Örök téma és a NÉMASÁG

Hosszú idő telt el amióta jelentkeztem, így próbálok megint egy összegzést írni.Első és legfontosabb változás, dolgozom.Szeretem csinálni, és nagyon jó társaság verődött össze az új csapat keretében, de persze a régi-új kollégák is nagyon kedvesek.A férfiak is kezdenek körülöttem talán fogalmazhatok úgy hogy normalizálódni, de nem akarom ezt elkiabálni, mert sajnos volt bőven jövés-menés.Közelednek az ünnepek, de nagyon nem várom, valami lelki kiégést érzek most leginkább magamban, hiába érzem úgy hogy minden a legjobb úton halad, mégis valami hibádzik. Talán tudom mi, de félek önmagamnak is bevallani, mert ha rájövök, hogy tudom, akkor is én leszek a marha és semmi nem lesz jobb, így inkább magamnak is igyekszem hazudni...Tudom nem lenne szabad, de félek totális kiborulás lesz.Igen, keménynek mutatom magam, és annak is tartom magam, de valójában én is épp olyan sérülékeny vagyok, mint egy porcelánbaba.Mostanában nagyon nagy volt a hajtás, és ezáltal a nyomás is rajtam, most hogy ennek vége ugyan azt élem át amit tavaly októberbe; van időm gondolkodni és nem feltétlen szül jót. Pár napja megkértek, hogy írjak a némaságról, ezen is sokat agyaltam, és sok remek gondolat is született.l A némaság a legerőteljesebb kifejezője lehet két embernek egymás felé.Mondják a hallgatás beleegyezés, pedig nem , lehet a másik iránt érzett tiszteletünk, szeretetünk jele is.A némaság egy áldás, amikor a kifejezőeszközeink tárházát ismerhetjük meg akár újra.Nem minden a kimondott szó, sőt sokszor a kimondatlan sokkal fontosabb.Egyelőre ennyi...Szép napot mindenkinek....

Szülinap-Halotti tor-Násztánc

Hát ma nagyon csapongani fogok, ez biztos.Az elmúlt egy hét az életem minden területén felrázott.Kaptam hideget-meleget, de hát ettől szép és változatos az élet :)Ma van az egyik legjobb barátom születésnapja, tudom, hogy olvasod...ahogy ígértem úgy ünneplem,de tudd nagyon fáj, elárulva érzem magam...De hát a világ márcsak ilyen, nem lehet mindenkinek jó...
Na jó hagyjuk a negatívumokat, lapozzunk, ahogy szoktam volt mondani :)
Újra aktiváltam magam a munkaerőpiacon, és végre megint valami olyat csinálok amit szeretek, illetve fogok csak csinálni, hisz egyelőre oktatódom.Hiába jó pap holtig tanul.Élvezem a városi nyüzsgést, az emberek társaságát, a szabadságot.Nagyon sok ismerősömmel találkoztam az elmúlt egy hétben, sőt olyanokkal is akkikel régóta szerettem volna, de se az idő, se a hely nem volt eleddig alkalmas a kivitelezésre :) Pótlom, szép lassan de utol érem magam, igyekszem mostmár csak a szépre és a jóra gondolni, belátni a múlt hibáit és tanulásom alapjául venni.Egyetlen probléma talán a párkapcsolat lenne, de igazából már ez sem.Nagy lépést tettem úgy érzem, beláttamn az elkerülhetetlent, és vallom nagy dolog ilyet mondani, de nekem nem való a társadalmilag előírt úgynevezett klasszikus monogám párkapcsolat. Van ez így, nem vagyunk egyformák.Ha boldog akarok lenni, és azt akarom, hogy az is boldog legyen aki épp velem van, akkor tudnia kell neki is nekem is hogy ebben is -minő meglepő-, lázadó vagyok, különc és élvezem :) Próbáltam, őszintén, nem megy...Vad vagyok, és nem bírom elviselni a korlátokat...Nem lehet betörni, és ha csak megérzem a kantár szagát, már futok világgá...Most is ez történt, többek között...De "halottról" vagy jót vagy semmit :)
Mindenestre ezen életviteelhez is biztosan tudom van megfelelő társ, én pedig türelmes vagyok....Bőven van most millió dolog amivel le tudom magam foglalni, így fel se tűnik az idő múlása..És őszinte leszek, ahogy ezt már megszokhattad kedves olvasó, nem is olyan nehéz a zsáknak foltot találni, és suttogva mondom boldog vagyok ha vele lehetek...De ez a másikhelyre való ;)

Lebegés

Annyi érzés van ami szavakkal oly nehezen visszaadható, ilyen az a boldogságérzet , amit oly ritkán érzünk, de mindig csak vágyjuk, hajszoljuk.Amikor ott fekszel mellette, keze a kezedben , feje a válladon,szinte egyszerre ver a szívetek, egyszerre veszitek a levegőz;valójában egyek vagytok.Lehet sokszor nem ismerjük be, de valahol mind erre az idilli helyzetre vágyunk.Irigylésre méltónak érzem amikor állíthatom, hogy van ez az érzés, én éreztem.És igen függője lettem, mint szerintem bárki.Akarom, hajszolom az érzést.Újra és újra megélni minden mézédes pillanatát, remélni hogy sokáig tart, vagy ha nem is sokszor ismétlődik.Egyre jár a gondolkodásunk, mindig van miről beszélgetnünk;feltétel nélkül elfogadjuk egymást. Hatalmas szavak, és hatalmas kincsek.Mindig bújik, mindent kérés nélkül ad, és nem csak a szemével lát.Olyan mintha egy álomképet festenék mos le, és tudom most felmerül mindenkibe, hogy minden csoda három napig tart, de ez nem most kezdődött...És tart, és álmodom....Álmodom az életem, és élem az álmaim...Egyszerre.Érdekes, próbálom magamat, magunkat kívülről látni, és hiába látom azokat a rossz dolgokat mely sok ember számára egyértelműen nem az álom szót juttatná eszükbe; de még is olyan hibák melyek teljesen megférnek velem, velünk.De valójában nincs is velünk...Mert Ő és Én vagyunk...Ez is érdekes, de nem baj, hisz aki ismer tudja nem szeretem a társadalmilag elfogadott nézeteket.Hát éljen a lázadás, és éljen mámor!

Bizalom

Bennem is csalódtak már, én is csalódtam másokban...Mondhatnánk ez is az élet része, és talán már majdnem igazat is adnék, de álljunk csak meg egy röpke pillanatra!Nem ez így nem helyes, ennek sem így kellene működnie.Miért kell csalni, miért kell hagynunk magunk felett győzedelmeskedni a kíváncsiságot, a fltékenységet; miért hallagtunk agyunk hátsó szegmense felől érkező rosszindulatú suttogásoknak.Miért nem tudjuk tisztelni a másikat, és feltételek nélkül hinni és bízni benne? Mert gyerekes az egséz világ? Nem! Mert annyi rossz tapasztalatunk van a multunkból, hogy képtelenek vagyunk mindezeket nem kivetíteni a jelenre?! Tényleg nem értem. Lehet megint kilógok a sorból; mondják mostanság kegyetlen vagyok, mert az őszinteség rovására nem mehete semmi; lehet-. de kérdem én ha nem vagyok végletekig őszinte a környezetemmel, akkor milyen jogon várhatnám viszont ezt? Újabb és újabb problémaköröket vet fel úgy érzem a bizalom kérdése. Mikor inog meg, és lehet e valaha helyre hozni, vagy egyáltalán érdemes e időt és energiát belefektetni, ha már megingott.Megint csak saját tapasztalataimra tudok támaszkodni.Ahogy két ember nem tud egyformán szeretni, úgy egyformán bízni se tudnak.Szomorú, de ezek tények.Mindig valamelyik leleke, hite gyengébb; vagy könnyebben meggyengül.Ilyenkor elég egy nem teljesen egyértelmű megjegyzés, egy félmondat, amit valójában végig se gondolunk, hisz mi egyértelműnek szánjuk.Vagy egy nyíltabb hangvételű üzenet, amit mivel a mi párunk, hisz jogot formáltunk rá, így jogunk van minden másra is a mi a tulajdonunk tulajdona.Röhejesen gyerekes.Nem találok szavaka, dühítően bosszantó.Elállt a lélegzetem.Volt gyerekszobám, és van bizodalmam a másikban, legyen az csak egy barát,ismerős,rokon vagy épp a társam.Anyukám azt tanította nem illik mások leveleit felbontani!Ezt a mai informatikai társadalomra lefordítva, nem az SMS-t sem fogom elolvani; nem nekem jött!!!Szerintem ez is "levéltitok"! Majd megosztja velem, ha rám is tartozik, ha nem akkor pedig életbe lépü ez a kedves 7 betűs szó!Legalább annnyira fontos mint a másik 7 betűsek; szeretet, szerelem..és sorolhatnám.És mivan ha hirtelem hatalmába kerít a vágy, és nem tudunk ellenállni, előtte gondoljuk vcégig, tudjuk, akarjuk vállalni a felelősséget?Intelligens emberek előregondolkodnak...És ha beigazolódik bármi is; egyébként egy sms-ből ez elég nehezen működik; inkább csak segítz mégtöbbet egy akár ártatlan dolog mögé gondolni..na igen, akkor mi van....Felelősségre vonás? De hát milyen jogon????Nem érzitek a visszásságot....Én felháborodtam; talán jogosan....A BIZALOMnak lőttek, és sajnos tudom, soha nem lehet visszaállítani; lehet ezt állítani, de tudoöm, soha nem lesz meg többbé, és az első adandó alkalommal ismét összetörik.Hogy idézzem kedvenc írónőm; vele zárom soraim, és kérek mindenkit gondolkozzon mielőtt cselekedne, mert a saját magunknak okozta fájdalmon kívül visszafordíthatatlanul megváltoztatjuk a környezetünket is.
"Csalódás: tudod, hogy irgalmatlanul csalódni fogsz valakiben. Mégis hagyod odáig fajulni a helyzetet, hogy tényleg csalódhass egy feneketlent."
"Feltúrtuk a remény szemétdombját, s ahogy a kedvenc bögrét ragasztaná meg az ember, úgy illesztgettük egymáshoz a halott szerelem darabkáit. Persze, az első koccanásnál széthullott az egész."

