, a csapatom, az éveket,  az előléptetést amit így nem kapok meg, az elvesztegett időt is energiát amit az extra frusztráció okozott. Ennek hatására le is betegedtem. 2,5 hete küszködök. A lelkem, nos igen a lelkem még romokban, de már inkább azoktól a dolgoktól amik azóta még pluszban történtek. A megannyi embertelenség, empátia hiánya,  igazságtalanság,  további erőltetès; most már januártól 4 nap / hét kell az irodában tölteni. Eddig is hatalmas szakadék volt az én és a cég értékrendje között de ez mára már akkorára duzzadt , hogy már semmiképp nem áthidalható. A csapatvezetőimmel már megosztottam, higy továbblépek , a bizalmam feléjük feltétlen továbbra is. Minden cselekedetem mögött az van , hogy nekik biztosítsam amennyire lehet a további hatékony működést. Nehéz,  motiváció sincs már,  csak a január vége lebeg a szemem előtt. Közben persze elkezdtem építeni a jövőbeni vezetőimmel, meg úgy a céggel a kapcsolatot, tréningeken veszek részt,  plusz én is jobban fókuszálok most a saját magam fejlesztésére. Közben javában folyik a szètköltözès előkészítése,  hiszen március előtt ezt le kell vezényelni. Biztos extrém nehéz lesz az új helyzet itthon , plusz új munka, de meg tudom csinálni! Sokat dolgozom magamon, talán végre el tudom engedni azt az embert is akiről hittem , hogy a másik felem. Már kevesebbet gondolok rá,  már nincsenek emlékbetörèsek,  nagyon ritkán álmodom vele. Egyre többször érzem viszont , hogy elàrult. Megint. Még mindig remélek egy bocsánat kérést és egy lezárást, de már nem vagyok annyira határozottan biztos, hogy valaha megkapom. Nemrég írtam neki mégegyszer,  iszonyat késztetést éreztem,  most se tudom miért,  de hagytam, hogy vigyen az érzés. És tudod mit azóta könnyebb,  azóta nem jut eszembe mindennap,  azóta mintha nem cipelném már azt a nagy súlyt. Tudom, hogy sok idő kell és persze az se segít hogy se én se ő nem tiltotta le a másikat. Ehhez még nincs elég erőm,  de talán egyszer ezt is meg tudom tenni. Talán ha már nem kell a bocsánatkérése...Most új hobbim is van, feltűntem threadsen , és igen jó beszélgetések kerekednek. Azt hiszem az elmúlt években nagyon bezárkóztam, mindig más érdekeit tartottam előrébbvalónak mint a sajátomat és így teljesen meghalt a szociális életem. Észre se vettem, mert nem akartam. De ennek itt most vége,  szükségem van mások látásmódjára, felnőtt, valódi,  mély beszélgetésekre. November erről fog szólni.