Üzenet

"Számoltunk csillagfényeket

Álmodtunk úgy, mint két gyerek

Velünk volt minden szél

Még a tél is testvér

Most mindez a végzeted

Mért lett minden más

Érző szívvel láss

Túl sok tán az árnyék

Mégis kell hogy játsz még

Nincs idő, mért vársz

Mondd mért lett minden más

Érző szívvel láss

Túl sok emlék fáj még

Még sem élnék másként

Nincs is választás

Jártunk hol más már elveszett

Szálltunk hol lépni nem lehet

Hol minden szív fél

Ott egy lesz két fél

Túl szép volt hogy elfeledd

Legyen megint igazán forró

Van olyan hogy minden visszatér

Van olyan hogy más bolygó, ha itt nincs nagy tér

(Egy kis türelem a szerelembe belefér)

Hozzád köt repülés és zuhanás

Vár még sok álomnál szebb utazás

Van olyan hogy mást vársz, de rám, rám találsz"

Találkozás

..Becsukom a szemem, és és minduntalan az tökéletesen kék szempárt látom magam előtt.Megbabonázott.Nem most láttam először, még is most láttam először igazán, és megbénultam.Fájóan a lelkemig látott, sőt még talán tovább is.Várakozás mely találkozásunkat megelőzte annyi kételyt vetett fel bennem, és ma már tudom , hogy benned is.Ahogy azt is tudom, mi oka gyötrelmednek, és mi oka az én bánatomnak.Bánat, nem ez a szó nem méltó ahhoz hogy leírja mi zajlik le most bennem, a lelkemben.Az élet ismét leellenőrizte tanultam e az önnön hibáimból, és nem túl büszkén de mondhatom nem.Hasonló szempár, ugyanazon név, külcsíny, mentalitás...De hiszen te magad mentettél ki ebből pár hónapja..Azért , hogy most te magad még kegyetlenebb módon megismételd?Magasabb, és nyúlánkabb vagy;ijesztően tökéletesen arányos...Megrendelni se lehetne ennél precízebben kidolgozott művet...Zavarba voltunk, mi több robbanásig feszült volt a levegő...Én tudtam már az első pillanatban, és elvártam volna hogy őszinte légy...Még ha ez oly kegyetlen is...Nem az; a kegyetlenség ott kezdődik, mikor cseppnyi reményt hagyva, sőt mellé méregként negédes hangodat csepegtetve, hagy a kínok között gyötrődni..Tehetetlenség..megint ez az érzés, ebben is hasonlítotok...Mindig mindent meg tudtunk beszélni, ahogy bármiről is volt szó soha nem jöttünk zavarba, mégis tegnap egy idegen embernek tűntél, lehet szándékosan próbáltál visszahátrálni;elzárkózni...De ez se mindig sikerült, hullámzott az a pár óra amit "velem" töltöttél...És már tudtam , éreztem;még sincsenek tündérmesék...Próbáltam a mosolyodba kapaszkodni, a szemed mélyén a lelkedbe kutatni, de nem engedtél még a vizesárokig se...Megértem; de akkor miért ez a tompa fájdalom, ez a megmagyarázhatatlanul keserű boldogtalanság...Igen ugyanezt érzetem akkor is amikor szinte tudatomat veszítve sétáltam a fővárosban..... És újra megint itt tartunk..Valahogy minden gondolat ide tér vissza, az az este valamiért nagyon fontos volt.Talán épp akkor nem tanultam meg a leckét , és most hagytam magam ismét kitenni ennek a borzasztóan rossz érzésnek, a rettegésnek, a tehetetlenségnek...És mindeközben úgy érzem, még a legjobb barátom is elveszítettem....

Tündérmese

...Egyszer volt , hol nem volt...Igen így is kezdődhetne a történet, hiszen igazi tündérmese, a maga 21.századi kiadásában.Nagyon nehéz visszaemlékeznem a kezdetekre,de valahol kb. 4 éve kezdődhetett. Egy ártatlan és mindennapos haverságnak indult.Egy voltál a sok ismeretlen ismerős közül, aki aktív jelenlétével gazdagítottad oly nagyra becsült fantasy világomat.És értékesnek találtalak már ott és akkor is, így az ismerősi-haveri kontextusból hamar baráti szintre emelkedtünk, persze egyelőre a játék keretein belül.Te is élted az életed, nekem is ott volt az emberem.De valahogy a játékban töltött megannyi közös óra közben egyre közelebb kerültünk egymáshoz emberileg.Kezdtünk egyre inkább kitörni kereteink közül, és már nem csak a játékban érintkeztünk.Kezdtük egymást megannyi oldalról megismerni.És ahogy várható volt előbb utóbb az igény is megszületett egy személyes találkozóra.De valahogy nem volt itt az ideje, ki tudja miért; akkoriban sok dolog mozgatta életünket, elég képlékeny volt az még a másik nélkül is; így nem is tulajdonítottunk nagy figyelmet az okok keresésének.Telt az idő, változott az életünk, de valahogy mindig ott voltunk egymásnak, mint igazi őszinte barát és támasz.Megtanultuk értékelni, ha voltunk és kellettünk egymásnak, és elviselni amikor egymás nélkül kellett megélnünk az életünk.De tavaly történt valami; egyértelműen többet kerestük egymás társaságát, és még csak azzal se törődtünk, hogy látszat okokat gyártsunk.Imádtuk egymás társaságát.Messze voltál, igen akkor éppen talán Ausztriában, de a távolság nem állhatott a barátságunk közé;sőt elementáris erővel szilárdította azt tovább.Év vége volt erre tisztán emlékszem, amikor először éreztem azt hogy ez most valahogy más, több és igencsak veszélyes.Furcsa érzés lett úrrá rajtam , amikor beszéltünk, és nagyon hiányoztál, ha egy darabig akármilyen okból nem.Vágytam a hangod, a szemed, a lényed.Félelmetes felismerés volt rádöbbenni vonzódom hozzád.Megijedtem, tudtam mekkora nagy kockázatot vállalok ezzel,de hűvös és tapintatos elutasításod mindig egyensúlyban tartotta a köztünk lévő viszonyt.Furcsa kapcsolat kerekedett közöttünk, elfogadtál és talán nem is vetted túl komolyan a feléd táplált érzelmeket; pedig ezek igazán őszinték és mélyek voltak.Te kedveltél, és az egyik legjobb barátodként tekintettél rám.Karácsonykor nagyon vártam, hogy hazatérj úgy éreztem ez lesz a pillanat amikor végre találkozhatunk, és tisztán láthatom, hogy tényleg érzelmileg mi is a helyzet.De sajnos csak pár napra tértél haza, és akárhogy is vágytuk a találkozót, nem történhetett meg, ma már tudom, igen ennek így kellett lennie.Aztán következett Izrael; a rettegéssel megtűzdelt időszak.De a visszautazásod után úgy éreztem elhagytuk egymást, nagyon fájt, de próbáltam magamba lezárni; igyekeztem feledni az évekig tartó barátságot; nem ment.Titkon mindig reméltem újra felbukkansz az életemben; vágytalak.És februárban (idén) ismét visszakaptalak.De most igyekeztem az érzéseimet rövidebb pórázon tartani.Egy darabig persze ez is működött; de aztán ott volt a szakításom februárban, és nem sokkal később a vidékre hazaköltözés.Akkor valami gyökeresen megváltozott.Rendszer kerül a kapcsolat felvételeinkben, minden este 7től csak téged vártalak, az internet kitalálójának imákat suttogva.És jöttél, vágytad a társaságom; egyre feltüzelve bennem az eltemetett és lezártnak hitt érzelmeket.De te még ekkor is szilárdan, határozottan, és néha a lelkembe taposva utasítottad vissza a többet.Sokszor álltam a sírás határán; milliószor gondolva arra, hogy talán már sose leszek igazán boldog.És igen azt is sikerült velem elhitetned, hogy te vagy az én emberem, az aki csak egyszer van az ember életében...Igen, akihez én kevés vagyok, küzdhetek a végtelenségig, akkor is elérhetetlen maradsz nekem...De gondoltam, ennyit tudtam már várni, akkor megvárom még hazajössz, és végre találkozunk, hiszen ezt most már megígérted, és tudtam ebben maximálisan megbízhatok, hisz neked az adott szó a minden...Nagy nehézségek árán hazajöttél; mindenki fellélegzett.Boldog voltam, és tudtam lassan eljön az én időm...De valahogy megint eltűntél; nagyon csalódottnak éreztem magam.És kezdtem elfogadni, hogy visszatérünk a barátok kategóriába.Téged is lekötnek az itthoni dolgok; majd előbb utóbb talán eszedbe jutok..Addig is igyekeztem normálisan élni tovább az életem, már ami nekem normális, de bevallom minden nap ott voltál a gondolataimban...Szenvedtem, és bosszantott; amikor egyik nap felbukkantál, és ismét fel hívtad a figyelmem, hogy igen találkozni szeretnél, de nincs meg a szikra, és szeretnél te is úgy érezni mint én, de neked ez még nincs, és valahogy az hallatszott ki a sorok közül, nem is hiszed hogy lehetne valaha...Összetörtem, és majdnem hatalmas hibát követtem el...Megalkuvásnak hívják, és soha nem volt kenyerem...De a sors nem feledkezett el rólam; és igen ismét azt mondom, vannak még csodák.Tegnap beszélgetni kezdtünk, amolyan súlytalan beszélgetés volt.Jó kedvűek voltunk mindketten, de valahogy nem tudtam milyen hangot is kellene megütnöm veled, zavarba voltam;de most segítettél, és oldódtunk.És végre nyugodtan tudtunk beszélgetni, igaz hol én láthattalak téged, hol te engem :)

És akkor megtörtént a csoda, és bocsásd meg nekem de még mindig nem tudom elhinni.Igen őszintén színt vallottál nekem...Minden porcikámban remegtem;és bosszús voltam, hogy majdnem feladtam mindent; hisz te voltál az utolsó adu; és én mindent egy lapra tettem fel...

Lassan eltelt 24 óra de még mindig érzem azt a delirriumot, amit te csak is te okoztál.Köszönöm neked, hogy vagy, és hogy mindazt végigcsináltad értünk amit úgy éreztél meg kell tenned kettőnk érdekében lassan egy éve...Nem tudom valaha képes leszek mindezt viszonozni, de igyekezni fogok ígérem!

Férfiak

Itt a tavasz..A fenéket javában tombol a nyár, megint szinte semmi átmenet nem volt.Nem baj, igazából már ez is "hidegen" hagy..Van millió és egy dolog amin pöröghetnek a gondolataim, és egyik se tűnik úgy hogy magától ne adj isten 3 nap alatt megoldódna...De már nem is pörgök rajta, nyugalom van, pihenés van...Értelmét vesztette megannyi dolog, amiről korábban azt hittem belső világom alap pillérei, netalántán mozgató rugói.Most itt vagyok, magamnak;bőven van időm megvizsgálni az elmúltat, a jelent, és jut idő akár a jövő gondos megtervezésére is.Azt már most be kel vallanom, nagyon hiányzik a nagyváros, a maga forgatagával, a magával ragadó hihetetlen pörgés, az a sok ember, a hosszan nyitva tartó üzletek, a kedven kávézóm, és igen a "Macsek" is nagyon hiányzik... Persze nem csak a helyszínek, az emberek is hiányoznak, na nem mindenki...
De ki hitte volna mondjuk egy hónappal ezelőtt, hogy aki akkor fontos volt, épp az válik számomra "érdektelenné", és akivel épp úgy voltam, hogy jön jó ha nem hát az se baj; az Ő hiánya éppen hogy csak fizikailag nem fáj...Igen mondhatni változik a világ, én is, és az engem körülvevő emberek is...
És nekem annyi időm se volt hogy elcsodálkozzak, beletemetkeztem egy valótlanul felállított világba...Igen ma is azt mondom, könnyű kívülről látni, értékelni, felismerni, mint benne lenni..
Most újra élek, lélegzem...Szabad a szívem , a lelkem... Persze ez nem maradéktalanul igaz;hiszem minden szemvillanásnyi emlékem a lelkemben őrzöm, és hidd el mind ott van...
Ha lehunyom a szemem, te vagy az első kép; mogyoróbarna szemed, apró keskeny szád, ahogy rám mosolyog;sarkában apró gödrök...És ha jobban megnézem a kisfiús arc, kemény éles kontúrokat rejt, és ott vannak azok a tündéri szarkalábak szemed sarkában...Nem ezeket csak kevesen láthatják, hiszen ahhoz már majdnem össze kell érni az ajkaknak, hogy észre vehesse...
Határozottan hallom a hangod is hozzá;és érzem ahogy tenyereddel végigsimítod az arcom; igen belefér a tenyeredbe...Minden pillanatban érzem; tudom, mert üvölt az agyamba;hogy most kell megfognunk egymás kezét....De ekkor kiürül a fejem;és egy másik kép kúszik a helyére...Helyesbítek, előbb csak egy hang;egy határozott férfi hang, ami mindig elhiteti velem, hogy örül, boldog..És ha velem beszél ez így is van...Messze van, nagyon messze...De napról-napra közeledik..Már csak három hét választ el, hogy az évek óta ismert hang, mellé ne csak egy kép társuljon, hanem egy életnagyságú ember..Nem csak ember, egy igaz barát;aki azon az éjszakán is , bár nem fizikálisan, azon a döbbenetesen világvége napon;február 12én is velem volt...És hirtelen már nem fájt; a mosolya orvosság mindenre, feledtetni tud mindent...
És lassan két hete mindennap hív, ír, keres,és őszinte.....Nem ígér, nem beszél mellé...És újabb kép...Körszakáll, szűk barna szemek...Sok mosoly, kellemes beszélgetések...és akár hányszor ránézek kísért a múlt...El is reppen hamar a kép...És aztán tódulnak az egyéb képek, amik már nem egy-egy személyhez köthetők, inkább mondjuk az elmúlt fél év képei...Benyomások, hangok, érzések...ÉLETKÉPEK-HALÁLTUSÁK....És látom magam ahogy a káosz felett is uralkodni akarva, próbálom a gombolyagkupac közepén mélyre ásva, ami az életem szimbolizálja, megtalálni azt a szálat amin végre elindulhatok...Nem nem egyszerre vágytam minden gombolyag felszámolására.Voltak és vannak alapszabályai az életemnek, tudom mind addig fél ember vagyok, még a mindennapi sikereket nincs kivel megosztanom...De egyre inkább úgy éreztem, nem egy férfire vágyom, hanem valami oknál fogva ha lehet mindre...Na ezt nem úgy kell érteni, hogy telhetetlen vagyok, nem mindenkiben tudok jót találni, és nem akart jönni az akiben több dolog egyszerre lett volna meg...A februári csalódás után, igyekeztem gyorsan helyre zökkenni, de be kell valljam egy nagy darab magamból megint ott maradt a kedvesnél...
De az élet nem áll meg, ahogy a föld is forgott tovább...És most itt vagyunk április utolsó napja; hirdeti a naptár is...És ha most válaszolnom kellene; akkor helyesen így hangzik egyedülálló...Szingli...Még egy darabig, biztos......

Na mizu, csak nem itt a tavasz?

Hallgasd a madarak csicsergését, kint a szabadban! Vedd elő a rövidnacit na meg a szoknyát, és persze jöhet a papucs meg a szandál is! Na meg a nagy séták a zöldövezetben, és milyen jó ha vallaki közben fogja a kezünket ;)A többit gondoljátok hozzá :)

Aranyeső

Szavak, jelek, hangok, illatok, ízek...A világ körülöttem kivilágosodott, és újjá született, itt volt az idő a lelkem megújulására is.Remek alkalom volt erre a hétvége.Egy régen látott kedve barát jött el hozzám, és az egész hétvégét együtt töltöttük.Nagyon kellemes beszélgetések jellemezték ezt a pár napot, és persze kiszabadultunk mi is a természetbe.Hatalmas sétát tettünk a Városligetben, és persze a Gellért hegyet is meghódítottuk.Jó volt kizökkenni a bórus mindennapokból, magunkmögött hagyva a város zaját.Úgy érzem a beszélgetésekből mindketten sokat tanultunk, és remélem egy kicsit segítettük is ezáltal egymást.Gyorsan elszaladt az idő, és a vasárnap kettő óra már vészesen közeledett, de tudtuk nem lehet mindent két nap alatt megbeszélni, kielemezni, és a helyes döntés se ennyi idő alatt születik meg.Közben azért más szálon is zajlik az életem. A hét a tavaszi nagytakarítás folytatásáról szólt.És persze nem csak a porral kellett csatát vívnom, hanem a lelki endrakás kapcsán emberekkel is.A legkiemelkedőbb,bár ez is nézőpont kérdése, a szerda éjszakai maratoni csata volt. Nyertem, nem is akármilyen főnyereménnyel gazdagodtam.Magas, gusztusosan izmos, meditterrán férfi.Én má nemis számolom ez hanyadik csatánk volt tavaly évvégi megismerkedésünk óta, mondhatni viharosan zajlott a köztünk lévő kapcsolat.De a sors nem kímélt minket, újra-újra és újra kereszteződésekben hozott össze minket.Gondoltam, ha a sors ilyen kitartó, lehet én is tehetnék többet ebbe a "viszonyba".Persze csak a magam módján.És igen március 24én Gábor nevenapján, megtörni látszott a jég.Azóta ismerkedünk igazán, puhatoljuk a másikat, és élvezzük felszabadultan a másik társaságát.Nem szabunk meg előre szabályokat, és nem akarjuk egymást megváltoztatni.Nem kell kérnünk, hisz alapvető normáink sokban hasonlítanak.Egyetlen viharfelhő árnyékolja csak be ezt az idilli heelyzetet....De a tavasz sokszor viharos horderejű széljárással tarkított.... :)
Szombaton is a dunaparton sétáltunk, kézenfogva, figyelmesen, és éreztem először igazán, megnyílt, nekem...Örömtáncot járt a lelkem, őszinte boldogságot éreztem...
Vasárnap, a megbeszélt időhőz képest már 15prc telt, és igen izgultam, hol lehet..Hiányzott, ő maga, a lénye, az ölelése, a mosolya...Belémköltözött, ahogy a tavasz is...Nyílik az aranyeső...

(Nem)Szokványos Hétfő

Ismét egy hétfő, mondhatni szokványos, de még se az.Fáradtan ültem ma le, hogy valami világosabb írással is szolgáljak a kedves nagy közönségnek.Tavaszi nagy takarítás volt a mai napirenden.És valljuk be hogy a fizikai takarításon kívül, ma testi és szellemi tisztogatást is igyekeztem tartani.Mondjuk úgy,hogy volt haszna.Sok dolgot átgondoltam, ott ültem a kandalló melletti kedvenc fotelemben, és a nyitott ablakon keresztül néztem a világra, és hagytam hogy a tavasz ne csak vizuálisan, de minden hangjával, illatával is elérjen a lelkemig. Nagy szükség volt már erre is, hiszen a vész jelző nem tegnap villant fel csak ugye milyen az ember, rangsorol. Persze a fontossági sorrend nem mindig helytálló, de akkor és ott úgy hisszük ez a leghelyesebb.De idővel jó ezeket újraértékelni. Szóval ültem és merengtem abban a fél órában, amikor nem fizikailag fárasztottam magam a nagy takarítással.Nem mondom , hogy világot megváltó ötleteim támadtak, nem az nem is én lennék; de az életem elmúlt fél évét igen is új szempontból kellett megvizsgálnom, és nem voltam túlzottan boldog az eredménytől.Sőt tudomásul kellett vennem, hogy messze van még a vége, kemény évem lesz. Hogy miért? Megannyi oka van, de a legfőbb, már nem csak magamért tartozok felelősséggel, végre Öcsém is döntött, felköltözött a nagyvárosba.Régóta szerettem volna, a helyzetem is megengedte volna hogy segítsem őt, de Ő pont a mostani pillantott választotta , amikor az én életem is a legkuszább. De már nem csodálkozom, miért tenném :) Az élet mindig megtréfál, sose a sima út az amit a gép dob.No sebaj, a legnagyobb győzelmek is a legkilátástalanabb helyzetekből születnek.Szeretek küzdeni, igen, ez még mindig él bennem.Most se lesz másképp!Megint úgy érzem erőmön felül kell teljesítenem, és ez felpörget, igen a kihívások motiválnak, és most épp erre van szükségem, mert megint kezdtem elkényelmesedni.Minél több területén az életnek találom meg a magam kihívását, annál boldogabb vagyok/leszek.Érdekes lény vagyok tudom, de talán ez is az egyik ami egyedivé tesz, ez én vagyok;Zaphy.

Másvilág

Egy idézettel indítanám a mai szösszenetet, gondolkodjatok el rajta...
"Ha a szeretetben boldog akarok lenni, két dologtól kell megszabadulnom: attól a félelemtől, hogy nem fognak eléggé szeretni, és attól a vágytól, hogy a másikat birtokoljam. Aki ugyanis fél és birtokolni akar, végül mindent elveszít."
Tanulságos napok vannak a hátam mögött, de sajnos ismét az éleslátásotokra kell hagyatkozzak, hiszen amit mondani szeretnék, nem tárhatom nyers valójába elétek; de most hiszek bennetek, hogy a sorok között olvasva látjátok meg mindazt amit üzenni szeretnék nektek.
Az események láncolta mögött, mindig ott van az ok, és igen még mindig hiszem,hogy ha jó ha rossz amit átélünk, meg kell élnünk.Az élet remek lehetőséget adott nekem, büszke vagyok rá, hogy éltem vele. Remek embereket ismerhettem, és egy olyan kalandban vehettem részt, ami örök életemben egy igazán meghatározó pont lesz.Ismét igazán szépnek, kreatívak, és fontosnak éreztem magam; a sok korábbi negatív behatás ellenére is.Nem hazudok elfáradtam, de ez ismét az aktív "kreatív" munka utáni, jóleső fáradtság volt :) Na jó volt benne persze egy kevés megfázás okozta testi gyengeség is, de ez legkevésbé se tört le.Lelkes voltam, a végletekig :)
Persze , így a hitvallásom szerint nem lett volna egyensúlyban a nap, így várható volt; ha nem is vártam; valami váratlan, valami ami visszaránt újra a földre. Nem fogok csalódást okozni, bár az élet megtette a maga módján; nem váratott sokáig magára a józanodás sem.Telefon csengéssel kezdődött és krokodilkönnyekben végződött;miközben egy három órás lélek futás kerekedett.A legutálatosabb dolog számomra, az a gondolat dömping ami ilyenkor játszódik le a fejembe, és persze egyiket se tudom igazán megfogni, csak érzéseket tudok mellé társítani, és nem épp a pozitív oldalról.Persze a közelben se tol se papír, semmi ami segítene a későbbi újraértékelésben.
Most próbálom felidézni újra, de kell ez nekem, kérdem magamtól félig bölcsen...Talán igen, hisz ha nem lenne értelme, tova szállt volna, és nem gyötörne felbukkanásával óráról órára.De még mindig idő kell, hogy távolabbról és még inkább kívülről szemléljek.Idő...könnyű mondani, de türelmetlen vagyok, most még inkább.Válaszokat akarok, görcsösen; de be kell látnom most ez végképp nem segít.Elzárom őket...Ideiglenes, de nincs jobb.Mennyiszer mondom mostanság ezt, lassan tele a "tartály" a le nem zárt, de kezelhetetlen kérdésekkel;ami persze újabb kérdéseket generál...Mókuskerék...De nincs kiszállás.

A szingli élet újra hódít

Mit is írhatnék az elmúlt lassan egy hétről, lenne mit, de még is úgy érzem nem akarom direkt mód kiírni magamból, hiszen ezeknek a történeteknek a másik blogomban a helye, ahol vannak is.De lássuk az egyéb történéseket, és még mielőtt bárki azt hinné. egy összetört , depressziós Zaphy fog most itt siránkozni, el kell hogy szomorítsam. Se nem vagyok depis, se nem vagyok összetörve. Már megtanultam augusztusban, milyen egyedül maradni, edzett lettem, és most ez nagy segítségemre volt. Hát igen mindennek van haszna, csak van mikor előbb van mikor ez csak később derül ki. Jó persze nem mondom, hogy minden frenetikusan jó, de élem tovább a korábbi élet vitelem, kis különbség csak annyi, hogy a munkám remek, nagyon élvezem, és várhatóan az anyagi helyzetem végre nem csak stagnálni fog, hanem elkezdődik a visszakapaszkodás oda ahonnan leesett.Szóval megint a célkitűzések éltetnek, és abból megint akad egy pár.
Más, megint egy ruha méret mínusz, aminek örülni kéne, de lehet lassan ez tényleg drasztikusan sok lesz, és a baj az hogy tetszik, tetszik, de még mindig nem az igazi, kellene újra az edzés, mondjuk márciusra ez is a tervek között szerepel.
Megint más, természetesen nem adtam fel a reményt pár kapcsolati szinten, de úgy érzem, megint maradnak a sekélyes és érzelem mentes dolgok egyelőre.Aztán persze nem tudni mit hoz a jövő, már megtanultam soha ne mondd...
Megint más, a héten amellett hogy több este/éjszaka is kellemesen kimerültem végre magamra is jutott időm. Befejeztem a könyvet amit olvastam, és szörnyen megdöbbentő, hogy milyen sokban hasonlítunk a föhősnővel. Vagy már megint csak nagy hatással volt rám az olvasott könyv? Meglehet, amit én végigolvasok abból akarva-akaratlanul is adoptálok.
Nem is tudom mit írjak még, cikáznak bennem a gondolatok, mégsem tudom őket formába önteni.Talán ezek még nem kiforrott dolgok, talán idő kel még hozzájuk, képlékenyek, és folyamatosan változásban vannak. Ahogy a világ körülöttem, úgy változnak ezek is.Na nem is szaporítom tovább a szót mára ennyi, majd talán a jövőhéten újra jelzek :D

Lelki folyamatok

Nem is tudom , hol és hogy kezdjem...Talán ott hogy a mai napomat egy horoszkóp szerű üzenet alapján az állhatatosság hatja át, és fő szimbóluma a lépcső...Elgondolkodtató, hiszen vagy fel mész vagy le, más alternatíva nincs..És mi van ha felérsz a tetejére, messze kerülsz a földtől, a realitásoktól..Na és ha a mélybe mész, elveszik a fény...De akkor mi legyen üljek le közép tájon?Vagy várjam meg még valaki a mélybe taszít, vagy a magasba ránt...Nem az utat én választom...Pörög az agyam és mérlegel, de félek most még nem tudok tisztán dönteni, még a helyzet hatása alatt vagyok...Tegnap egész este a városba barangoltam céltalanul, majd úgy döntöttem beülök egy netkávézóba és kiírom magam, hátha valamit segít. Igazából az nem segített, de msnen bejelentkezett valaki, aki ebből az élettel hangulatból egy kicsit visszarántott, és még egykét mosolyt is csalt az arcomra..Végre megint úgy éreztem nem vagyok egyedül, még ha Ő több ezer kilométerre is van most tőlem; lénye olyan hatással van rá, hogy néha megijedek :)
Aztán hirtelen Életem is bejelentkezett, és folytatódott a pokol járás...Úgy éreztem, hogy most egy kis hülyeséggel is tönkretehetjük mindazt amit boldogan éltünk meg az elmúlt alig 6 hétben..Aztán éjfélkor elértük a fordulópontot, azt kérte inkább menjek át hozzá, megvár...Nem akartam, valahogy belül kétkedés volt bennem, menjek, nem menjek, jó lesz e.....Sose mérlegeltem vele kapcsolatban, most igen...Ebből is látszik, bennem is változni kezdtek a dolgok...Több alternatíva is felmerült bennem, de tudom ez nem csak rajtam áll, és igen alapvető hogy erről beszélni kell, és nem félni többet, hiszen ennél többet már nem veszíthetek...A teljes elszakadásnál nincs rosszabb, és ha jól gondolkodom, neki se könnyebb, sőt nem csak gondolom érzem...De mintha menekülne, lehet korábban én is egy jó szexxel próbáltam volna feledtetni magamba ezeket a dolgokat, de ez nem megoldás, már tudom, akkor csak elhatalmasodnak a gomolyfellegek, nem ezt másképp kell rendezni...Igen én megint próbálom előbb fejben, majd lélekben, majd lekötöm magam, most ép a munkámmal igyekszem...de a hétvégékre megint nem fogok várni egy darabig, hacsak...És igen itt jön az elborult ötletem...Nem is tudom, hogy le merjem e írni, kövezzetek meg...Szeretném ha lazábbra vennénk, de együtt maradnánk még, amíg jól érezzük magunk...de félek, ilyen már volt, de erre vajon Ő is képes???Megint ez a hülye esély latolgatás, kiüldöz a világból...De a manó vigye el nem a szex miatt szerettem bele, sőt...Nem mondom, hogy nem jó vele, de nem ez fogott meg, és nem is ez tartott mellette...De inkább most erről nem akarok beszélni, mert akkor kezdődik elölről az elmebaj... Azt hiszem sűrűsödni fognak megint írásaim, mert végre sikerül szavakba öntenem lelki folyamataim, még ha nem is tudom teljesen érezhetővé tenni a ti számotokra, kedves olvasóim..Viszont egyet megint megtanultam, szívtipró bikát ne szeress első látásra, ha még is , akármilyen nehéz tartsd magadba....

Aki szerelmes mind csalódik végül

De miért? Jön a költői kérdés....Közel engedtelek, és soha életemben ilyen boldog nem voltam, de éreztem, hiszen az elmúlt napokat mindig beárnyékolta, hogy szinte egyformák vagyunk, ha nincs első látásra a teljes odaadás nem is lesz idővel sem, mégis hittem, bíztam naivan a lehetetlenben..Hogy most végre nekem is megadatik, mert megadatott a méltó partner, igen észben, érettségben, testben lélekben, még megannyi hibáddal együtt is nekem te vagy a tökéj...De nem tehetlek boldogtalanná, pont ezért, mert szeretlek, mindennél jobban, és ha mellettem nem vagy az el kell engedjenek bármennyire is fáj, de bevallom, akkora részt még soha senki nem szakított ki belőlem....Fáj, üresség van ott belül, és az a tompa fájdalom, az életem értelmetlenné lett hirtelen...Nem ez nem olyan mint korábban, nem ez egyedi...Ez a fájdalom, nemtörődömséget váltott ki, élettelenül jártam az utcákat egész este, gondolkodtam, de nem ezen változtatni én nem tudok..Akarom, hogy egy rossz álom legyen és reggel melletted ébredjek, a mosolyoddal, a gyönyörű kék szemeddel nézz rám, és ölelj, kelljek neked, ahogy akkor az első közös éjszakán, ahogy az a csoda megtörtént, ahogy egymásra találtunk....Ahogy azt mondtad Életkém, Babym, és ahogy büszkén mondtad ...Ő Zaphy a barátnőm....Gusztustalan módon talán az se bántam volna, ha hazudsz tovább, mert szükségem van rád, a jelenlétedre, a lényedre, jobban mint egy falat kenyérre... Rád szoktam, igen ahogy mondtad, a jót könnyű megszokni, téged egy pillanat volt... A sírás fojtogat, és tudom ez csak a kezdet...Ne hagyj,kérlek ne így... De közben tudom, hogy te jobbat érdemelsz...Meghasadok, ahogy a szívem, a tudatom...
Most igazán boszorkány akarok lenni... Lassan telihold, de hiába hiszek a természet felettiben, imádkozok akár Istenhez, nem segít...Nagyon fáj, mit tettél velem??? Ne hagyd hogy így legyen..A szívnek nem lehet parancsolni, ezt jól tudom..Tehetetlenség,megőrjít... Fel akarok ébredni vagy kiszállni nincs más alternatíva, szíven döftél, és tudom így kellett lennie...Temess el, hagyj békében nyugodni....Ámen.

Tegnap de ez másként

Nehéz összefoglalni a bennem lejátszódó folyamatokat, és mint tudjuk ha mi magunk se értjük, akkor hogy várhatnánk el, hogy mások értsenek minket? Nem is várom.... Rájöttem a megoldásra, igen egyedül töltöttem a estémet, bár valljuk be nem így terveztem, de isteni jót tett vele..
Jól esett a kis szőrpamacsaim közelsége, az önzetlen szeretetük, és igen rádöbbentem, hogy már rég meg kellett volna ezt tennem, hibát követtem el , hiszen elfelejtettem a múltam, azt hogy honnan jöttem, hogy milyen volt az idáig vezető út..Pedig nem csak az eredményt kell látni..Nem néha meg kell fordulnunk és visszatekinteni, hogy erőt merítsünk utunk folytatásához... Ezt én tegnap megtettem, és igazi lendületet adott ismét, és bevallom büszke vagyok magamra, a kitartásomra, és hálás mind ama segítségért ami mindig erőt adott a tovább éléshez, lépéshez...
Hosszú ideje nem aludtam ekkorát, és ilyen békéset :D De ma újabb napra virradtunk, a munka nem áll meg, és az élet is halad tovább..Apropó már február van, ki hitte volna hogy ilyen gyorsan repülnek a napok, hetek, és mondhatni a hónapok..Pedig most se állítom , hogy könnyű...
De újra tudom értékelni azt ami van, és nem csak hogy szimplán jutott, hanem adatott :D Na jó ömlengés vége, munkám van, életem van, életemnek van egy Értelme, van egy isteni jó BARÁTOM, aki a védő angyalom, a családom részéről pedig egy szerető és mindig segítő nagymamám akik nem hagynak elveszni. Köszönöm nektek, hogy vagytok :)

Tegnap

Borongós nap volt a tegnapi, és most nem az időjárásról beszélek...Kedvetlenség lett rajtam úrrá, és az a baljós érzés kerített hatalmába amitől annyira rettegek: van valakim, és még sincs. Boldog pár kapcsolatban élek magányosan? És van ennek a gondolatnak valamilyen lét jogosultsága, nem tudom, de mart belülről és végül is csak célt ért hiszen a kedvem felért egy mániás depresszióséval... Kitérőket kerestem, hiszem magamnak se kellettem, és leginkább kedvesemre nem akartam ezt a hangulatot ráakasztani, holott a kialakult helyzethez neki is van egy csipetnyi köze, még ha nem is szándékosan...Védő angyalom se könnyítette meg a helyzetem, valahogy se találtam a hangot..Kezdtem magam keseríteni, éreztem, amit oly rég sírás kíván felszakadni zaklatott lelkemből, és igen vártam a megkönnyebbülés eme fajtáját, minden idevégződéssel vágytam rá, de nem nem adatott meg, csak tovább feszített...Próbálom a tegnap képeit felidézni, de bárhol is jártam testileg, a lelkem, a szellemem, valahol, egy leírhatatlan helyen lézengett..Elvesztem önmagamban...Üresen száguldottak el mellettem Budapest gyönyörű esti fényei, a Duna part látványa még tovább sodort gondolataim parttalan tengerén... Nem akartam, hogy a közelembe legyen, előszőr a lassan 6 hét alatt, tisztába akartam kerülni önmagammal, és engedni azoknak a sós apró cseppeknek, de nem adták magukat..Már tompán fájt... Aztán meggondoltam hirtelen magam, rájöttem a dolgok csak akkor nyernek végre értelmet ha ott van mellettem, akkor kell magamra figyelni, a lelkembe látnom...Irányt váltottam...Közeledtem a lakáshoz, de nem öntött el a szokásos izgalom, a forróság, a bizsergés..Valahol tudtam lelkem mélyén valahogy ez nem az én napom, és nem valószínű, hogy ez most fog megfordulni, nem tévedtem...Ajtót nyitott, megcsókolt, de nem volt benne semmi különös, valahogy nem nyugtatott meg, sőt úgy éreztem neki érezni, tudni kéne mire van most szükségem, ha meg nem akkor nem fogom mondani, mert akkor itt a kiborulás, amit most már nem vágytam...Látszólag nem törődött különösebb képpen velem,még a csendességem se tűnt fel neki,gondolta elmondom ha el akarom...Nem nem akartam elmondani, egyszerűen arra vágytam, hogy átöleljen, nem kell semmit mondani, kérdezni, ez egy gesztus, és tudom mindennél többet ér...És akkor észrevette, bár nem vallotta be, átölelt, megsimogatott..Igen végre a bizsergés..De nem pocsékolta, csak egy csipetet kaptam, mint az óvatosan adagolt méreg...Csinált nekem szendvicset, aminek nagyon örültem, és beszélgetett velem , terelődtek a gondolatok, ez jól jött....Aztán alvás, és még ekkor se tört elő, pedig már fogadást is mertem volna rá kötni...Várat magára, és megint kíméletlenül fog lecsapni, nem nem akarom hagyni...
És hogy ma mi is lesz nem tudom, a hangulatom változatlan, és lassan már én se tudom mi segíthetne....

Szerelem a javából

Kicsit több, mint 5 hét telt el, még mindig megvannak a rózsaszín felhők, de már látom közöttük a napfényt, és valljuk be a tavasz hűvös szele is meg-meg érint már.Furcsa , de tegnap óta egy dallam , akarva-akaratlanul, bolondulásig zümmög a fejembe;egy régi, elcsépelt sláger, melynek semmi lét jogosultsága sincsen az életemben pillanatnyilag..."A szerelemnek múlnia kell, és ha múlik akkor fájnia kell"
Bevallom tegnap nem úgy sikerült minden ahogy én akartam, de ezért nem lehettem semmire és senkire haragos; én még is valahogy kudarcként éltem meg..Igen mondják a jót megszokni egy pillanat is elég, aztán nem hogy hideg zuhanyként, de a gleccserek hűvösségével hat ránk a mindennapok egyszerűsége.. De nem kell azonnal pánikba esni...Igen ezt én is tudom, de van egy nagy baj, ami igazán megrémít, és nem tudok nem törődni vele, na ez aggaszt a legjobban... A szerelem, leírhatatlan édes ízét, csak nem hagyja tökéletesen kiélvezni a féltékenység zöld szörnye, illetve nem is teljesen az , inkább a félelem a magánytól, attól hogy elvesztem őt... És a félelem ténye , nem hagy nyugodni...de miért, miért lettél nekem ennyire fontos, ennyire kicsiny idő alatt?
Mi van benned mely jobban vonz mint lámpafény a bogarakat? Igen ennek megfejtéséhez remélem egy élet is kevés, és még sokszor írhatom le hogy eltelt ennyi, meg ennyi idő..kezdetben hetek, aztán hónapok, és évek...Boldogságban,szerelemben, és még csak a jövő tudja miben...És igen ma egy nagyon jó idézetet olvastam ezzel zárom soraimat:
"Tévedhetetlenül tudta, mi történik vele. Szálldosóan szerelmes. Amennyiben ez a gyűjtőneve az érzékeit tűzbe borító, testét-lelkét borzongató, képzeletét dúló-kápráztató, istenektől eredő, mesejó elvarázsoltságnak."

Gondolatfolyam

Nem mondhatom el senkinek, el mondom, hát mindenkinek....Kezdhetném, hogy idézzek néha klasszikust is. Elmondom...Hát ez most iszonyat nehéz...Becsukom a szemem,és a gondolatok sztrádáján megannyi gondolat száguld végig...Van olyan amiből csak egy pillanat képet sikerül elkapnom, van amelyik mélyebb betekintést enged, de magával vonzza a következő gondolat folyamot..Csak pörög az agyam, mint egy túlterhelt generátor, szűnni nem akaró kattogással van tele a fejem, és nem találom a fő lekapcsolót... Áramszünet kéne, mert félő hogy lassan kigyullad a vész jelző, és rajta villog a felirat:Túlterhelt!!! Megint nem vagyok ura önmagamnak, sikerült rövid idő alatt megint kontrollt vesztenem... Nem értem, nem ezt kértem..mondja helyesen a dalszöveg...És most már monoton módon ez is unottan ismétlődik agyam egy kisebbik zugában, ahogy az a Dub fx nóta is (Love someone)... Képek, hangulatok, mint szakadt, poros mozi film pörögnek le előttem. Némelyik értelmetlen, némelyik éppen most nyer értelmet, de nincs időm realizálni, hiszen máris felbukkan a következő helyszín, mozdulat, arc....
Nem tudom megfogalmazni, ezt látni kéne..és megint egy újabb régi vágyam, bárcsak, akár egy rövid időre valaki belelátna a fejembe...Nem nem a lustaság miatt, nem azért, hogy ne kelljen róla beszélnem, mert szívesen tenném, de nem megy...Próbálom kifejezni magam, de a számon összefüggéstelen mondatok, szó töredékek jönnek csak ki...Mi van velem? Bárcsak érteném...De ha én nem , akkor ki is? Vakarom a fejem..A hétvége lassan eltelik, és nem lettem okosabb, sőt már azt is tudom, hogy átmeneti "magányom" nem olyan rövid ideig tart, ahogy azt először terveztem..Biztos ennek is meg van a maga oka, tudom, csak még nem látom, és megint a türelmetlenség....Talán megint kártyát kéne vetnem, mint az ősi cigány asszonyok...Tényleg nem látom mi lenne a jó, kéne nekem egy pontos belső iránytű, ha valaki tud ilyet vagy olyan javítást tud felkínálni, amire legalább 5 év a garancia, szóljon feltétlenül :D Tényleg nem vagyok ma magamnál, és már kínomban nevetek, még akkor is ha rövid életem tapasztalatai alapján, lassan minden értelmet fog nyerni, csak szívem mélyén érzem, talán erre még nem vagyok kész...Mondja meg valaki miért félek ennyire az igazságtól, ha egyszer semmi előjele nincs annak hogy ez nem tökéletes kicsengésű lesz?? Rossz beidegződés, tanult magammal hozott viselkedés modell? A legnagyobb hülyeség rettegve élni az életünket, és ezt én is tudom, mégis napról napra előtör belőlem valami félelem, azért mondom hogy valami, mert a félelem tényén kívül, mindig más és más alakot ölt, és így kínoz..De nem adom magam, nem..Most végképp nem tehetem...Újra erőt merítek, és a cél egyenes előtti utolsó egyenes szakaszba ember feletti erőimet is bevetve fogok célt aratni, mert így kell lennie!!!

Szösszenet

Sokat dolgozom, és valljuk be nagyon élvezem a munkám. Végre érzem nem volt hiábavaló a sok évnyi nyelv tanulás, igen angolul beszélhetek egész nap, valódi angolokkal.Azért valljuk be ez egészen más mintha csak tan órai keretek között hallanék idegen nyelvet. Tetszik, hogy újra látok kihívást is a munkámban, és igen az se utolsó, hogy ismét sok embert ismerhetek meg.Újra igazán elfoglalom magam, és a maradék szabadidőmet is igen kellemesen tölthetem el, hiszen itt van nekem Ő.Pár nap és 1 hónaposak leszünk, és bevallom csak úgy szálltunk, kergetőzve magasan fenn az égen, még akkor is amikor viharfelhőket láttunk közeledni.Szerelmes vagyok,igen és az érzés nagyon jó, méltó partnerre találtam, bármilyen területét is nézem az életnek.Nem mondom, hogy persze csak jó van az életemben, de látom a fényt, és ez hajt előre, jobban mint valaha, és valljuk be amikor van kivel megosztani az életünk,örömünk-bánatunk, akkor teljesedünk ki igazán, addig maximum fél emberek vagyunk.Mostanában igyekszem megosztani magam életem értelme és a védő angyalom között, bevallom nem mindig könnyű.Mind kettejüket imádom, persze más-más módon.De nem rivalizálnak, és ez lelkemet megnyugtatja.A legjobb érzés , hogy mindkettőre bármikor bármiben számíthatok;és ez végre nem hamis kép.Vágyva egy falatnyi jóra sokan elkövetjük ama hibát, hogy hamis biztonság érzetet alakítunk ki önmagunkban, de persze az is ugyanakkora hiba ha nem engedünk amikor segítő kezet nyújtanak nekünk.Én már úgy érzem megtanultam a leckét, és igen kemény árat fizettem érte, de talán soha jobbkor nem jött ez a fenékbe rúgás az élettől, és most már minden a helyére került, nincsenek miértek bennem, amik befolyásolnák életem.Persze ebben az anyagias világban nekem sem könnyű, mint ahogy nagyon kevesek mondhatják el magukról, hogy ilyen körülmények között is tudják hozni a megszokott élet színvonalukat.De hiszem, és bízom abban, hogy ez a rész is hamarosan lezárul, és remélem ennek is pozitív kicsengése lesz számomra.Egy nagy hibámat kellene valamilyen módon átalakítani, ez pedig a türelmetlenség, az hogy mindent rögtön és azonnal akarok.Ha ezt sikerülne legyőznöm, talán még teljesebb lenne az életem.

2 hét

Azt mondják az idő múlása is relatív, bevallom korábban nem igazán volt számomra ez igazán világos, de most értem, és boldog vagyok hogy a mondás legpozitívabb értelmében értem.
Két hét telt el, és mondhat bárki bármit, életem legcsodálatosabb időszaka, bár titkon remélem, hogy ami ezután jön az még ezt is felül tudja majd múlni.Rohan velünk az idő, és mi minden pillanatát együtt szeretnénk élvezni, bár ugye ez nem olyan egyszerű, de az együtt töltött idő mindig felejthetetlen. Minél több időt töltünk egymással, annál többet akarunk, és ez nagyon jó.
Fél szavakból, mit szavakból, pillantásokból megértjük egymást, nagyon hasonló az érték rendünk, a gondolkodásunk, és faljuk egymást, mintha teljesen magunkba akarnánk szippantani a másikat.
Nem kevésszer kapom magam azon hogy bámulom, a legnagyobb gyereki áhítattal rajongok érte.
Imádom minden porcikáját, minden rezdülését, és tengerkék szemében elveszni a legnagyobb ajándék.És a legjobb, hogy nem csak együtt vagyunk, hanem együtt élünk;hogy ez mit is jelent, pont azt, hogy nem moziba járunk, nem puccos helyekre ülünk be,nem.Bevásárolunk, főzünk; az otthon melegébe borozgatunk, beszélgetünk. A hétvégén rendbe tettük a lakást, házimunka, és élvezzük, hiszen együtt vagyunk, és minden jó amit együtt teszünk.Szerelmes vagyok, és igazán őszintén mondom, nem hittem ,hogy velem ez a történtek után meg főleg, ismét meg fog történni, és elhozza azt a csodát, amire már évek óta vágytam, amiért görcsösen küzdöttem. És miért? Ismét rá kellett jönnöm, hogy a legtutibb dolgok mindig spontán jönnek ;)

Mindennapok kicsit másképp

Vártam, egész nap vártam.Izgalmas, amikor a gyomrod egy gombóc, mert a szerelem pingpong labda méretűre zsugorítja.Édes szenvedés.Amikor a percek olyan lassan araszolnak, hogy év ezredeknek tűnnek.És csak várod, hogy az ajtó feltáruljon, és Ő ott álljon, a mindig kifogástalan mosolyával, és igen azzal a gyönyörű kék szemével, amivel ha rád néz,olyan mintha égne az egész világ.És akkor tudat alatt hallom, és érzem a közeledését, hiszen a vágy ami kergeti hozzám, már fizikai síkon is kivetül.Megint ugyanaz az izgatottság, mint a legelső alkalomkor, nem múlik, és annyira jó hogy nem csak hogy nem hagy alább, de hatványozódik.Első szava mindjárt Életem,szia....Olvadok, nem már nem már csak elfolyok erős karjai között, mellyel rögtön öleli a derekamat.És persze keze a fenekemre is elkalandozik.Látom a szemén kicsit fáradt, kérés nélkül teszem fel neki a kávét, mire el jut gondoltban addig, hogy fel kéne tenni, már a kávé friss illata csiklandozza is orrát, és mosolyában hálás elégedettséget láthatok.Kávé,cigi..és persze a másik alapos memorizálása újra, hiszen messze még az este.Tudom, és tudja mennie kell, csókja mindig olyan mintha nem lenne talán soha többet lehetősége megmutatni mennyire kellek neki, mennyire Én kellek neki...Távozik.Ismét rám zuhan a szoba csöndje, magánya.Próbálom feltalálni magam, nem könnyű, még érzem a parfümje illatát,minden ideg szálam üvöltve vágyik a lényére, megint vontatott órák következnek, és az elviselhetetlenség, fokozódik türelmetlenségem.Már látványosan szenvedek.Magam előtt látom minden pillanatban, és ölelném, csókolnám, és amikor azt hiszem ennél édesebben keserűbb nem létezik,akkor hallani vélem mély, határozottan férfias hangját.Megint a képzeletem játszik velem, hagyom magamra a kérdést, és akkor váratlanul belép, és itt van, és teljes lényével beárad a lakásba.Bort hozott, hiszen minden napunkat ünnepelni kell, hiszen ettől vagyunk boldogok, hogy vagyunk egymásnak, és végre egymással.Harmóniában telt az este, mint mindig,nagyot beszélgettünk, és hódoltunk egyik közös szenvedélyünknek; pókereztünk. Majd egymás karjaiba omlottunk, és nem sokkal később álomra hajtottuk fejünket...

Egy hét távlatában

Azt hiszem ez most tényleg csak egy kis szösszenet lesz, csak hogy lássátok élek, mit élek?Igazán érzek :) Elég ha rám néz, és minden már is más, boldogság önti egész testem, és amikor azt mondja életem, a testem ösztönösen összerezzen az örömtől.Remélem nem kell részleteznem, hogy mi van ha átölel :D És ezt meg annyiszor teszi. Néha azt hiszem valaki belelátott a gondolataimba, és azt emberi formába, férfi formába öntötte, ha így lenne, örök hálám üldözni fogja. :)
Annyira más, igazi érző, szerető és odaadó. Nagyon jó vele bármit csinálni, kommunikatív, még is ha úgy adódik fél szavakból is megértjük egymást, egy mozdulat, és kérnem se kell, de neki se. Mintha csak egymás hullámhosszain élnénk.Együtt éljük meg a minden napokat, ahol mindkettőnk számára a másik a nyugalom szigete, ami csak a mienk, én az övé, Ő az enyém. És nem kell szabadkozni a szavakért;Enyém,Akarom,Most....
A mosoly végre őszinte, nem emésztenek a kétkedés mérges cseppjei, hogy állandó készenlétben , lelkem testem megfeszítve gyanakodva lessem mi van mögötte. Nem csak a szeme beszél, de a teste minden rezdülésben él tovább a lelke, a gondolatai, az érzései...Ő maga az érzés, amit beletesz mindenbe, az ölélesbe, a csókba, a simogatásba...
Hiányzik, minden nélküle eltöltött perc őrjítően magányosnak tűnik, és a perc amikor újra megpillanthatom, oly messziek mint a letűnt korok ie. előtt
De tudom, hogy jön, kitárul az ajtó és ismét ott fog állni, és megint megölel, megcsókol és azt mondja szia ÉLETEM :)

Emberi kapcsolatok

Ismét egy rendhagyó szösszenetre szántam el magam, remélem sikerül megfogalmaznom mit is élek meg mostanság...
Nem titok lassan 27 éves leszek, ami magában teljesen jó, hiszen már nem vagyok gyerek, és még nem vagyok a vénasszony kategória sem, mégis egy olyan furcsa életkori szakasz ez , amit nehezen élek meg emberi kapcsolatok terén.
Környezetemben megannyi hasonló cipőben járó harminchoz közeli ember van, akikkel sokat feszegettem ezt a témát, mert lássuk be sokan ezen időszakban lép,lépett ki egy-egy komoly kapcsolatból,és valljuk be ilyenkor intelligens ember nem ugrik mindjárt fejest a következőbe...
Ez így helyes, de aztán eltelik egy, két, három hónap, csak ismerkedni kellene, és akkor jön a felismerés...Hogyan, hol... Baráti körből, szerintem eleve halálra ítélt ötlet....
Akkor menjünk el szórakozni, ha még az illető társ kereső férfi talán, de én mint a női nem képviselője, hiába tartom elég tökösnek, nem valószínű, hogy egyedül lecsattogok/beülök valahova pasizás céljából... Akkor, jaj tényleg vannak remek társ kereső oldalak...Nem akarom őket minősíteni, de a tapasztalat nem annyira remek, lassú is, és rengeteg idő pazarlás árán se biztos , hogy a várt eredmény egyáltalán közelébe kerül a társ kereső...
De akkor hogy, és persze mint lehet biztonságosan, gyorsan ismerkedni...
No igen van egy remek találmány CHAT a neve, nem mondom, hogy a legtutibb, hisz itt is túl kell élni egykét elvetemült embert, és kitartóan kell kutatni, hogy kincset találjunk, de nem reménytelen, főleg ha sikerül egy kis rutint is magunkra szedni, néhány példa :)
Nem sok értelme van tőlünk 100km-re lévő partnerrel komoly kapcsolat céljából ismerkedni,sőt nem komolyra meg még inkább.
Soha ne vegyük készpénzek a partner minden állítását, nem árt azért a találkozó előtt egy telefon beszélgetés, egy fotó csere...
Ne higgyük el hogy egy fiatal huszonéves, egy igazi érett férfi gyerek testbe zárva,előfordulhat, mint a jobb oldali szív....
Kerüljük a kihallgatás szerű beszélgetésnek csúfolt kommunikációt :)
És még valami, kettőnél több emberrel nem érdemes beszélgetni, mert kb. az ötödik percben már azt se fogod tudni, kivel hol tartottál, így még inkább esélytelen, hogy felfedezed az igazi értéket...
És még valami ez csak beszélgetés, és tudjuk az első találkozás az emberek 90%ánál a mérv adó, így ne írjunk le valakit, csak azért mert kényelmetlenül tud beszélgetni ebben a cyber világban, de azt mindenképp utasítsuk el aki már itt se tud viselkedni, vagy még inkább mondhatnám erőszakos...
Aztán az első találkozót javasolt valamilyen publikus helyen megejteni, ahol mindkét fél kellően szabadon, és még is biztonságba érezheti magát, egy remek kávézó/teázó remek hely,főleg ha csendes háttér zene van, és tudjuk folytatni tovább a már megkezdett beszélgetést...
Persze vannak ez alól is kivételek, de a bátorság, merészség nem egyenlő a vakmerőséggel;ne felejtsük el hogy az nem jó indok, hogy ugyan ez velem nem történhet meg!!!
És a női megérzés is kevés már ide!
És hogy mennyire érdekes a sors, én is régóta járok fel ismerkedni egy ilyen oldalra, több kevesebb sikerrel, és megannyi kávé után, már valljuk be, kezdtem feladni, valahogy vagy túl beszéltük a dolgokat, és már nem voltam kíváncsi, nem akartam találkozni;vagy olyan alapvető dolgokat nem beszéltünk meg amitől hiába hajtott a kíváncsiság, a találkozó katasztrófa volt...
És akkor érdekes dolog történt, este volt már 11 óra magassága, épp alváshoz készülődtem, de szemernyit se voltam álmos... Valaki rám üzent,válaszolt...Villám beszélgetés kerekedett, amelyben nagyban segített egy-egy fotó a másikról, és láss csodát, a hatalmas vonzalom pillanatok alatt kialakult...Igen valljuk be hasonló mentalitás, fő jellem, igen Ő is BIKA, le se tagadhatja...
Határtalan hedonizmus, élet élvezet, és a gyönyörök megélése... Gyönyörű kék szeme, és fantasztikus férfias külseje, első percben le vett a lábamról, azóta csak az egyensúlyomat keresem :) Ilyen harmóniát merem állítani még nem éltem meg, tudom lehet pesszimistán mondani, na de még csak rövid időről beszélünk, de igaz a mondás ami már az elején döcög, azt hagyni kell...És ez a kapcsolat suhan,nem létezik ilyen sima felület, mint amin mi kézen fogva siklunk...És bízom, hogy megtaláltam, amit olyannyira kerestem, kívánom mindenkinek, hogy éljen boldog pár kapcsolatban, és vigyázzon is rá, hogy úgy is maradjon :)

2009 vége-2010 eleje

Hát nem mondhatom, hogy megállt az élet, sőt, egyre nagyobb tempót diktál :)
Az év végére is kijutott bőven :) Már több mint fél éve tervezem, hogy találkozom az ex hosszú kapcsolatom alatt megismert szeretőm legjobb barátjával, hú ezt megint istenesen körbe írtam..na jó akkor nosztalgiázzunk....
Valamikor 2004 kora tavasz lehetett, én egy kis kocsmába voltam csapos leány, imádtam, hisz a hely mindent megadott nekem amire szükségem volt, emberek, kommunikáció, munka és ugyanakkor szabadság....Igazi törzs közönséges kicsi kocsma volt ez Újpesten, de egy este két idegen fiatal férfiú térd be, illetve számomra csak egy...barna,igazi meleg barna szemek,gyönyörű mosoly, és hamar kiderült ünneplik, a kislánya születését, innen már csak kocsmáros voltam...Nagyon kellemesen eltársalogtunk, majd jött a nyár és nem láttam őket többet, gondoltam én, akkor és ott....
De aztán ahogy az idő is őszre fordult, úgy lépett be egy este egy őszhajú férfi, a szarkalábak a szeme sarkában csak még vonzóbbá tették,és a mosolya megolvasztott, ha nem is azonnal pár nap múlva azon kaptak, és kaptam magam, hogy szerelmes vagyok...És , hogy ki is volt Ő, igen pár hónapról korábbról a barát, aki akkor semmi jelentőséget nem érdemlően iszogatott a friss apukával.....Faramuci közel fél év volt, majd elváltak útjaink, és igyekeztünk abban , hogy ez így is maradjon, hiszen az érzések nem hűltek olyan gyorsan, mint azt vártuk..
Eltelt több mint 4év és mit ad a sors, valahogy a mégis csak kereszteződnek az utak, egy röpke pillanatra...
Üzenetet kaptam, hogy ha már egy városban élünk, jó lenne ha kilátogatnék már egyszer Újpestre mert hogy meleg barna szemű barátom, még mindig ott tevékenykedik, hát közeledet az évvége, és még szerettem volna ezt beletenni :)
Mentem, de megmagyarázhatatlan torok szorító érzés fogott el mikor megtudtam az ex szeretőm is ott lesz, és nem akár hogy a feleségével!!!Lecsúszott egykét sok bátorító, de nem múlt az az érzés, és amikor belépet, majdnem összeestem, de nem engedtem...Tartottam magam, és a leghűvösebb oldalam kapta, nem engedhettem meg, hogy még egyszer összetörjük egymás szívét, életét, bár akkor még én voltam szingli, de Ő egy várandós feleséggel, más kategória....
Kóstolgatott, megint felmerült a biliárd tudásom, nem hagytam magam, erre számított, így megadhatta a számát..És ekkor tudattalanul már nem az M jelzőt kapta (vagyis egyetlen M);persze ez később tudatosult...
Színházba volt jegyem, felajánlotta haza visz nem kitérő, áááááááá kicsit se volt az :) Élvezte a velem való beszélgetést, valljuk be én is...
A színház kijózanított, és visszavitt az élet utamra, nagyon jó előadás volt, L'art pour l'art, és kellemes társaság is jutott hozzá :)
Nem is gondoltam az elmúlt estére....
Másnap délelőtt meleg szemű barátom, átjött, pezsgőztünk,beszéltünk, bevallotta szerelmes...
Aztán telefon ex szeretőmnek, akkor biliárd, nem kérette magát,fél 5-től nyúztuk a posztót, és végre felszabadultan beszélgettünk,és végre láttam azt a hatalmas vágy fűtötte tüzet a szemében;mindent rögtön megértettem....
De nem, nem engedhettem, miatta sem...Tudtam, nem adja fel, igazam lett...Ragaszkodott hozzá, hogy hazahozzon, majd, zene hallgatás közben, boncolgatta a múltat, az érzéseket, és a szívem, sebeket téptünk fel, de már csak heget találtunk...
Aztán meglátta a két gyűrűt, és a nyakláncot, és rádöbbentet, neki még nem heg van....
Feljöttünk hozzám, és megkapta a kegyelem döfést, az ágyamba a kis horkoló egér, amit kaptam tőle....Igen, majdnem meghalt bele....Aztán faggatni kezdett, de nem engedtem, az agyam mintha az életem múlna azon mit mondok, olyan frissen játszotta a csörtéket...Ránk hajnalodott, és már értettem, és rájöttem, igen szép emlék, de azóta felnőttem, másképp értékelek dolgokat, hisz ez a normális....
Délután védő angyalom jött értem, mentünk hozzá Szilveszterezni, egy nagyon régi kedves barátnőm is átjött, nagyon élveztük a társaságát, de sajnos menni kellett...Nekem jól esett ez a visszafogottan kellemes szilveszteri "party" :)
Hamar ágyba kerültünk, és sokáig aludtunk, majd isteni ebéd, a korábbi vacsora folytatásaként...Majd délután meleg szemű barátomhoz ugrottunk be, majd onnan este haza, jó késő volt...Takarítás itthon, és ágyba huppanás :)
Másnap főzés, nagyon finom húslevest főztek nekem, köszönöm drágám :) Este egy kierőszakolt baráti tali, nem sok kedvem volt, majd fel, kis chat aztán alvás...És tompaság, ami remélem holnapra tényleg elmúlik már :)
És persze remélem mindenkinek Ez az év azt hozza amire nagyon vágyakozik!!!!!